Vissza az előző oldalra

Az ingatlanszerzés alapvető szabályai

Vevőnek van-e egyetemleges felelőssége a lakásra fennálló tartozásokért?

Share Button

Nemrégiben vásároltam Budapesten egy lakást. Az összes olyan terhet, ami a tulajdoni lapon volt kifizettük, beleértve egy 300.000 ft-os közös költség tartozást is a végrehajtónak, a lakást át is írták a nevemre.

Utólag kiderült, hogy a közös képviselő még további 380.000 Ft.-közös költség elmaradás, és a hozzá kapcsolódó jogi, és egyéb költségeket követeli tőlem, mint a lakás új tulajától, arra hivatkozva hogy a társasház alapszabálya szerint régi, és új tulajdonos egyetemlegesen felel a lakást terhelő közös költség tartozásokért, mert azok a lakáshoz kapcsolódnak, nem a tulajhoz.

A közös képviselőt sajnos a lakás vásárlása előtt nem hívtam fel, mert az adásvételben eljáró ügyvéd azt mondta, hogy ő már megtette, és minden rendben van, nincs azon kívül más tartozás, ami a tul. lapon volt. Utána pedig ugyanez az ügyvéd azt tanácsolta, hogy jelentsem fel a közös képviselőt, és pereljem be, mert jogszerűtlenül korlátozta a meleg víz szolgáltatásom, és jogtalanul követeli tőlem az előző tulaj tartozásait.

A közös képviselő szerint ez mind jogszerű, mert benne van a társasház alapító okiratában, hogy ezek a szabályok, és megteheti mindezt.

Szerinte az adásvételben eljáró ügyvéd volt rosszhiszemű, vagy hanyag, hogy nem kérte ki az adásvételig fennálló tartozás pontos összegét, és azt nem vonta le a vételárból.(ami nála volt letétben). A kérdésem, hogy jogszerű-e a közös képviselő eljárása, és ezek alapján a társasház alapító okirata? Illetve, hogy mit kell tenni ilyen esetben?

A közös költség tartozás tulajdoni lapon érvényesített összege általában régebbi korábban lejárt követelés kimutatáson alapul.

Adásvételi szerződéskor a közös képviselő ún. nemleges közös költség tartozási nyilatkozata szavatolja a vevőnek, hogy az adásvétel tárgyát képező lakás aktuálisan mentes közös költség tartozástól.

Ennek hiányában a vevő egyetemlegesen fele az eladóval együtt a fennálló közös költség tartozásért.

 

Kiskorú ingatlanának eladásához szükséges-e mindkét szülő aláírása?

Share Button

Kiskorú ingatlanának eladásához szükséges-e mindkét szülő aláírása? Másik, nagyobb értékű ingatlan vásárlása történne az eladott ingatlan árából.

14 év alatti kiskorú helyett az adásvételi szerződést a törvényes képviselő szülők írják alá, míg 14 – 18 év közötti esetében a szülők mellett a kiskorú is. Ha bontóperi ítélet csak az egyik szülőt jogosítja fel a törvényes képviseletre, akkor elég annak az aláírása.

14 év feletti kiskorú is alá kell hogy írja az adásvételi szerződést a  szüleivel párhuzamosan. Az új ingatlan vételére ugyanez irányadó.

1 éven belül ha az eladás és a vétel is megtörténik – lakóingatlan esetében – az értékkülönbözet után kell csak 4 % vagyonszerzési illetéket fizetni.

Milyen módon köthető érvényes adásvételi szerződés külföldön aláíró eladóval?

Share Button

 

Testvérem külföldön tartózkodik, részben tulajdonosa örökölt, eladásra szánt házunknak. Elfogadható jogilag, ha a nagykövetségen konzul előtt nyilatkozik arról, hogy megbízza az egyik itthon tartózkodó örököst az adásvétel lebonyolításával, vagy egyéb eljárás is szükséges?

Testvére magyar konzul előtt aláírhatja a magyar ügyvéd által előzetesen elkészített meghatalmazást az egyik örökös javára, aki helyette és nevében az adásvételi szerződést aláírja.

Másik lehetőség, hogy magát az adásvételi szerződést írja alá testvére magyar konzul előtt.

További lehetőség hogy az adásvételi szerződést a testvér külföldi otthonában írja alá és az okiratot szerkesztő ügyvéd skyp-on  távazonosítja.

Milyen meghatalmazás fogadható el adásvételi szerződésben történő képviselethez?

Share Button

Lányomnak van egy lakása Budapesten, ahol én holtig tartó haszonélvező vagyok. Lányom hosszú ideje külföldön él, és úgy döntött, hogy eladja ezt a lakást.

Szeretné, ha az eladást teljes egészében én intézném, nem tud hazajönni az eladás lebonyolítására. Azt szeretném megtudni, hogy milyen meghatalmazás szükséges a teljes körül lebonyolításhoz.

Elegendő-e, ha a lányom által aláírt meghatalmazást ügyvéd hitelesíti? Ingatlanközvetítő iroda szerint konzulátusi ellenjegyzés szükséges.

Külföldön magyar meghatalmazó, magyar konzul előtt, vagy külföldi közjegyző előtt apostillével, (és ennek OFFI fordításával) írhat alá olyan meghatalmazást, amely Földhivatali ügyintézéshez- tulajdonjog változás átvezetéséhez alkalmas. A meghatalmazott ugyan ezt az okiratot magyar ügyvéd vagy közjegyző előtt írhatja alá érvényesen.

Ezen okirattal Ön a lánya budapesti ingatlana eladását teljes körűen intézheti. Eldöntendő kérés továbbá, hogy az Ön haszonélvezeti joga megszüntetésére ingyenes lemondással vagy ellenérték fejében kerül e sor. Ez utóbbi esetben Ön mint haszonélvező vagyoni értékű jog  eladói félként szerepel a vonatkozó adásvételi szerződésben.

Másik lehetőség: akár a meghatalmazás akár a szerződés aláírható külföldön ha az ügyvéd távazonosítást végez a felekről.

Kivonható-e a művelés alól a felépítménnyel rendelkező zártkerti ingatlan?

Share Button

Rendelkezem egy zártkerttel, amin egy kb. 16 m2 és egy kb. 10nm építmény van. 15 éve vásároltam a telket az építmények már akkor is rajta álltak.

A 2015 évi XLIV évi törvény 2015 áprilisában ugyan már rendelkezett arról, hogy a gazdasági épületet tartalmazó zártkertek tulajdonosai az ingatlanukról az aranykoronát ingyenesen töröltethetik – vonatozik-e ez a kitétel a vásárolt telkemre?

A hivatkozott törvény minden olyan zártkertre vonatkozik, amelyen felépítmény áll, és a felépítmény, pl. gazdasági épületként a z ingatlan tulajdoni lapjára fel van tüntetve, továbbá aranykorona van rajta.

A törvény „kivett” zártkertként engedi -2016.12.31-ig- a tulajdonosnak átminősíttetni az ingatlant, mely által az a belterületi ingatlannal azonos jogállású lesz.

Ezen törvény végrehajtási rendelete még nem jelent meg, Fontos tudni, hogy a végrehajtási rendelet hatályba lépését követően lesz csak jogi lehetőség arra, hogy az Ön ingatlanából kivett zártkert legyen, mely által az ingatlan kikerül a földforgalmi törvény hatálya alól.

Milyen formában ruházható át termőföld nagykorú gyermek részére?

Share Button

1/1 tulajdonosa vagyok egy közel 2 ha külterületi legelő ingatlannak.

 Nagykorú fiam részére tudnám-e valamilyen formában átruházni a földet (ajándékozás, haszonélvezeti jog)?

 

 

Az ingatlan közeli hozzátartozónak – így nagykorú fiának kifüggesztés és jóváhagyás nélkül elajándékozható.

Önnek az ingatlanra az ajándékozási szerződéssel egyidejűleg haszonélvezeti jog is alapítható – de csak max. 20 évig.

Visszaigényelhető-e a NAV-tól a már befizetett illeték?

Share Button

A párommal közösen 3 és fél éve vásároltunk egy ingatlant 14 MFt értékben, párom még most se töltötte be a 35. életévét.

Én sem, de nekem nem az első ingatlanom, mert örököltem ingatlant, és nem került le nagykorúságom előtt a nevemről.

Neki viszont ez az első ingatlana (lakása). Az a kérdésem, hogy akkor nem tudtunk róla hogy 50%os kedvezmény jár az illetékből így nagy nehezen de kifizettük.

Az a kérdésem, hogy utólag visszakérhetjük e az illeték felét a NAV-tól?

Mivel Ön jogvesztő határidőt mulasztott el, ezért csak méltányossági kérelem előterjesztésére van lehetősége a vonatkozó illetékkedvezmény utólagos igénylése szempontjából.

Ajándékozható-e termőföld testvérek között kifüggesztés/jóváhagyás nélkül?

Share Button

Tavaly vásároltam külterületen 3 külön helyrajzi számon szereplő ingatlant, aminek a területe 2.2 Ha. A szomszéd telek közben eladóvá vált, aminek a nagysága 0.4 Ha.

Az új földtörvényt úgy értelmeztem, hogy amennyiben már van meglévő ingatlan a nevemen, akkor a vásárolni kívánt földterület nagysága együtt nem haladhatja meg az 1Ha-t.

Az érdekelne, hogy ha a testvérem vásárolna, akkor ő később nekem ajándékozhatná-e?

Testvér ajándékozása esetén nem földműves megajándékozott szerezhet  egy hektárnál több földet-kifüggesztés, jóváhagyás nélkül.  Fontos tudni, hogy ha a testvére  lesz a vevő  azt az ügyletet ki kell függeszteni, és jóvá is kell hagyatni.

Hol történik a földművesek regisztrációja?

Share Button

Tanya vásárlás előtt állok, elvégeztem az Aranykalászos képzést és szeretném megkérdezni, hogy hol kell regisztrálni bizonyítványommal és milyen teendőim vannak még, hogy földet vásárolhassak végre?

Az internetről letöltheti a „földművesként való nyilvántartásba vétel iránti kérelem” nyomtatványt, melyet az illetékes földhivatalnak kell kitöltve, aláírva, melléklettel felszerelve beadni.

Kinek a feladata az adásvétel bejelentése a NAV felé?

Share Button

Abban az esetben, ha a Földhivatal megküldi a határozatot, melyben az adásvételi szerződést jóváhagyta, az egyszerűsített határozat – szemlén a bejegyző határozat résznél az eladó törlésre került, a jogosult nevénél pedig az új vevő szerepel, van-e teendője bármelyik félnek?

Az adásvételi szerződésen a tulajdonjog bejegyzése a határozat szerint megtörtént (Földhivatal által lepecsételve, aláírva).

A NAV-hoz kell-e jelezni vagy a Földhivatal megteszi ezt a lépést? Mennyi időn belül várható, hogy megküldik a vásárlási illetékről a fizetési kérelmet?

Az okiratot szerkesztő ügyvéd köteles a NAV adatlapot is elkészíteni, és azt a bejegyzési kérelemmel együtt a földhivatalnál érkeztetni.

A földhivatal automatikusan küldi tovább az adatlapot a NAV-nak  a szerződés egy példányával. Ezek alapján történik a vagyonszerzési illeték kiszabása.

Az illetékkiszabás és megfizetés időtartama kb. 2-3 hónap.

3 / 5 oldal12345