örökbefogadás címkével jelölt bejegyzések

Örökbe fogadott gyerek örököl-e biológiai szülője után?

Share Button

Édesanyám első házasságából születtem, 3 éves koromban elváltak, anyám újra
férjhez ment és én az ő férjének a nevét vettem fel ill. mivel 3 éves voltam
vetették fel.

A biológiai apám újra nősült, de a felesége nemrég meghalt,
két gyerek van ebből a házasságból. Ha majd a biológiai apám is eltávozik
fogok örökölni utána? Amióta elváltak anyámtól semmilyen kapcsolat nem volt
vele, ő nem keresett ill. én sem kerestem, ez kb. 50 év.
Az örökbe fogadott gyermek nemcsak örökbefogadó szüleitől és azok
családjától, hanem vér szerinti rokonaitól is örökölhet.

Milyen feltételekkel örökölhet nevelt gyermek?

Share Button

Nagyapám 1955-ben elvette nagymamámat.Ekkor már 4 éves volt anyukám. Közös gyermekük nem született-nagyanyámnak nem született-. Nagyapám 1996-ban elhalálozott. Azóta együtt éltek, anyukám ápolta a most 93 évesen elhunyt nagymamámat. Nem hagyott végrendeletet. Azt hittük Ő az örökös 61 év után.

A vér szerinti leszármazó és felmenő lehet csak törvényes örökös. A nevelt gyermek csak akkor, ha örökbefogadás is történt. Örökölni nem vér szerint csak végrendelettel, mivel a kérdezett esetben egyik fenti feltétel sem áll fenn, ezért nem következhetett be az öröklés.

 

Hogyan intézhető az örökbefogadás?

Share Button

Lányom 5. éve él együtt párjával, (nem bejelentett élettársi viszonyban), lányomnak két ötéves ikergyermeke van előző kapcsolatából.
A gyermekek apjaként az anyakönyvben csak “virtuális” apa van bejegyezve, tehát nem a vér szerinti apa.
Most szeretnének összeházasodni, és a fiúkat a leendő férj nevére venni, vagy örökbe fogadni, nem tudom mi a jogi lehetőség.
Szeretném tudni, hogy hol kezdjük el a jogi eljárást?

Ha  a lánya  és élettársa   házastársak lesznek   a férj örökbe fogadhatja  az ikergyermekeket .

Előbb kell  tehát  összeházasodni és ezt követően  intézhető a gyermekek örökbe fogadása.