Vissza az előző oldalra

Új Polgári Törvénykönyv szabályozása 2014

Ki örökli a részem, ha nincs gyermekem?

Share Button

Minden vagyonunk közös a férjemmel. Neki az első házasságából van egy gyereke, közös sajnos nem lett.

Hogyan alakul az örökösödés? Nem szeretném, ha az én részem a férjem gyerekének a családjáé lenne, ha már ő sem él.

A Ptk szerint amennyiben nincsenek leszármazók, a házastárs mellett a szülők is örökösökké válnak.

Ilyenkor a túlélő házastárs fele-fele arányban osztozik az örökhagyó szüleivel.

Amennyiben a szülők egyike már nem él, helyette nem örököl az alatta  lévő leszármazó, hanem az ő része megoszlik az özvegy és az élő szülő között.

Ha mindkét szülő elhunyt már, akkor az özvegy a teljes hagyaték örököse.

Ági vagyon öröklése

Share Button

1986-ban vettem a lakásomat. 1995-ben férjhez mentem, volt egy gyermekem. Férjemnek volt két gyermeke. Jelenleg is együtt élünk.

Kérdezem, hogy halálom esetén örökli-e férjem a lakásom egy részét és majd az Ő halála esetén gyermekei öröklik-e azt?

A régi ptk szerint mindazon vagyonra, amit nem a házastárs örököl, a házastársnak özvegyi joga keletkezett.

Az új ptk szerint a házastárs egy gyerekrésznyit örököl és haszonélvezeti jogot szerez az örökhagyóval közösen lakott ingatlanra és berendezési tárgyakra.

Egyenes ágon Ön a gyermekének ajándékozhatja az ingatlant –illetékmentesen. Ebben az ajándékozásban az Ön  holtig tartó haszonélvezeti joga alapítására is van lehetősége – illetékmentesen. 

Öröklés az új PTK szerint

Share Button

A feleségemmel mindketten második házasságban élünk. Mindkettőnknek van egy-egy gyermeke, közös gyermek nincs.

A közös lakásunk 50%-a a feleségem nevén, a másik 50% az én nevemen van.

Egy nagy értékű autó pedig csak az én nevemen szerepel, de közösen vásároltuk.

A kérdésem, hogy halálom esetén a két gyermek hogyan örököl.

Az új PTK szerint az egyenesági leszármazott gyermek mellett a házastárs is egy gyerekrésznyit örököl az utolsó közösen lakott ingatlan és berendezéseinek haszonélvezeti jogával.

Ugyanez igaz az autóra, mint ingóságra is, haszonélvezet nélkül, és elszámolási kötelezettséggel.

Javaslom, hogy a leendő, vagy bekövetkező hagyatéki eljáráson kötendő osztályos egyezség helyett  készítsen végrendeletet, melyben az Ön által kívántak szerint rendelkezhet.

Öröklés az új PTK szerint

Share Button

Édesanyám házasságban él, 3 gyermeke van, ebből ketten más apától származunk, egy pedig közös gyermek a mostani férjétől.

Mostani férjének előző házasságából egy gyermeke van. Az ingatlan anyukám férje nevén van.

Kérdésem az lenne, hogy anyukám örökölhet-e, az ingatlanból, amennyiben igen, anyukám halála után nem a mostani férjtől származó két gyermek örökölhet-e az ingatlanból, ha igen milyen arányban?

öröklési jog – Új Polgári Törvénykönyv szabályozása 2014

Az új PTK a következőt írja:

7:55. § [Leszármazók öröklése]

(1) Törvényes örökös első sorban az örökhagyó gyermeke.

(2) Több gyermek fejenként egyenlő részben örököl.

7:58. § [Házastárs öröklése leszármazó mellett]

(1) Az örökhagyó házastársát leszármazó örökös mellett megilleti

a) a holtig tartó haszonélvezeti jog az örökhagyóval közösen lakott lakáson és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakon; és

b) egy gyermekrész a hagyaték többi részéből.

Édesanya tehát  férje vérszerinti gyermekeivel együtt örököl- velük egyenlő arányban, míg édesanya esetleges eltávozásakor  nem a mostani férjtől származó két gyermek nem örökölhet  édesanya ingatlan tulajdoni hányadából.

Apai örökség átadása régi és új PTK szerint

Share Button

Érdeklődni szeretnék, hogy hogyan alakul egy ház öröklése, tulajdonhányada a mi esetünkben. Édesapám halt meg.

A családi ház, amiben feleségével/édesanyámmal 40 éve csak apám nevén van bejegyezve. A ház kb 8-9M Ft-ot ér.

Édesapámnak 3 gyereke van, édesanyámnak 4. Ki az örökös és milyen arányban ebben az esetben? Végrendelet nincs.

Ha az elhalálozás március 15-e előtt történt, akkor a régi PTK szabályai irányadóak a hagyatéki eljárásban. Ez alapján a leszármazó vérszerinti gyerekek egyenlő arányban öröklik a hagyatékot a feleség haszonélvezeti jogával terhelten.

Ha a haláleset március 15-e után történt, az új PTK alkalmazandó az esetre, amikor is egy gyerekrészt  feleség is örököl a vérszerinti gyermekek mellett, de özvegyi joga korlátozottan csak a  közösen lakott utolsó lakóhelyre, és annak berendezési tárgyaira vonatkozik.

Az új PTK rendelkezései a házastárs örökléséről

Share Button

Azt hallottam, hogy az új Polgári Törvénykönyv megváltoztatja a házastárs öröklés és haszonélvezeti jogának szabályait. Jobban vagy rosszabbul jár a házastárs?

Régi PTK rendelkezése:

A törvényes örökös elsősorban az örökhagyó gyermeke. Több gyermek fejenként egyenlő részben örököl. Az öröklésből kiesett gyermek vagy távolabbi leszármazó helyén egymás közt egyenlő részekben a kiesett gyermekei örökölnek. Ha leszármazó nincs, a házastárs  örököl.

Az örökhagyó házastársa örökli mindannak a vagyonnak a haszonélvezetét, amelyet egyébként nem ő örököl (özvegyi jog).  Ha a házastárs új házasságot köt a  haszonélvezeti joga megszűnik.

A házastárs  haszonélvezetének korlátozását csak a leszármazók kérhetik.

A haszonélvezet korlátozásának bármikor helye van, a korlátozás azonban csak olyan mértékű lehet, hogy a korlátozott haszonélvezet a házastárs  szükségleteit biztosítsa, figyelembe véve az általa örökölt vagyontárgyakat, valamint saját vagyonát és munkájának eredményét is.

Mind a házastárs, mind az örökösök kérhetik a házastárs haszonélvezeti jogának megváltását. A házastárs  által lakott lakásra, az általa használt berendezési és felszerelési tárgyakra fennálló haszonélvezet megváltását nem lehet kérni.

Új PTK rendelkezése:

Abban az esetben ha  az örökhagyónak leszármazója van, úgy a házastársat  a gyermekek számától függetlenül egy gyermekrész fogja megilletni. Emellett holtig tartó haszonélvezeti joga lesz az örökhagyóval közösen lakott lakáson és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakon.

Fontos tudni, hogy az új Ptk.  szűkíti a házastárs  jogait annyiban, hogy a korlátlan haszonélvezeti jog helyett  a túlélő házastársat ezentúl nem örökli a haszonélvezetét minden olyan vagyonnak, amelyet nem ő örököl.

Az  új Ptk. szerint  a  házastárs csak az örökhagyóval közösen lakott lakáson és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakon szerez  haszonélvezeti jogot.

A  régi Ptk.- tól eltérően az új Ptk.. szerint  a házastársat  a haszonélvezet akkor  is megilleti, ha új házasságot köt, továbbá  a haszonélvezeti joga nem korlátozható és a házastárssal szemben  a haszonélvezet megváltása nem igényelhető.

Abban az esetben  ha az örökhagyónak nincs öröklésre jogosult leszármazója az örökhagyó házastársa örökli az örökhagyóval közösen lakott lakást és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakat.

Az  ezen felüli   hagyaték felét az örökhagyó házastársa örökli, a másik felét az örökhagyó szülei öröklik fejenként egyenlő arányban. Az öröklésből kiesett szülő helyén a másik szülő és az örökhagyó házastársa örököl fejenként egyenlő arányban.

 Fontos változás tehát hogy  amíg a  régi Ptk. szerint az örökhagyó szülei csak akkor lehettek törvényes állag örökösök, ha az örökhagyónak nem volt öröklésre jogosult házastársa, addig az új Ptk. öröklésre jogosult leszármazó hiányában bevezeti a szülők és túlélő házastárs együttes öröklését .

2 / 2 oldal12