Vissza az előző oldalra

Végrendelet nyilvántartásba vétele

Végrendelet nyilvántartásba történő elhelyezése

Share Button

Azt szeretném kérdezni, mi a teendő, ha valaki meghal és nem találnak végrendeletet, de egyik hozzátartozója majdnem biztos benne, hogy volt végrendelet, mivel jól ismerte az elhunytat.

 

Az elhunyt lakásába előzőleg más hozzátartozó járt akit az elhunyt semmiféleképpen nem akart örökösnek, mert 40 éve haragban voltak. Mivel ők mentek be a lakásba azt mondták nem volt végrendelet.

 

Szeretném tudni, hogy van- e olyan hely ahol esetleg meg lehet tudni, hogy készült e végrendelet?

 

A végrenedeletek központi nyilvántartása lehet az a hely ahonnan a végrendelet előkerülhet. Ennek előfeltétele azonban, hogy a végrendeletet az örökhagyó valemlyik nyilvántartássba el is helyezte.

Fontos tudni, hogy a  saját kezűleg írt és aláírt végrendelet  önmagában is érvényes, még tanúk alkalmazása sem szükséges. Lényeg: a  keltezés helye, ideje rajta legyen . Az így elkészített végrendeletet a közjegyzőnél letétbe lehet helyezni, ami azt biztosítja, hogy minden esetben érvényre jut, akkor is, ha az örökösök nem tudnak róla.

 

A közjegyzőnél készült, vagy nála letétbe helyezett végrendeletről a közjegyzők nyilvántartást vezetnek. A számítógépes nyilvántartásba vétellel a végrendelet biztosan érvényre jut.

 

A közjegyző a nála megindult hagyatéki ügyben köteles lekérdezni a Végrendeletek Országos Nyilvántartóját. Ha van az ügyben közjegyzőnél készült, vagy letétbe helyezett végrendelet, az azt készítő közjegyzőről a nyilvántartás útján tájékozódhat. 

Tehát ha a végrendelet a siófoki  közjegyzőnél lett letétbe helyezve, de a hagyatéki eljárás lefolytatására Budapesten kerülne sor, az eljárásban a végrendelet érvényre jut.

 

Az ügyvédi közreműködéssel készített magánvégrendeletek biztonságos őrzése céljából, valamint azért, hogy a végrendeletek léte és tartalma ismertté válhasson a közjegyzők és bíróságok előtt, a Magyar Ügyvédi Kamara is létrehozta és működteti a végrendeletek országos központi nyilvántartását.

 

A végrendeletet az ügyvéd zárt borítékban személyesen adja át a Magyar Ügyvédi Kamara titkárságán vagy igazolható módon, postai úton küldi meg a Magyar Ügyvédi Kamarához.

Ha közjegyző vagy ügyvéd készítette a végrendeletet egy példány az irattárukban is fellehető.

 

A saját kezűleg írt és aláírt végrendelet önmagában is érvényes de nem kerül a fenti nyilvántartásokba hanem általában  a végrendelkező őrzi jobb esetben a végrendeleti örökös is kap belőle példányt .   Az eltűnt vagy eltűntetett magánvégrendelet sajnos nem érvényesíthető.

Végrendelet letétbe helyezése

Share Button

Szeretném megtudni azt, van-e mód annak biztosítására, hogy halálom esetén a végrendeletem a hagyatéki eljárásból ne maradjon ki?

Kevesen tudják, hogy végrendelet készítésére vonatkozó megbízás alkalmával az a végrendelkezőnek lehetősége van kérni azt, hogy a végrendelet a Magyar Ügyvédi Kamara Irattárában kerüljön elhelyezésre.

Ebben az esetben a végrendelet bevezetésre kerül a központi végrendeleti nyilvántartásba és a végrendelet visszakereshetővé válik a végrendeletet készítő ügyvéd, a végrendelkező, közjegyző részére.

A Magyar Ügyvédi Kamara Irattára számítógépes nyilvántartásban rögzíti a végrendelkező ügyfél nevét és adatait. A nyilvántartásba vételről a végrendeletet készítő ügyvéd is értesül 48 órán belül, azzal, hogy az irattár a regisztráció sorszámát megküldi. A végrendelet egy eredeti példánya lezárt borítékban kerül az irattárba.

A lezárt borítékban lévő okiratot csak a hagyatéki eljárás során eljáró közjegyző részére küldi meg az irattár. Ez az irattározott végrendelet azonban bármikor visszavonható, módosítható.

Felhívom a figyelmet arra, hogy célszerű az örökösöknek, illetve akire nézve az örökhagyó végrendelkezett, felvilágosítást kérni arról, hogy a Magyar Ügyvédi Kamara Irattárában őriznek-e borítékban lezárt végrendeletet az örökhagyótól.

Vérendelkezés vagy ajándékozás?

Share Button

Van egy házasságon kívüli gyermekem. Azt szeretném tudni, hogy milyen tartásdíjjal kell számolnom- milyen törvény van érvényben ezzel kapcsolatban?

Van egy ingatlanom, ezt a lányomra szeretném hagyni. Hogyan oldható ez meg? Elég egy kézzel írott végrendelet?

 A gyermektartásdíj kérdésében elsődlegesen a szülők megállapodása a mérvadó

Amennyiben a felek nem tudnak a gyermektartásdíj kérdésében megállapodni, úgy a bíróság dönt. A gyermektartásdíj összegének meghatározásánál figyelemmel kell lenni: a gyermek tényleges szükségleteire, mindkét szülő jövedelmi és vagyoni viszonyára.

A magyar családjogi törvény kimondja, hogy a tartásdíj mértékét az apa átlagos jövedelmének 15-25 százalékában kell megállapítani.

A másik kérdésére válaszolva: hogy az ingatlan leánya nevére kerüljön több megoldás lehetséges:

1. Ajándékozás és az Ön holtig tartó haszonélvezeti joga fenntartása – 2 éve illetékmentesen lehet ajándékozni

Általam javasolt, mert nem kell hagyatéki eljárást lefolytatni és a közjegyzői díjat megfizetni.

2. Ügyvéd általi végrendelet  készítése  és annak a magyar ügyvédi kamara mellett működő végrendeleti nyilvántartásba vétele. A nyilvántartásba vétel zárt borítékba helyezett végrendelettel történik és végrendelkező halála esetén az eljáró magyar közjegyző jogosult azt felbontani.

Fontos tudni, hogy  a nyilvántartásba vett végrendelet el nem veszhet és az sem fordulhat elő hogy a hagyatéki  eljárásból kimaradna  mert minden közjegyző kötelessége a nyilvántartást megkeresni a hagyatéki eljárás esetén.

Érvényes marad-e a végrendelet válás után?

Share Button

A férjemmel jelenleg válunk, de békésen, én nem kértem semmit tőle, én külföldön tartózkodom általában. A viszonyunk normális a férjemmel.

Házasságunk alatt készített egy végrendeletet (ügyvédnél), amelyben a fiúnkra hagy mindent (előző házasságból van egy lánya), rám pedig holtig tartó haszonélvezeti jogot hagyományoz.

Szeretnék felvilágosítást kérni, hogy a végrendelet érvényes marad-e a válás után, ha nem ír másikat a volt férjem.

A végrendelet érvényes marad  –  ha nem ír másikat a volt férj, vagy nem vonja vissza.

2 / 2 oldal12