helyi gazdálkodó címkével jelölt bejegyzések

Hogyan vásárolhat meg nem földműves magánszemély 2 hektár földet?

Share Button

4 éve édesapám meghalt, örököltünk tőle 6 hektár földet 3 lánya így a két hektár földet amit örököltem, azt el szeretném adni. Kedves ismerősömmel magunk között irtunk egy bérleti szerződést hogy ő műveli. Szeretné vásárolni. Meg tudná ő venni valahogy?

Az elővásárlok közül egyik szomszédom (testvére)megvásárolná de nem vagyunk jó viszonyban. Hogyan tudná megvásárolni ismerősöm a földet?

Ismerőse  és felesége (vagy gyermeke) együttesen megvehet 2 hektár földet, mert a földforgalmi törvény megengedi hogy minden magyar vagy uniós  nem földműves állampolgár magánszemély 1 hektárig földet vásárolhat.  A szomszédnak csak akkor van elővásárlási joga ha földművesként regisztrált az illetékes földhivatalnál.

Termőföld adásvétel folyamata

Share Button

Családi gazdaságot működtetett apósom és eljött az idő hogy egészségi állapota miatt eladja az általa művelt földet. Tanyája körül 20 hektár földet árul vagy külön vagy a tanyával együtt, a kialkudott ár függvényében.

Információink szerint- 2014 február 28.-a után a föld csak úgy adható el hogy a vevő megfelel az új földszerzési törvény feltételeinek.

Ez esetben 3 éve igazoltan gazdálkodónak kell lennie, helyben lakónak kell lennie (az érintett földterület településtől számított maximum 20 km lehet a lakóhelye) és a megválasztott földbizottságnak is támogatnia kell az eladást.

Ezek a feltételek helytállóak e illetve van e még kitétel a vevő tekintetében amit teljesíteni kell?

Amit Ön írt megfelel a törvényeknek. Ne feledkezzen meg az elővásárlás/ kifüggesztés szabályairól sem.

2014.március 1-től az az okirat kellékei a következők:

A 47/2014.(II.26) Kormány rendelet kimondja hogy a termőföld tulajdoni jogának átruházására irányuló okirat  2014.03.01. napjától csak  biztonsági elemekkel ellátott papír alapú okmányon készülhet – a Földhivatal csak ilyet fogadhat el.

Az okirat minden oldalát folyamatos sorszámozással kell ellátni és   a lapokat oly módon kell összefűzni, hogy az okirat sérelme nélkül ne legyen megbontható azaz a lapokat zsinórral kell összefűzni, a zsinórt  matricával kell leragasztani  és az ügyvédnek ezeket érintően kell aláírni.

Zártkert vásárlásához földművesnek kell-e lennem?

Share Button

Egy Balaton melletti hegyi pincét szeretnek vásárolni amihez 2400 m2 terület van.

Igaz-e hogy ahhoz , hogy megvehessem helyi lakosnak vagy gazdálkodónak kell -e lennem?

A zártkert 2014.03.01-től beolvadt a termőföld kategóriájába. Nem kell földművesnek lennie hogy a kérdezett  ingatlant megszerezze.  

2014. május 1-ig maximum. 300 hektár földet  szerezhet, míg ezt követően maximum. 1 hektárt – ha nem földműves.

474/2013. (XII. 12.) Kormányrendelet szerint az ilyen szerződéseket ki kell függeszteni az elővásárlási jogosultak miatt.

A 2013. évi CXXII. törvényt a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról 2014.május 1 napjától kell alkalmazni.

Földművesnek nem minősülő belföldi természetes személy és tagállami állampolgár akkor szerezheti meg a föld tulajdonjogát, ha a birtokában álló föld területnagysága a megszerezni kívánt föld területnagyságával együtt nem haladja meg az 1 hektárt. [10. § (2) bekezdés] Ehhez a szerzéshez kell: kifüggesztés, földbizottsági és megyei földhivatali jóváhagyás.

Kik az elővételi jog jogosultak?

Share Button

Olvasva a honlapon felmerült kérdéseket és a válaszait, érdekelne, hogy kik külterületi ingatlan + szántó esetén az elővásárlási jogosultak?

A területileg illetékes Önkormányzati jegyzőhöz kell beadni a szerződést?

Igen, a területileg illetékes Önkormányzat jegyzőjéhez kell beadni a szerződést.

Az elővételi jog jogosultjai: 2013.évi CXXII. törvény alapján  elővásárlási jog illeti :

a) Magyar Államot;

b) a földet használó olyan földművest,

ba) aki helyben lakó szomszédnak minősül,

bb) aki helyben lakónak minősül, vagy

bc) akinek az üzemközpontja olyan településen van, melynek a közigazgatási határáról közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton legfeljebb 20 km távolságra van a föld fekvése szerinti település közigazgatási határától;

c) az olyan földművest, aki helyben lakó szomszédnak minősül,

d) az olyan földművest, aki helyben lakónak minősül,

e) az olyan földművest, akinek az üzemközpontja olyan településen van, melynek a közigazgatási határáról közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton legfeljebb 20 km távolságra van a föld fekvése szerinti település közigazgatási határától