ajándékozás címkével jelölt bejegyzések

Testvér részére történő ingatlanrész ajándékozásának illetékvonzata

Share Button

Felmerült, hogy nevemen lévő ingatlan felét testvéremnek adom. Miután az ajándékozás csak egyenes ágon illetékmentes, úgy gondoltam, hogy egyik szülőnek ajándékozom, majd ő rögtön továbbajándékozza testvéremnek.

Így két egyenesági ajándékozás történt, elvileg illeték nélkül!  Összefut-e a két ajándékozás NAV-nál és megtehetik-e, hogy látva a két ajándékozási szerződést, kivetik a testvérek közötti ajándékozási illetéket, arra hivatkozva, hogy a két szerződés alapján ez volt a jogügyletek valódi célja?

Ha igen, segít-e ezen ha egy-két év elteltével történik meg a továbbajándékozás?

A jogokat rendeltetésszerűen kell használni, jogszabályok kikerülésére gyakorolt jog szankciókat vonhat maga után.

Mindkét szerződést az okiratot szerkesztő jogi képviselő fogja megítélni, az általa felvett tényállás és ügyvédi megbízás keretében. Amennyiben az okiratokat elkészíti, nyilván úgy ítéli meg, hogy a feleknek a szerződés aláírása kori szerződési akaratát deklarálja.

A NAV is a szerződési akaratot vizsgálja, azt nem bírálhatja felül. 

Ha tehát egy időpontban az ajándékozás szülőnek történik, de később a szülő úgy dönt, hogy másik gyermekének tovább ajándékoz, mindkét ügylet illetékmentes.

 

Ingatlanrész elajándékozása

Share Button

Van egy ház, amit nagyon szeretnék megvenni. Édesanyám 60%-al rendelkezik, a maradék 40% pedig az édesapámé volt,de mivel nem fizetett gyerektartást, igy az ő része állítolag a 3 gyermeke nevére került.

A gond az,hogy az „apai”részen van egy csomó adóság,amit mi nem is tudunk hogy honnan van,drága apukánk hogy szerezte.

Ezen tartozások miatt többször árverezni akarták a házat,ami mindig sikertelen volt, mert nem kellett olyan áron senkinek, hogy egy 3 gyerekes anyuka utcára kerüljön,aztán ezek elmúltak.

Most ezt a házat szeretném ha a tulajdonomba kerülne, de nem tudom mi lenne a legjobb megoldás rá?

Gondolkodtunk azon, hogy anyukám elajándékozza nekem, de kérdés hogy a földhivatalnál jegyzett-édesapám nevén lévő-tartozás mellett is el lehet e ajándékozni, és ha igen, azt a tartozást ami a földhivatalnál van, lehet- e részletben fizetni?

Az aktuális tulajdoni lap tartalmazza a tulajdoni és egyéb viszonyokat.

Ha édesanya része nem terhelt  jelzáloggal ( elidegenítési -és terhelési tilalommal) – illetékmentesen elajándékozható az ingatlan rész   egyenes ágon.

 

Házastársak közötti ingó- és ingatlan-ajándékozás

Share Button

Családi házunkban 50-50%-ban vagyunk a férjemmel tulajdonosok. Ő a saját ingatlanrészét,  illetve az abban lévő ingóságokat is szeretné elajándékozni nekem.

Kérdésem, az ingatlanra és az abban lévő ingóságra is vonatkozik-e az illetékmentesség?

Ha az ingatlan a későbbiekben eladásra kerül elkerülhető-e az szja fizetési kötelezettségem azzal, ha felbontjuk az ajándékozási szerződést és visszaállítjuk az ajándékozás előtti eredeti tulajdoni állapotot?

Házastársak közötti ajándékozás illetékmentes, mely vonatkozik ingóra és ingatlanra egyaránt.

Ha 5 év után értékesíti az ajándékba kapott lakóházat nem kell SZJA-t fizetnie.

Szabály: az ajándék  megszerzésének  évében és az azt követő évben történő eladás esetén a jövedelem ( eladási ár 25 %-a)  100 százaléka, a megszerzés évét követő második évben a 90 százaléka, a harmadik évben a 60 százaléka, a negyedik évben pedig a 30 százaléka adóköteles (16 %), míg a megszerzést követő ötödik évtől már nem keletkezik adóköteles jövedelem az értékesítésből.

Ha időközben felbontják a szerződést  arra kell figyelniük hogy jogaik gyakorlása során azokat rendeltetésszerűen gyakorolva járjanak el.

Különvagyonú ingatlan ajándékozása

Share Button

26 év házasság után az én tudomásom és beleegyezésem nélkül elajándékozhatja a férjem az első házasságából született gyerekének a lakásunkat? 

Nekünk is van két közös gyermekünk , őket kitudja így zárni jogilag ?

Férjem a tulajdonos,a házat nem közösen építettük, én csak házastárs vagyok nem szerepel a nevem semmilyen hivatalos papíron,engem így semmi nem illet majd meg?

A különvagyonú ingatlan a házassággal nem válik közös vagyonúvá kivéve ha közösen (házastársi vagyonközösségből) az ingatlanba beruháztak, hozzáépítette ..stb. Ekkor ingatlan nyilvántartáson kívüli közös tulajdon keletkezik olyan arányban ahogy az Ön közös vagyoni  beruházása aránylik az ingatlan egészéhez.

Ha ez nem áll fenn  férje  rendelkezhet a különvagyonú ingatlannak – elajándékozhatja, (így a közös gyermekeik nem részesülnek az ingatlanból) Ehhez nem kell az Ön beleegyezését kérnie.

 

Ajándékozható – az özvegyi jog?

Share Button

Szeretném az özvegyi jogomat elajándékozni a lányomnak. Hogyan kezdjem el? Mit kell tennem?

Az özvegyi jog – személyes (személyhez kötődő) jog  – így ajándékozni nem lehet. Ha lánya az adott ingatlan (özvegyi joggal terhelt ingatlan) tulajdonosa, ingyenes lemondhat az özvegyi jogról (megszűnteheti), mely ajándékozásnak minősül. Egyenes ági rokonok közötti ajándékozás – illetékmentes.

Elidegenítési tilalom alatt járó ingatlan elajándékozásának feltétele

Share Button

Fiam banki hitelt vett fel, melyhez én lettem a kezes. Házamat a bank komoly tartozással terhelte meg. Szabadulhatok-e úgy a terhektől, hogy a házat fiamnak elajándékozom, ezzel felelősségem az ügyben megszűnne?

A bank elidegenítési és terhelési tilalmat jegyez fel az ingatlanra ha hitelt nyújt. Ez biztosítja a banki jelzálogjogot. A tilalom miatt az ingatlan tulajdonjoga nem ruházható át másra, kivéve, ha a bank ehhez írásban hozzájárul. Ez utóbbira azonban nem sok példa van a  joggyakorlatban.

Mezőgazdasági terület elajándékozása

Share Button

Magyarországon élő osztrák állampolgár vagyok. Édesanyám magyar származású.  A nagypapám gazdálkodó volt, így édesanyám szántó területeket örökölt tőle. Ezeket szeretné most nekem ajándékozni, mert én gondoskodok róla, a bátyáim felé se néznek.

Megteheti-e? Hallottuk, hogy az ajándékozás Magyarországon egyenes ágon 2 éve illetékmentes. Szeretném tudni, vonatkozik-e ez a szántó területekre is?

Fontos tudni, hogy bármely Magyarországi ingatlant külföldi állampolgár törvényes öröklés jogcímen minden további nélkül megszerezhet. Nem öröklési jogviszony által pl. ajándékozás, adásvétel a szerzés csak akkor lehetséges, ha Ön magyar állampolgársággal is bír.

Azért javaslom a magyar állampolgárság megszerzését, mert más feltételekkel való szerzésnek szigorú szabályai vannak.

Ha Ön magyar állampolgársággal rendelkezi –un. kettős állampolgár lesz – édesanyja egyszerű ajándékozási szerződéssel átadhatja az ingatlan tulajdonjogát Önnek. Anélkül, hogy bárki másnak,. pl. a magyar államnak elővásárlási joga lenne.

Magyar felmenők esetén a magyar állampolgárság egyszerűsített eljárással kérelmezhető, annak megszerzése a szükséges dokumentumok benyújtásától számított egy éven belül sor kerül.

Magyar állampolgárságért folyamodhat magyar felmenőkkel, ill. magyar házastárssal nem rendelkező külföldi állampolgár is. Ezen eljárás részleteiről a területileg illetékes bevándorlási hivatalbál érdeklődhet.www.bmbah.hu

Mezőgazdasági ingatlan esetében (külterület, zártkert)  csak az szerezhet külföldi állampolgárként  külterületi ingatlant, aki legalább három éve regisztrált mezőgazdasági vállalkozó, vagy őstermelő.

Halál esetére szóló ajándékozás

Share Button

Háromtagú társaságot kívánunk alapítani. Valamely tag halála esetén nem szeretnénk az örökösökkel tagsági viszonyba kerülni. 

Azt a tanácsot kaptuk, hogy az üzletrész egy tagra jutó mértékére kössünk halál esetére szóló ajándékozási szerződést. Helyes megoldásnak tartja-e ezt?

Helyesebb megoldás, ha az alapító okirat arról rendelkezik, hogy valamely tag halálával a társasági szerződés az üzletrész jogutódra átszállását kizárja.

Így az örökösök tagsági jogviszonya nem jöhet létre, de velük el kell számolni, azaz az örökösökre eső üzletrészt a tagoknak vagy a társaságnak pénzben meg kell váltania.

 

Bejelentési kötelezettség ajándékozás esetén

Share Button

Ajándékozás esetén kit terhel a bejelentési kötelezettség? A bejelentést milyen nyomtatványon kell megtenni, és mit kell mellékelni?

Az ajándékozást a megajándékozott köteles az állami adóhatósághoz 30 napon belül bejelenteni.

A bejelentés formája nincs meghatározva, a NAV nem rendszeresített formanyomtatványt, ezért a bejelentés kötetlen formában teljesíthető.

Ha vagyonszerzésről készült okirat, akkor az okirat eredeti és másolati példányát is be kell nyújtani az adóhatósághoz.

Az okirat kiállítása nélkül is illetékköteles jogügyletet szóval is be lehet jelenteni. A szóbeli bejelentést írásba kell foglalni, és a bejelentés megtörténtéről az állami adóhatóság az ügyfélnek igazolást köteles adni.

A bejelentésnek az ügylet lényeges elemeit kell tartalmaznia: az ajándékozó és a megajándékozott személyét és azonosító adataikat, valamint az ajándékozás tárgyát.

A bejelentést a megajándékozottnak kell teljesítenie a lakóhelye szerint illetékes NAV regionális igazgatósága felé.

 

Gyermek ajándékoz szülőnek

Share Button

Anyukámnak szeretném ajándékozni az apukám után örökölt ingatlan részemet, amely 1/3-ot jelent, mivel van még két testvéremnek is része benne.

Lehet-e ajándékoznom ? Illetékmentes-e?

Mit kell tennem, hogy át tudják írni az anyukám nevére? Az én részemen nincs semmi jelzálog bejegyezve, de az egyik tulajdonosnak van, akkor is el lehet ajándékozni az én részemet?

Egyenesági rokonok egymás közötti ajándéka illetékmentes. Ügyvédi okirattal lesz a megajándékozott tulajdonos.  A tulajdonostárs  részét terhelő jelzálogjog az ügyletnek nem akadálya.

 

19 / 22 oldal« Első...10...1718192021...Utolsó »