Vissza az előző oldalra

Jövedelemadó

Hogyan kell adózni örökölt ingatlan eladása után?

Share Button

A testvéremmel 2016 ban örököltünk egy fél házrészt Apukánk után, most 2019 ben meghalt Anyukánk is így megörököljük az egész házat. El szeretnénk adni, milyen mértékű adót/adókat kell fizetni?

Különböző években örökölt lakás eladása esetén az örökölt fél – fél ingatlan hagyatéki értékéhez és azok eladási árához mérten lehet megállapítani a fizetendő SZJA-t az alábbi kalkulátor segítségével.

Fontos tudni, hogy két esetben nem kell adót fizetni, az egyik ha a hagyatéki értékhez képest az eladási ár kevesebb, a másik, ha a hagyaték átadást követően az eladásig már 5 év eltelt.

 

https://nav.gov.hu/nav/szolgaltatasok/kalkulatorok/ing_kalk

Hogyan számítható ki a fizetendő szja mértéke ingatlaneladás esetén?

Share Button

Öten vagyunk testvérek, édesanyánk halála miatt örököltünk 1/2 házat, melynek természetesen másik felét édesapánk.Leltári értéke a fél résznek 4 290 600 Ft volt.

2015 -ben sajnos édesapánk is meghalt, így az ő részét is együtt örököltük öten, szintén azonos leltári értéken.

2018-ban értékesítettük a lakást 9 750 000 Ft-ért, melyből azonos arányban kaptuk meg a részünket. Az ingatlanos részére 300 000 Ft került kifizetésre, valamint 26 000 Ft ügyvédi költség is felmerült, ezekről van számla, amely az én nevemre szól, miután a testvéreim ügyvéd által meghatalmaztak a lebonyolítással. Kérdés, mennyi személyi jövedelemadót kell fizetnünk az adóhatóság felé?

Az ingatlan értékesítésből származó jövedelem SZJA kalkulátorát az alábbiakban találja, mellyel kiszámolhatja az eladott ingatlan megszerzésére fordított és az ingatlannal kapcsolatos egyéb költségei levonását követően a fizetendő adó mértékét.

https://www.nav.gov.hu/sites/apeh/calc/ingatlan_jovedelem_calc1.html

Fontos tudni, hogy az adott névre kiállított számla, csak a számlán szereplő személy esetében adócsökkentő tétel.

Mikor kell szja-t fizetni örökölt ingatlan után?

Share Button

Fiam örökölt édesapja után egy telket 2019 évben. Ha a hagyatéki tárgyaláson megállapított érték alatt adja el akkor is kell adóznia?

A jövedelemadó mértéke 15 %. A jövedelemadó kifejezés tartalmazza, hogy olyan adó, amelyet jövedelem után kell fizetni. Ha tehát az örökölt ingatlan értéke alatti az értékesítés, akkor jövedelem nem keletkezik az ügyletből, így adózni sem kell utána.

Mennyi adót kell fizetni nyaraló eladása után, melynek felét örökléssel szereztem?

Share Button

Édesanyám 2015. december 27-én meghalt. Én vagyok az egyetlen örököse. Most eladnám a nyaralónkat, amely kettőnk nevén volt. Mennyi adót kell utána fizetnem?

Ha az ingatlan felét örökléssel, másik felét adásvétellel szerezte, akkor az eladás miatti adózás kiszámításánál vizsgálni kell a szerzés évét és azt, hogy attól számítottan eltelt-e 5 év vagy sem.

Ha igen, nem kell adózni, ellenkező esetben, ha az eladási érték nagyobb,  mint a szerzéskori, akkor  a különbözeti összeg adóköteles. A kiszámításhoz segítséget nyújt az alábbi kalkulátor:

https://www.nav.gov.hu/nav/szolgaltatasok/kalkulatorok/ing_kalk

 

 

Jár -e a 35 év alattinak az első lakás vásárlásánál illetékkedvezmény, ha a lakás értéke magasabb mint 15 MFt?

Share Button

Férjemmel lakást vásárolunk melynek értéke 27,1 M Ft. Ő 38 éves, én 28. Első ingatlan mindkettőnknek. Mennyi illetéket kell rá fizetnünk?

Az első lakás vásárlásához kapcsolódó illetékkedvezmény feltétele, hogy a vásárolandó lakás vételára ne haladja meg a 15 M Ft-t. Mivel Önök magasabb értékű ingatlant vásárolnak, ezért 4 % vagyonszerzési illetéket fizetnek.

Mennyi adót kell fizetni két különböző időpontban szerzett 1/2 -1/2-ed ingatlan eladása esetén?

Share Button

A férjem örökölt egy lakás felét édesanyja halála után a másik fele 15 éve a tulajdonában van. 1 éven belül történő eladása esetén ha a fia nevére venne egy lakást kevesebbért mint amennyiért eladta kell adót fizetnie milyet és hány %- ot ?

Az örökölt fél ingatlan után – ha a teljes ingatlant értékesíti egy éven belül – nem kell fizetni SZJA-t, ha az értékesítés az öröklési értéken, vagy az alatt történik. Ha felette, akkor a különbözet után kell 15% SZJA-t fizetni.  A másik fél után, mely 15 éve a tulajdona nem fizet jövedelemadót, mert a szerzéstől számított 5 év már eltelt.

Ha gyermeke nevére vásárol ingatlant, a gyermek 4 % vagyonszerzési illetéket fizet, kivéve, ha 35 év alatti, első lakást szerző és az ingatlan vételára nem haladja meg a 15 millió forintot, mert ebben az esetben 50% illetékkedvezmény igénylésére jogosult.

Ha nem a gyermek nevére, hanem saját nevére vásárolja az ingatlant és kevesebbért, mint amennyiért eladta nem kell fizetnie 4% vagyonszerzési illetéket. Ezt követően az ingatlant gyermeke nevére ajándékozhatja – illetékmentesen.

Mennyi szja-t kell fizetnem haszonélvezeti jogom eladása után?

Share Button

26 éve haszonélvezője vagyok házamnak. Fiam volt a tulajdonos. Nemrégiben elhalálozott, két lány örökölte az ingatlant. Most eladásra kerülne.

Nekem, mint haszonélvezőnek milyen kedvező lehetőségeim vannak az eladással kapcsolatban? Az eladási ár: 6 millió Ft lenne. Hogy kell majd adóznom? A kötelező haszonélvezet értékénél többet, 2 millió Ft-ot kapok majd a vételárból, megegyezés szerint.

Ingatlan tulajdoni joga/ haszonélvezeti joga eladása esetén – ha a szerzéstől számított 5 év már eltelt – sem a tulajdonosnak, sem a haszonélvezőnek nem kell SZJA-t fizetnie függetlenül az eladási ártól.

 

Hogyan kell adózni ajándékba kapott ingatlan eladása után?

Share Button

2008-ban elhunyt Édesapám, ezáltal testvéremmel 1/4-1/4 részt örököltünk a családi házukból. A hagyatéki végzésben 8.000.000Ft-ban állapították meg az ingatlan értékét.

2017-ben testvérem visszaajándékozta Édesanyámnak az 1/4 részét. Így Édesanyám 3/4 én pedig 1/4 résszel rendelkeztem. Utána Édesanyám az ő 3/4 részét nekem ajándékozta, az ajándékozási szerződésben 12.000.000,-Ft-ban lett az ingatlan értéke belefoglalva. Így teljes egészében 1/1 tulajdonossá váltam.

Édesanyám sajnos 2017-ben el is hunyt, így az ingatlant értékesítettem 13.250.000,-Ft-ért, mivel nincs rá szükségem. Az lenne a kérdésem, hogy mennyi adót kell fizetnem az értékesítés után?

Ajándékozott ingatlan eladása esetén a vételár 25%-a után 15% mértékű személyi jövedelemadót kell fizetnie az eladónak. Fontos tudni, hogy nem az ajándékozási szerződésben a felek által megállapított érték a fontos, hanem az adásvételi szerződésbe írt eladási ár.

Mely esetben nem kell megfizetni az szja-t ingatlaneladás után?

Share Button

Édesapám 2 éve örökölt szüleitől (nagyszülőktől) egy családi házat, melyet idén értékesített. Erre vonatkozóan adófizetési kötelezettsége van az Szja. szerint, tudomásom szerint, mert 5 éven belül értékesítette.

A kapott pénzösszegből gyerekeit, mint közeli hozzátartozókat kívánja segíteni, akár azzal, hogy lakást vesz és azt ajándékozza számunkra.

A kérdésem az, hogy akkor is ki kell-e fizetnie az 5 éven belüli értékesítés miatt az adót, ha ezen pénzösszeget ajándékozza számunkra és/vagy egy részéből közeli hozzátartozója (gyereke) diákhitelét kívánná kifizetni, azaz nem vesz másik lakást, hogy azt ajándékozza nekünk, hanem közvetlenül a pénzösszeget ajándékozza, diákhitelt kifizeti belőle?

Akkor nem kell SZJA-t fizetni az ingatlan értékesítés után, ha az öröklési értéken, vagy az alatt történt az örökölt családi ház eladása. A kapott pénzösszeg felhasználási jogcíme az adófizetési kötelezettséget nem érinti.

Vissza kell-e fizetni a 35 év alattiaknak járó kedvezményt, ha a lakás eladásra kerül?

Share Button

Igénybe vettem a 35. év alatti első lakásra vonatkozó 50%-os illetékkedvezményt 4 éve vásárolt ingatlanomnál.

Ha most eladom a lakásom, akkor elvész -e a kedvezmény és ki kell fizetnem a teljes illetékösszeget?

Az első lakás illetékkedvezménye egy alkalommal – az első lakás vásárlásánál – vehető igénybe. Ha eladja a Vevő ezen ingatlanát az illetékkedvezményt visszafizetnie nem kell, viszont jövedelemadót fizet az öt éven belüli eladásnál, ha többért adja el, mint amennyiért vásárolta az ingatlant.

4 / 11 oldal« Első...23456...10...Utolsó »