lakhatási engedély címkével jelölt bejegyzések

Hogyan rendezhető az ingatlan tulajdoni joga?

Share Button

Házas ingatlant örököltem szüleimtől. Gyermekemnek 2005-ben engedtem, hogy hozzá építsen, mivel rossz körülmények között lakott 2 kiskorú gyermekével.

Azóta a lakást felépítette és lakhatási engedélyt is kapott az önkormányzattól.                 A földhivatal szerint nincsen tulajdon joga annak ellenére, hogy ő építette a házát.

Mit kell tennem annak érdekében, hogy tulajdonát megkaphassa? Én a telekrészemből a rá eső részt szívesen elajándékoznám részére. Így megoldható lenne a probléma és végre hozzá juthatna a lakásához?

Ha az ingatlan megosztható, javaslom, hogy két önálló helyrajzi számot alakítsanak ki. Mivel édesanya nevén van az ingatlan, így egyedül – ha az ingatlan megosztható – telekalakítással, földmérő bevonásával ketté veheti az ingatlant és a gyermeke által beépítettet neki odaajándékozhatja.

Ha nem megosztható az ingatlan, osztatlan közös tulajdont hozhatnak létre természetben kizárólagos használati renddel. Ehhez is készülhet vázrajz. Ez utóbbi megoldást ügyvéd vagy közjegyző által készített szerződés aláírásával lehet kivitelezni.

Mennyiben befolyásolja az adásvételt, ha az épület nem rendelkezik használatbavételi engedéllyel?

Share Button

Van egy 20 éve épült családi ház, ami akkor megkapta az építési engedélyt és minden a rajz szerint épült, csak amikor kész lett, nem kérvényezte a tulajdonos a lakhatási engedélyt. Megszeretném venni ezt a házat és nem tudom, hogy ez mennyiben befolyásolja az adás-vételt, illetve szükséges-e,így 20 év elteltével fennmaradási engedély? Ha szükséges, akkor az kb. mindet egybevéve mennyibe kerül?

Használatbavételi engedéllyel nem rendelkező épület az ingatlan tulajdoni lapjára nincs rájegyezve és a térképén sincs feltüntetve például lakóház, udvar helyett csak beépítetlen terület az ingatlan megnevezése.

Javaslom, hogy az eladóval a vételt megelőzően végeztesse el az épület feltüntetést. Ehhez eladónak kell fennmaradási engedélyt kérnie, mely bonyodalmas ügyintézés. Eladónak kell továbbá egy földmérőt megbíznia ez épület kontúrjait tartalmazó vázrajz elkészítésével, mely alapján az épület a térképre feltüntetésre kerül – mely költséges.

Nem utolsó sorban eladónak kell energia tanúsítványt készíttetnie, mely az adásvételi szerződéshez szükséges.

Lakásvás vásárlása még építés alatt álló társasházban

Share Button

Ingatlanvásárlás előtt állok, találtam egy lakást egy 20 éve épült a házban, de a tulajdoni lapon „beépítetlen terület”-ként szerepel az egész telek.

A szóban forgó lakást 8 éve lakja az eladó (annak első lakójaként), a többi is mind lakott egy kivételével, az utolsó befejezése folyamatban van, és annak befejezésekor társasházzá szándékoznak alakulni. (Rendezett a környezet, közös költség nincs, összeadják a szükséges pénzt.) Én még ilyenről nem hallottam, de nem vagyok járatos ilyen ügyekben.

Kérdéseim: Gyakran előfordul ilyen helyzet (beépítetlen területen hosszú idő óta lakott lakóingatlan áll)?
A „lakástulajdonosok” jogilag csak telekrész-tulajdonosok most? Ha igen, ez mit jelent rám, mint vevőre nézve?
Az egyéb helyiségek (garázs, tároló) hogy kerülnek felosztásra? Lehet biztosítani egyáltalán, hogy a jelenleg a lakáshoz tartozók később is oda tartozzanak? Az udvar a tulaj elmondása alapján osztatlan közös tulajdon.
Lakhatási engedélyt mikor kaphatnak (csak azután hogy az utolsó lakást is befejezik), ezt meg lehet sürgetni valahogy?
Milyen egyéb költségek merülhetnek fel a későbbiekben ha valóban társasházzá alakulnának? Egyszerű folyamat a társasházzá alakulás?
Milyen hivatalos utat kellene bejárnom ha a vásárlás mellett döntenék?

Az épülő társasházak esetében előfordul, hogy csak a társasház alapító okirat tervezete ismert. Más társasházaknál az építtető az első lakások eladásakor már a társasház alapító okiratot a földhivatalnál bejegyezteti, -az önálló helyrajzi számok kialakítása mellett.

Legfontosabb, hogy kérje ki az építtetőtől az alapító okiratot. Ebben tájékozódhat, mi kerül közös tulajdonba, mi kerül külön tulajdonba, és az egyes kiegészítő helységek jogi sorsa is megismerhető.

A vevő adásvételét mindig jogi szakember készíti el, ezért ha további kérdése van, forduljon a társasház jogi képviselőjéhez, vagy ha ilyen nincs, saját ügyvédjéhez, akivel a vételi szerződés készítésében megállapodik.