Vruchtgebruik vestigen

A haszonélvezet az jelenti, valaki a más tulajdonában álló ingatlant (ingóságot )használhatja.  Fontos tudni, hogy ilyenkor például a lakásban a tulajdonos csak akkor lakhat, ha a haszonélvező nem kíván élni e jogával.

Magyarországon ha a házastársak közül  egyik  meghal, az ingatlan tulajdonrészét általában a gyerekei öröklik, ám a másik házastárs  élete végéig használhatja a lakást.

A haszonélvezeti jog másik fajtája a szerződéses haszonélvezeti jog.

Ehhez szükséges az  ingatlanra vonatkozóan a haszonélvezeti jog ingatlan-nyilvántartási bejegyzése.

Ezzel a lehetőséggel például azok a szülők élnek, akik tanuló gyermeküknek vesznek lakást, de biztosítani akarják, hogy a gyermekük  ne élhessen vissza tulajdoni jogával.  ( A haszonélvezeti joggal terhelt ingatlanra ugyanis nehéz  vevőt találni.)

A haszonélvezeti jog lehet önálló vagy együttes  és kiterjedhet az ingatlan részére vagy egészére is, szólhat  a haszonélvező élete végéig vagy meghatározott évekre is.  A haszonélvezeti jog lehet visszatartott is pl. ajándékozás esetében az ajándékozó a haszonélvezeti jogát  fenntartja az ingatlanra.

A haszonélvezet mindig egy konkrét személy javára szól, tehát másra át nem ruházható. Jogai gyakorlását  azaz a használatot azonban másnak – ingyenesen vagy pénzért – átengedheti.

Fontos tudni, amennyiben a haszonélvező ezért pénzt kér,  előbb a tulajdonost mindig meg kell kérdezni, nem tart-e igényt az ingatlan használatára, azaz  hajlandó-e kifizetni ugyanazt azt az összeget a használatért. Ha erre igényt tart, vele kell megkötni a bérleti/használati  megállapodást.

A haszonélvező köteles a használat során  betartani a rendes gazdálkodás szabályait, továbbá a fenntartással járó terheket, közterheket viseli.

E körben a közműdíjakat, számlákat is  a haszonélvező fizeti .

Az esetleges károkról, veszélyekről mindig értesítenie kell a tulajdonost és köteles tűrni, hogy a tulajdonos őt bizonyos időközönként  a használat során ellenőrizze.

Fontos tudni hogy a haszonélvezeti joggal terhelt  ingatlant eladása esetén e jognak számítható érték van, melyet az alábbiakban foglalok össze:

valamely személy élete végéig szóló haszonélvezeti jog értékét a következő módon kell megállapítani: ha jogosultja

1.      25 évesnél fiatalabb, az egyévi érték 10-szerese,

2.      25-50 éves, az egyévi érték 8-szorosa,

3.      51-65 éves, az egyévi érték 6-szorosa,

4.      65 évnél idősebb, az egyévi érték 4-szerese.

Az egyévi értéket egyszerűen  úgy kell meghatározni hogy az ingatlan forgalmi értékét elosztjuk 20 –al.