ajándékozás címkével jelölt bejegyzések

Hogyan érhető el, hogy az örökös helyett egyik gyermeke örököljön?

Share Button

Örökösödési tárgyalásunk lesz lesz elhunyt édesanyám házára. Én azt szeretnem hogy egyenesen a 20 éves lányom örököljön helyettem.  Van egy 26 éves fiam is de anyagi okokból csak a lányomra hagynám. Hogy kivitelezhető ez?

A magyar ingatlan utáni magyar hagyatéki eljárásban ha az örökös visszautasítja az örökséget, helyébe a gyermekei lépnek egyenlő arányban.

Mivel így az Ön célja nem valósul meg, javaslom, hogy fogadja el az örökséget, és ha az Ön tulajdoni joga be van jegyezve a magyar földhivatalnál, akkor ajándékozza lányára az ingatlant.

Ez az ajándék illetékmentes, csak ügyvédi munkadíjat kell fizetnie. Megjegyzem a hagyatéki eljárás is illetékmentes.

Illetékmentes-e a szülő gyermek közötti ajándékozás, ha az ajándék tárgya iroda?

Share Button

Gyermekem tulajdoni hányadot örökölt édesapja után, mely ingatlan a tulajdoni lap szerint „iroda” megjelölésű. Ezt a tulajdoni hányadot szeretnénk az én (szülő) nevemre ajándékozás címén átíratni. Ebben az esetben is igényelhető az illetékmentesség? Ha igen az Itv-ben mely szakasz vonatkozik erre?

Az Itv. 17. § (1) Mentes az ajándékozási illeték alól:

p) az ajándékozó egyenes ági rokona (ideértve az örökbefogadáson alapuló rokoni kapcsolatot is), illetve házastársa által megszerzett ajándék;

 

Milyen métékű ingatlanszerzési illeték terheli a közeli hozzátartozók közötti ajándékozást?

Share Button

Édesapám a tulajdoni lapon belterületi, „kivett udvar egyéb épület” néven szereplő, 1/1 tulajdonát képező ingatlanát elajándékozná részemre. Érdeklődnék,hogy ilyen ingatlan esetén mennyi az illeték mértéke?

Közeli hozzátartozók közötti ajándék után a megajándékozottnak nem kell ajándékozási illetéket fizetnie.

Milyen illeték alá esik a közeli hozzátartozók közötti haszonélvezet alapítás?

Share Button

Édesanyámnak vettünk egy kis kertes házat, külterületi zárkertet. Az adásvételi szerződés a a következő hetekben kerül aláírásra 50% haszonélvezetet szeretne ráíratni a gyerekére, édesanyám lenne a tulajdonos, férje lenne a másik 50% haszonélvezője.

A kérdésem, hogy lehet -e ingyenes a haszonélvezet? Ajándékba adná. 3 millió a vételár, a leszázalékolás úgy tudjuk 4% A haszonélvezet 50-50% illeték mennyi lenne , ha ingyenes nem lehet?

A földforgalmi törvény hatálya alá eső ingatlanok esetében  közeli hozzátartozók között maximum 20 évre alapítható haszonélvezet.

Közeli hozzátartozók közötti haszonélvezet alapítás után nem kell ajándékozási illetéket fizetni.

Az ajándék visszakövetelhetősége

Share Button

Ingatlan ajándékozással kapcsolatban lenne kérdésem: ki lehet iktatni valahogy az ajándékozási szerződésből a visszakövetelhetőséget?

Fölösleges illetékfizetést szeretnénk kikerülni, de csak abban az esetben ha később az ajándék nem kérhető vissza, nem támadható semmilyen formában.

Felháborítónak tartom, hogy ingatlanban, telkekben emberek életének a munkája van benne, és családon belüli szétosztást is ekkora terhek vagy hátulütők mellett lehet csak normálisan papírozni.

Általában alapos indok nélkül  nem lehet ajándékot visszakövetelni. Az ajándékozó visszakövetelési igényét csak peres úton tudja érvényesíteni, melynek során neki kell bizonyítania az alapos indok pl. létfenntartás veszélyeztetettsége, súlyos jogsértés, meghiúsult feltevés valamelyikének fennállását.

Így  például egy mező- és erdőgazdasági földdel megajándékozott személy aki korábban kijelentette, hogy élethivatásszerűen mezőgazdasági tevékenységet kíván folytatni, de utóbb e tevékenységével végleg felhagyott, helye lehet visszakövetelésnek.

A törvény tehát csak  kivételes jelleggel, meghatározott esetekben teszi lehetővé az ajándék visszakövetelését:

-ha arra a szerződéskötés után bekövetkezett változások miatt létfenntartása érdekében szüksége van, és az ajándék visszaadása a megajándékozott létfenntartását nem veszélyezteti.

-ha a megajándékozott vagy vele együtt élő hozzátartozója az ajándékozó vagy közeli hozzátartozója rovására súlyos jogsértést követ el, az ajándékozó visszakövetelheti az ajándékot, vagy követelheti az ajándék helyébe lépett értéket.

-ha a szerződő felek számára a szerződéskötéskor ismert olyan feltevés, amelyre figyelemmel az ajándékozó az ajándékot adta, utóbb véglegesen meghiúsult, és e nélkül az ajándékozásra nem került volna sor

Hogyan kell adózni ajándékba kapott ingatlan eladása után?

Share Button

2008-ban elhunyt Édesapám, ezáltal testvéremmel 1/4-1/4 részt örököltünk a családi házukból. A hagyatéki végzésben 8.000.000Ft-ban állapították meg az ingatlan értékét.

2017-ben testvérem visszaajándékozta Édesanyámnak az 1/4 részét. Így Édesanyám 3/4 én pedig 1/4 résszel rendelkeztem. Utána Édesanyám az ő 3/4 részét nekem ajándékozta, az ajándékozási szerződésben 12.000.000,-Ft-ban lett az ingatlan értéke belefoglalva. Így teljes egészében 1/1 tulajdonossá váltam.

Édesanyám sajnos 2017-ben el is hunyt, így az ingatlant értékesítettem 13.250.000,-Ft-ért, mivel nincs rá szükségem. Az lenne a kérdésem, hogy mennyi adót kell fizetnem az értékesítés után?

Ajándékozott ingatlan eladása esetén a vételár 25%-a után 15% mértékű személyi jövedelemadót kell fizetnie az eladónak. Fontos tudni, hogy nem az ajándékozási szerződésben a felek által megállapított érték a fontos, hanem az adásvételi szerződésbe írt eladási ár.

Milyen módon juttathatom ingatlanomat illetékmentesen a feleségemnek?

Share Button

Feleségem nevére szeretném átíratni a tulajdonomban levő lakásomat. Korábbi házasságomból van két felnőtt gyermekem, de rólam csak a feleségem gondoskodik. Illetékmentesen átirathantom-e a lakást?

A házastárs illetékmentesen szerezhet lakóingatlant a törvényes házastársától ajándékozás vagy adásvétel jogcímen.

Köteles részre jogosult -e örökhagyó testvére?

Share Button

Nagymamánk 2001-ben fiának – édesapánknak – ajándékozta lakása ráeső tulajdonjogát. Haszonélvezete maradt rajta. Édesapánk 2009-ben meghalt.

A 2010-ben lefolytatott hagyatéki tárgyalás után mi – édesapánk két gyermeke – lettünk a tulajdonrész örökösei, természetesen nagymamánk haszonélvezeti joga mellett.

Nagymamánk 2016-ban meghalt, ami után, mi testvéremmel eladtuk a lakást.

Érdeklődnénk, van e jogi alapja annak, hogy ebből édesapánk egyik testvére most még tőlünk kötelesrészt követeljen. Nagymamánk halála után – mivel neki tulajdonában ingatlan nem volt – hagyatéki tárgyalás nem volt.

A törvényes örökösök a leszármazók a kérdezett esetben. Örökhagyó testvére nem törvényes örökös. Köteles részre ezért nem jogosult.

Illetékmentes-e az egyenes ági rokonok közötti ajándékozás?

Share Button

Jól tudom e, hogy lakóingatlan egyenes ági ajándékozása esetén a megajándékozottnak nincs sem illeték, sem SZJA fizetési kötelezettsége? Ha mégis, az milyen mértékű?

Egyenes ági rokonok közötti ingatlan ajándékozás esetén a megajándékozottnak nem kell ajándékozási illetéket fizetnie. Mivel az ajándékozás ingyenes jogügylet, az ajándékozónak abból bevétele, jövedelme nem származik, ezért az ajándékozó személyi jövedelem adót nem fizet az ajándékozás után.

Mely esetben igényelhető köteles rész az elajándékozott ingatlan után?

Share Button

Anyukám 1-éve meghalt, 4-en vagyunk testvérek, de csak az egyik gyerek kapott meg mindent ajándékozással. Ingatlant stb. Most az ingatlant árulják. Mi hárman nem kapunk semmit az eladott ingatlan árából?

Ha a kérdezett esetben az ajándékozás az örökhagyó halálát megelőzően történt, úgy – mert elhalálozás előtti 10 éven belüli ajándékozásról van szó – a többi három örökös leszármazó köteles részt igényelhet.

Ha a kérdezett esetben a hagyatéki  tárgyalás során – egyezség keretében – lett egyedüli örökös a négy közül valaki, akkor a többi köteles részre nem jogosult és az egyedüli örökös a hagyaték tárgyát képező ingatlant értékesítheti, a befolyó teljes vételár őt illeti.

6 / 22 oldal« Első...45678...20...Utolsó »