adásvétel címkével jelölt bejegyzések

Van -e SZJA fizetési kötelezettség eltartási szerződés esetén?

Share Button

Lányommal eltartási szerződést kötöttem, melyben havi 30.000 Ft-tal az esetleges ápolásommal és majd az eltemettetésemmel járó feladatot vállalta a lakásomért cserében.

A földhivatal a tulajdonjog változást bejegyezte de érdeklődésünkre azt a választ kaptuk, hogy a közbenjáró ügyvédnek küldte ki a papírokat, amit a mai napig nem kaptunk meg. /ez év elején történt/ Az ügyvéd úr azt mondta telefon megkeresésünkre majd összeszedi és eljuttatja, de nyugi nem kell illetéket fizetnie a lányomnak.

Kérdésem hogy valóban így van-e és szja-t kell-e majd fizetnie? Valamint még egy kérdésem lenne mert a garázsomat pedig elajándékoztam szintén a lányomnak és hogy az ajándékozás után van-e valamilyen fizetési kötelessége?

Közeli hozzátartozók közötti ingatlan elidegenítés esetén (ajándék, adásvétel eltartás, öröklés) nem kell a szerző félnek visszterhes vagyonszerzési illetéket fizetnie.

Vissza kell-e fizetni a foglalót, ha nem kap hitelt a vevő?

Share Button

Családi házat szeretnénk eladni és a vevőtől foglalót kérünk, de nem érthető számunkra, hogyha a bank nem folyósítja a vevőnek a hitelt, akkor a foglalót vissza kell adni a vevőnek, mert egyik fél sem hibáztatható?!

Mi addig fenntartjuk a házat számára, nem hirdetjük, az esetleges vevőket elutasítjuk, tehát mi vesztünk ezen a dolgon , míg a „vevő” tulajdonképpen semmit sem kockáztat. Ez tényleg így van?

A szerződés a felek megegyezése szerint íródik. Ha a foglaló hatálya alól kiveszik a banki hitelfolyósítás elmaradását – az a felekre nézve kötelező érvényű.

Már kifüggesztett ingatlanra tehetek-e ajánlatot?

Share Button

Tájékoztatást szeretnék kérni, hogy a már kifüggesztett ingatlanra tehetek- e árajánlatot, vagyis ki tehet rá magasabb ár ajánlatot? Korábban én is érdeklődtem az ingatlan után de elkéstem az ajánlatommal.

A kifüggesztett szerződéstől eltérő vételi ajánlattétel jogilag nem lehetséges. Csak elővásárlási jog jogosult e jogával élve vásárolhat már kifüggesztés alatt álló ingatlant egyéb állampolgár nem.

Kinek a feladata az adásvétel bejelentése a NAV felé?

Share Button

Abban az esetben, ha a Földhivatal megküldi a határozatot, melyben az adásvételi szerződést jóváhagyta, az egyszerűsített határozat – szemlén a bejegyző határozat résznél az eladó törlésre került, a jogosult nevénél pedig az új vevő szerepel, van-e teendője bármelyik félnek?

Az adásvételi szerződésen a tulajdonjog bejegyzése a határozat szerint megtörtént (Földhivatal által lepecsételve, aláírva).

A NAV-hoz kell-e jelezni vagy a Földhivatal megteszi ezt a lépést? Mennyi időn belül várható, hogy megküldik a vásárlási illetékről a fizetési kérelmet?

Az okiratot szerkesztő ügyvéd köteles a NAV adatlapot is elkészíteni, és azt a bejegyzési kérelemmel együtt a földhivatalnál érkeztetni.

A földhivatal automatikusan küldi tovább az adatlapot a NAV-nak  a szerződés egy példányával. Ezek alapján történik a vagyonszerzési illeték kiszabása.

Az illetékkiszabás és megfizetés időtartama kb. 2-3 hónap.

Megtámadhatom -e az adásvételt ha tulajdonostársam többet kér a tulajdoni hányadánál?

Share Button

A férjemtől elváltam, a közös lakást közvetítőn keresztül meghirdettük, melyre jelentkezett egy komoly vevő.

Már ott tartunk, hogy ki van tűzve a szerződés kötés ideje. A volt férjem közölte velem, hogy csak akkor írja alá a szerződést, ha Én fizetem a közvetítői díjat,és a 7 000 000 Ft-ból 4 000 000 Ft az övé.

A szerződés létrejötte után visszaperelhetem-e a jogtalan haszonra szert tett összeget.

Az adásvételi szerződés végén a felek általában nyilatkoznak arról, hogy elolvasták, megértették, és mint akaratukkal mindenben egyezőt jóváhagyólag írják alá.

Ez  záradék biztosítja a feleket, hogy később a szerződést tévedés, megtévesztés jogcímen nem fogják tudni megtámadni.

A szerződés tartalma továbbá a vételár meghatározása, és annak eladók közötti elosztása. Ez általában tulajdoni hányad arányosan szokott történni.

Ha eladók ettől eltérnek, az eltérés okát is javasolt a szerződésben rögzíteni. Ezt követően jogtalan haszonszerzés miatt indított peres eljárás megalapozatlan.

Közös tulajdon megszüntetése

Share Button

Egy családi ház 50% -a mostohaanyám nevére, 50%-a édesapám nevére lett véve. Édesapám meghalt. Első házasságából 3 gyerek van, a másodikból 2. Az apai részt 10 %-ban örököltük, mind az öt gyerek. 

Bennünket első házasságából való gyerekeket nem engednek be a házba.

Kértük őket, fizessék ki a ránk eső részt, mindhiába.

Kérdésünk az lenne, hogy harmadik félnek, „idegennek” az ő beleegyezésük nélkül eladhatjuk-e a részünket?

Osztatlan közös tulajdonrészt a tulajdonosa eladhatja.

A tulajdonostársaknak elővásárlási joga van. Más kérdés hogy lesz-e vevő így az ingatlanra.

Javaslom, hogy  közös értékesítésben gondolkodjanak.

Ha ez nem megy  kérhetik a bíróságtól a közös tulajdon megszűntetését.

E körben a bíróság vagy az egyik tulajdonostárs magához váltásával vagy árveréssel szűnteti meg a közös tulajdont.

Eladható-e külterületi lakóház kifüggesztés nélkül?

Share Button

Külterületen lévő (1800 m2-en lévő), kivett lakóházként jegyzett ingatlant meg lehet -e vásárolni kifüggesztés nélkül?

Akinek haszonélvezeti joga van rajta, azt is bele kell foglalni a szerződésbe, hogy lemond ezen jogáról?

Ha a  lakóház önálló helyrajzi számra van jegyezve ( vagy arra jegyzik át )  a lakóházat kifüggesztés nélkül lehet megvásárolni – az általa elfoglalt alatta levő területtel.

A körülötte levő külterületi ingatlant csak kifüggesztéssel. Megjegyzem  nagy biztonsággal mondható hogy nem lesz elővételi joggyakorlás ebben a helyzetben. Ha nincs a lakóház önálló helyrajzi számon , akkor  – együtt – csak kifüggesztéssel adható el az ingatlan.

A vevő tehermentesen szokta vásárolni az ingatlant, ezért a haszonélvezeti jogot az adásvételi szerződésben meg kell szüntetni. Ennek két módja van:a haszonélvező ingyenesen lemond, vagy eladja a haszonélvezeti jogát.

Ez utóbbi esetben a vételár kétfelé oszlik: a haszonélvező megkapja a jogának megfelelő vételárat, a tulajdonos pedig az ezen felüli vételárat.

Hogyan adható el zártkerti lakóházam kifüggesztés nélkül?

Share Button

Külterületi kis zártkerti, 350 m2-es ingatlanomat akarom eladni, melyen egy 25 m2-es lakóingatlanként bejegyzett ház szerepel.

Márciusban bementem a földhivatalba a tulajdoni lapommal, és megnyugtattak, hogy nem vonatkozik rám.

Egy ismerősöm Budapesten most adta el ilyen kis zártkertjét, nekik ki kellett függesztetni 60 napra, és 10 hónap után kapja meg a pénzt. Az enyémre végül mi az érvényes jogszabály?

Mivel lehetne kikerülni, vagy gyorsítani, ha van mód egyáltalán? 

A lakóingatlant kivettként önálló helyrajzi számra érdemes tenni, és így kifüggesztés nélkül a lakóház és az alatta lévő terület eladható.

A lakóház körüli zártkert csak kifüggesztéssel és jóváhagyással értékesíthető 2014. 05.01 napjától.

Mikor léphet birtokba az új tulajdonos külterületi ingatlan vásárlása esetén?

Share Button

Egy külterületi kertre kötöttünk adásvételi szerződést, amin van egy lakható 30m2 -es ház, mint gazdasági épület van bejegyezve.

Lejárt a kifüggesztés, nincs elővásárló,várjuk az engedélyt a földhivatali bejegyzéshez.

Problémám az lenne, hogy az eladó elhanyagolja a kertet tiszta dudva, nem csinál vele semmit.

Kértünk volna kapu kulcsot, ház és közmű használat nélkül, csak kert használatra, hogy ne legyen ilyen elhanyagolt.

Sajnos nem néztük meg a padlást és azt is szerettük volna megtekinteni utólag.

Az eladó minden kérésünkre csak annyit mond:nem érek rá és nem lenne szerencsés.Jogos ez az eladó részéről?

Már arra is gondoltunk rejtett hiba van a házban,hogy nem enged be bennünket újra megtekinteni.

A vevő részéről a  zártkerti ingatlan birtokába lépés csak az adásvételi szerződést jóváhagyását követően jogszerű.

Beköltözhet-e a tulajdonos haszonélvezettel terhelt lakásban?

Share Button

Édesapám 2010-ben hunyt el. Örököltem utána mindkét ingatlanából 1-1 negyedrészt. Viszont mindkettőn a neje (mostohaanyám) a haszonélvező.

Szeretném megtudni, hogy ilyenkor, ha nem akarja kifizetni a jogos örökségemet, akkor a két ingatlanból valamelyikbe beköltözhetek?

Az özvegyi jog holtig tartó haszonélvezetet jelent az örökölt ingatlanokon.

A haszonélvező ezen jogáról saját elhatározásából lemondhat, vagy az örökösnek ezen jogát eladhatja.

E körben Ön pénzben megválthatja a haszonélvezeti jogot, de arra igényt nem tarthat, hogy a haszonélvező Önnek fizessen, csupán akkor, ha Öntől megvásárolja az örökölt ingatlanrészt.

Adásvétel esetén, mivel a haszonélvezet és a vásárolt tulajdonjog egy kézbe kerül, a haszonélvezet automatikusan törlődik, és a haszonélvező tulajdonossá válik.

Fontos tudni, hogy adásvételi szerződés kötésére senki nem kötelezhető, az csak egyező közös akarattal jöhet létre. Ha ilyen közös megegyezés nem születik Önök között, a haszonélvező élete végéig jogosult az ingatlan használatára.

A haszonélvező halála esetén azonban Ön törölheti ezt a jogot az ingatlan-nyilvántartásból a haszonélvező halotti anyakönyvi kivonatának bemutatásával, ezáltal az ingatlanrész tehermentes tulajdonosa lesz.

19 / 22 oldal« Első...10...1718192021...Utolsó »