Bedrijfsverandering

Bejegyzett társaságok esetében a törvény változása vagy a tagok elhatározása folytán kerül sor az alapító okirat módosítására.

Az első esetben például a tevékenységi körök módosulása vagy a vezető tisztségviselő munkaviszonyban való alkalmazása miatt kerül erre sor, míg a második esetben a módosítás a törzstőke csökkentése- növelése, a tagok változása, üzletrész eladás stb. miatt történhet.

A cégmódosítás során lehetőség van az ún. szerződésminta alkalmazására való áttérésre is. Ennek lényege, hogy a Cégtörvény mellékletét képező szerződésminta aláírva kerül benyújtásra a cégbíróság felé. Ez egy költségkímélő eljárás, hiszen az ügyvédi munkadíjon felül csupán 18.000.- Ft megfizetése szükséges.

Ha a társaságnak bejelentett honlapja is van, melyen a közlemények rovat is feltüntetésre is került, úgy a közzétételi díjat sem kell megkeresni, valamennyi cégmódosítás a társaság weboldalán tehető közzé.

A módosítás alapja a taggyűlési jegyzőkönyv, melyet ügyvéd kell, hogy ellenjegyezzen.

A cégmódosítás elektronikus úton jut el a cégbíróságra. Az ügyvéd az okiratokat szkennelés után elektronikus mappában küldi meg a cégbíróságnak.

A cégnyilvántartásban lehetőség van angol, német stb. nyelven történő bejegyzésre is. Úgy a cégalapításhoz, mint annak módosításához a tagok személyes aláírására van szükség, melyet általában magyar ügyvéd előtt tesznek.

Az aláírás – ha a tag külföldi vagy külföldön tartózkodik- megtehető magyar képviseleti hatóság előtt is.

Külföldi magánszemély vagy társaság magyarokkal azonos módon alapíthat magyar székhelyű céget.

Fontos hogy ezt szakmailag jártas könyvelővel egyeztetve tegye meg és döntse el, hogy bejelentkezik e általános forgalmi adó hatálya alá vagy sem.

E körben jegyzem meg, hogy évente egyszer módosítható a bejelentkezés.

Kötelező egy főtevékenységet minden cégnek a cégnyilvántartásban megjelölni és ha a tevékenységek bővülnek vagy változnak, a változást az adóhivatalnak bejelenteni.