Vissza az előző oldalra

Öröklésről való lemondás, öröklés visszautasítása

Hogyan lehetséges a hagyatékról való lemondás, vagy az öröklés visszautasítása?

Share Button

Édesanyámnak és édesapámnak elég sok hitele van amit úgy látok, hogy nem igazán tudják majd rendezni és félelmeim vannak a felől, hogy megörökölhetem én vagy a kisgyermekem. Azt szeretném megtudni, hogy hol tudok lemondani a minden jogú örökségről, hogy megelőzzem a bajt.

A lemondás abban különbözik a visszautasítástól, hogy azt örökhagyónak és örökösnek együttesen kell megtennie és az okiratot aláírnia.

A visszautasítás egyoldalú jogügylet, melyet az örökhagyó halálát követően tehet az örökös.

Az örökhagyó leszármazójának lemondása a többi leszármazó javára is szolgál.

A lemondó okiratot a hagyatéki eljáráshoz kell érkeztetni az örökhagyó halálát követően.

A lemondás megléte esetén a hagyatéki tartozás öröklése kizárt.

 

Hogyan utasítható vissz az örökség?

Share Button

Édesapám nemrég hunyt el, egy osztott telken épített egy házat a rendszerváltás előtt.

Sajnos eddig semmit sem tudtunk a ház dolgairól csak annyit, hogy bedőlt jelzálog van rajta. Most miután kicsit puhatolóztunk annyit megtudtunk, hogy a ház sajnos be sem lett jegyezve és több tartozás is rá van terhelve(ezt sem nagyon értem..hogyan lehet ráterhelve valamire ami nincs is).

Nővérem és én öröklünk utána 1/4-1/4 részt a 2/4 Édesanyámé azt hiszem. Kérdésem az lenne, hogy le lehet e mondani az örökségről,( és kinek a javára) hogy ne terheljen minket a hitelező?

Az örökséget  a hagyatéki eljárás során vissza lehat utasítaniuk az örökösöknek – így végső soron a Magyar Állam lesz az örökös.

Visszautasíthatjuk-e az örökséget?

Share Button

Édesanyám pár éve vett fel hitelt, abból vásároltak házat édesapámmal (ő lett a kezes). A hitelt sajnos nem tudták fizetni 1 idő után, az bedőlt.  A hitel ügy jelenleg behajtó irodánál van.

Édesanyám meghalt. 3-an vagyunk testvérek. Hagyatéki még nem volt. Vagyon nincs, csak a hitel a házon-a hitel jóval több,mint amennyit a ház ér.

Ezzel kapcsolatban lenne pár kérdésem:
Le lehet mondani a „vagyonról”? Édesapám mindenképp örökli a hitelt, ha mi lemondunk vagy ő is lemondhat?
A lemondás maga mennyibe kerül? Fizetni kell egyáltalán a hagyatéki ügyben vagy a lemondásnál (közjegyző stb)?

A hagyatéki eljárásban az örökös nem köteles a hagyaték átvételére, azt visszautasíthatja. Ha minden örökös visszautasít, a hagyatékot a Magyar Állam örökli.

A vonatkozó hitelügyletben adóstársként vagy kezesként nem szereplő örökösök élhetnek a visszautasítás jogával.-közjegyzői díj és egyéb költség viselése nélkül-, de édesapa ezt csak a hitelintézet jóváhagyása mellett teheti meg.

Hogyan szabadulhatok jelzáloggal terhelt ingatlanomtól?

Share Button

Édesapám meghalt. Az ingatlanon jelzáloghitel van. Édesapám és édesanyám a zálogkötelezettek. Feleségem és én adóstárs és adós vagyok benne. Van egy fiam is.

 Az lenne a kérdésem hogy a terhelt ingatlantól és az adósságtól hogyan tudnánk meg szabadulni? Visszautasítással vagy lemondással az örökségről. Vagy egyik se megy.

Édesapa életében Ön lemondhatott volna az ingatlan örökségről. Mivel édesapa már meghalt, ezért az örökséget csak visszautasítani lehet.

Fontos tudni, hogy a visszautasítás nem hat ki az Ön gyermekire, ezért nekik is meg kell azt tenni.

Ha minden örökös visszautasít, a hagyaték a Magyar Államra száll.

Az adóstársi minősége tekintettel a visszautasítás nem oldja meg a tartozási problémát, hiszen az örökségen kívül az adós más vagyontárgyaival is helytállni köteles.

Visszautasíthatom-e adósságokkal terhelt örökrészem az állam javára?

Share Button

Az „Öröklésről való lemondás, öröklés visszautasítása” kategóriába szeretnék írni.

Édesapám kiskoromban halála után rám hagyta az ingatlan felét. Édesanyámé a másik fele, de sajnos beteg és több hitele is van. Az egyikben adóstárs vagyok, amit én is törlesztek a jelzálog miatt. 

Egyedüli örökös vagyok, így lehetséges lemondani az állam javára úgy, hogy 50%-ban enyém az ingatlan?

Az ingatlan tulajdoni hányad öröklése visszautasítása semmilyen módon nem érinti a visszautasító tulajdonostárs ingatlani hányadát.Önnek lehetősége van az állam javára visszautasítással élni.

Ebben az esetben az ingatlan vonatkozásában Ön osztatlan közös tulajdonba kerül a magyar állammal  a hitelező igényektől mentesen.

Az adóstársi jogviszony azonban kihathat az Ön tulajdonában levő fél ingatlanra, mellyel kapcsolatban egyeztessen a  hitelezővel.

Az örökség visszautasításánál azonban tudnia kell, ha a visszautasító örökösnek van leszármazója, a visszautasítást őrá nézve is meg kell tenni ahhoz, hogy az állam legyen az örökös.

Kit illet az örökség, ha mi lemondunk róla?

Share Button

Bátyám elhunyt és több a mínusz mint a plusz amit örökölünk , így úgy döntöttünk, lemondunk mindenről. Vannak gyermekeink akik kiskorúak, ők is örökölhetnek, így lemondunk az ő nevükben is.Ki lesz az örökös?

 

A visszautasított hagyaték a Magyar Államot illeti. A visszautasítást az utolsó törvényes örökösnek is meg kell azonban tennie, hogy a magyar állam öröklése joghatályosan beálljon.

Visszautasítható-e az örökség írásban is, vagy csak személyesen?

Share Button

Édesanyám a közelmúltban elhuny, négyen vagyunk örökösek. Két örökös visszaszeretné utasítani az örökséget.

Elég- e kitölteni a nyilatkozatot az örökség visszautasításáról, két tanúval aláíratva és eljuttatni az illetékes közjegyző irodához a hagyatéki tárgyalásig? Ebben az esetben személyesen meg kell-e jelenniük?

A nyilatkozat beküldése elégséges a hagyaték visszautasításához, azt azonban fontos tudnia, hogy annak az örökösnek a helyébe, aki hagyatékot visszautasít, a ptk. szerinti következő örökös lép.

Ez azt jelenti például, ha a visszautasítónak van leszármazója (gyereke, unokája), akkor a leszármazó lesz az örökös. Ezért ilyen esetben a leszármazókra is kiterjedő hatállyal kell a visszautasítást megtenni – ha a leszármazó kiskorú – illetve a leszármazónak is visszautasítással kell élnie – ha a leszármazó nagykorú.

Mivel jár, ha visszautasítom az örökségem?

Share Button

Hagyatéki tárgyalásra idéztek be, miszerint Nagymamám után örököltünk. Egy édes és egy féltestvérem van.

A közjegyzővel folytatott telefonbeszélgetést követően megtudtam, hogy Nagymamám után „utat” örököltünk, melynek nincs értéke, így le lehet róla mondani. A kérdésem az lenne, lehetséges-e, hogy tényleg utat örököltünk és ez mégis hogy lehetséges?

A közjegyző továbbá azt is elmondta, hogy abban az esetben, ha olyan nyilatkozatot írok, miszerint felajánlom az örökségemet a magyar állam javára, fizetnem kell a közjegyzői költség rám eső részét, viszont ha azt írom, hogy visszautasítom az örökségemet, továbbá, hogy gyermekem nincs, abban az esetben semmilyen költség nem terhel. Ez valóban így van?

A hagyták visszautasítása esetén a visszautasító nem lesz örökös, ezért közjegyzői díjat sem fizet. A hagyták során tett ajándékozás ( államnak felajánlás” nem fosztja meg Önt az örökösi státusztól ezért a közjegyző Öntől kéri el a neki járó díjat.

Felajánlha-e az örökölt föld a Magyar Államnak?

Share Button

Ha nincs szükségünk az örökölt földre mit tehetünk a hagyatéki eljárás során? Igaz, hogy fel lehet ajánlani a Magyar Államnak

A mezőgazdasági termelés célját szolgáló föld öröklését a Magyar Állam részére fel lehet ajánlani és azt a felajánlással elfogadottnak kell tekinteni anélkül, hogy a Magyar Állam résztvevője lenne a hagyatéki eljárásnak. Ez azt is jelenti, hogy nem kell nyilatkoztatni az Állam képviselőjét, hogy elfogadja-e azt az ingatlant vagy vagyontárgyat. Ilyen esetben a közjegyző a hagyatékot ajándékozás jogcímén adja át a Magyar Államnak. Az Állam részére való felajánlás az örökösként érdekeltnek a hagyatéki tartozásokért való felelősségét nem érinti. A felajánlással a terhek nem szállnak át az Államra azaz a hitelezők a felajánló örökösön fogják behajtani a tartozásaikat, figyelemmel természetesen arra, hogy az örökös a hagyatéki vagyonnal, illetve annak értéke erejéig felel.

Van-e mód utólag visszautasítani az örökséget az állam javára?

Share Button

A férjem halála után a lányom megörökölt tőle 5db földterületet a férjem szülőföldjén. A hagyatéki eljárásnál a közjegyző hölgy felajánlott, hogy mivel ezeknek a földeknek szinte semmi értékük nincsen így átruházhatjuk az államra.

Akkor úgy döntöttünk, hogy mivel sógorom a földek másik felének az örököse nem ruházzuk át a mi részünket az államra. A napokban megkaptuk a földek után fizetendő illetékről a csekket.

Mivel a férjem halála után a rokoni kapcsolatot nem igazán tartjuk úgy döntöttünk, hogy a lányom ráeső részét átruházzuk az államra.

Lehetséges-e hagyatéki tárgyalás után és ha az államra átruházzuk a ránk eső részt be kell-e fizetnünk az illetéket?

A hagyatéki eljárás során lehetőség van az örökség visszautasítására.

Ha minden örökös visszautasítja az örökséget, a Magyar Állam örököl. Mivel a leírtak alapján megállapítható, hogy az örökség nem került visszautasításra, ezért utóbb erre mód nincs.

Javaslom, értékesítsék a földeket, és a befolyó vételár fedezetet biztosíthat a költségeikre.

4 / 5 oldal12345