egyetemleges felelősség címkével jelölt bejegyzések

Vevőnek van-e egyetemleges felelőssége a lakásra fennálló tartozásokért?

Share Button

Nemrégiben vásároltam Budapesten egy lakást. Az összes olyan terhet, ami a tulajdoni lapon volt kifizettük, beleértve egy 300.000 ft-os közös költség tartozást is a végrehajtónak, a lakást át is írták a nevemre.

Utólag kiderült, hogy a közös képviselő még további 380.000 Ft.-közös költség elmaradás, és a hozzá kapcsolódó jogi, és egyéb költségeket követeli tőlem, mint a lakás új tulajától, arra hivatkozva hogy a társasház alapszabálya szerint régi, és új tulajdonos egyetemlegesen felel a lakást terhelő közös költség tartozásokért, mert azok a lakáshoz kapcsolódnak, nem a tulajhoz.

A közös képviselőt sajnos a lakás vásárlása előtt nem hívtam fel, mert az adásvételben eljáró ügyvéd azt mondta, hogy ő már megtette, és minden rendben van, nincs azon kívül más tartozás, ami a tul. lapon volt. Utána pedig ugyanez az ügyvéd azt tanácsolta, hogy jelentsem fel a közös képviselőt, és pereljem be, mert jogszerűtlenül korlátozta a meleg víz szolgáltatásom, és jogtalanul követeli tőlem az előző tulaj tartozásait.

A közös képviselő szerint ez mind jogszerű, mert benne van a társasház alapító okiratában, hogy ezek a szabályok, és megteheti mindezt.

Szerinte az adásvételben eljáró ügyvéd volt rosszhiszemű, vagy hanyag, hogy nem kérte ki az adásvételig fennálló tartozás pontos összegét, és azt nem vonta le a vételárból.(ami nála volt letétben). A kérdésem, hogy jogszerű-e a közös képviselő eljárása, és ezek alapján a társasház alapító okirata? Illetve, hogy mit kell tenni ilyen esetben?

A közös költség tartozás tulajdoni lapon érvényesített összege általában régebbi korábban lejárt követelés kimutatáson alapul.

Adásvételi szerződéskor a közös képviselő ún. nemleges közös költség tartozási nyilatkozata szavatolja a vevőnek, hogy az adásvétel tárgyát képező lakás aktuálisan mentes közös költség tartozástól.

Ennek hiányában a vevő egyetemlegesen fele az eladóval együtt a fennálló közös költség tartozásért.