A fizetési meghagyásos eljárás általában egymillió forint összeget meg nem haladó, pénz fizetésére irányuló eljárás. Egymillió forint tartozást csak ezen eljárás keretében lehet követelni. E fölött már közvetlen per is indítható.
A fizetési meghagyásos eljárásban bizonyításra, a felek meghallgatására nem kerül sor.
Az eljárás lényege, hogy a jogosult a követelését közjegyző által kiállított fizetési meghagyás kibocsátása útján terjeszti elő és ha a kötelezett a követelés jogalapját, összegszerűségét nem vitatja – azaz nem él ellentmondással –, úgy a fizetési meghagyást a közjegyző jogerősítő záradékkal látja el.
A jogerős fizetési meghagyásnak ugyanolyan hatálya van, mint a jogerős bírói ítéletnek. Jó hír egyrészt, hogy ennek alapján közvetlenül végrehajtási eljárást indítható a kötelezett ellen – ha nem fizet – , másrészt , hogy az abban foglalt követelést többé peres eljárásban sem lehet vitássá tenni.