regisztrált földműves címkével jelölt bejegyzések

A föld elővételi jog jogosultak .

Share Button

A szomszédos tanya eladóvá vált, 2800 M2 kivett tanya terület,rajta romos épület, körülötte 1 ha szántó és 3 ha gyep /Natura 2000/.

Az eladók unokatestvér gyermekei, örökölték, bérleti szerződés nincs rá senkivel. A férjem bejelentett földműves, máshol is van még földje a településen, a tanyánk kb. fél éve mezőgazdasági üzemközpontként be van jelentve, de a bejelentett lakcíme a szomszédos településen van.

Sajnos a földtörvény alapján emiatt az utolsó ranghelyen állunk az elővásárlásnál, minden helyben lakó földműves előttünk van, hiába vagyunk szomszédok. Semmiképp se szeretnénk elveszíteni, tudomásunk van róla hogy helybeli állattartó gazdálkodó pályázik rá.

Milyen megoldást tudna javasolni, hogy biztosra menjünk? Járható út lenne-e ha kötnénk feles bérleti szerződést, esetleg utána egy előszerződést a vételre? Mindenképp bejelentkezzen-e a férjem a tanyai lakcímre?

A haszonbérleti szerződés és a feles bérlet azonos súlyú -e? A tanyát a hozzátartozó földterülettel megvehetjük-e kifüggesztés nélkül? Milyen kockázata lehet az előszerződésnek?

Tanya a Földforgalmi törvény hatálya alá tartozik , ezért csak jóváhagyással , kifüggesztéssel vásárolható. Előszerződést  nem érdemes kötni az említett procedúra miatt-mert eladónak végleges adásvételi szerződést kell kifüggesztetnie .

Az előszerződés azt jelenti , hogy a felek megegyeznek abban hogy egy későbbi időpontban adásvételi szerződést fognak kötni. A Földforgalmi törvény hatálya alá tartozó ingatlanok esetében az előszerződés  kötése értelmetlen, nem releváns.  . Hogy ki lesz a vevő  : a tényleges vásárló vagy elővásárlás esetén az elővételi jog gyakorlója – azt általában a NAK véleménye dönti el.  Természetesen ha nincs elővételi jog , akkor a tényleges vevő. A Földforgalmi törvény  szerint a férjének javasolt  legalább azonos sorrendi helyen szerepelnie , mint a vélt vetélytárs.

Ezért javasolt  helyi földművesi  minőség megszerzése, az állapot ilyetén kialakítása. Előny ha a földet  használó földművesként vásárol – aki 3 éve a jogügylet tárgyát képző földet használja úgymint  haszonbérlő, részes művelő, feles bérlő stb. A földet használó földműves és a földműves kategóriáján belül első helyen a helyben lakó szomszéd, második helyen a helyben lakó, harmadik helyen azok szerepelnek akiknek lakóhelye, mezőgazdasági üzemközpontja 3 éve azon a telekülésen van, amely az adásvétel tárgyát képező föld fekvése szerinti település közigazgatási hátárától maximum 20 km távolságra van. A földön volt részes művelőt, illetve a volt feles bérlőt is elő- haszonbérleti jog illeti meg.

Földművesként van-e elővásárlási jogom egy tanyára, mely nem szomszédos telkemmel?

Share Button

Mennyi esélyem van egy tanya művelési ág megvásárlásához, ha azt egy hirdetményben olvasom, adásvételi szerződés miatt van kifüggesztve kettő fél között, és az nem én vagyok?

A tanya ugyanazon a településen van, ahol lakom, tőlem 7 kilométerre, külterületen. A tanya nincs egy hektár, a hirdetményben szereplő vevő is 20 km-en belül lakik.

A tanyahelyet három irányban erdő borítja, a amelyen én csupán erdészeti szakszemélyzet vagyok. A hirdetmény eladója nem szomszédja a tanyahelynek. Én sem. Én földműves vagyok, a vevő nem az. A vevőnek van egy másik tanyája 300 méter távolságra, nekem egy saját erdőm 400 méter távolságra.

Ha lenne komoly esélyem, akkor milyen okmányokkal lehet fordulnom a hirdetmény kiállítójának önkormányzatához?

Földművesként elővásárló , ezért  helyi ügyvéddel készíttessen olyan elővásárlási  jognyilatkozatot mellyel a helyi jegyzőnél érvényesítheti elővételi jogát.

Hogyan szerezhető szőlész-borász végzettséggel 1 hektárnál nagyobb földterület?

Share Button

Az egy hektáron túli földterületek vásárlásához aranykalászos gazda végzettség szükséges. Tudtommal bármilyen mezőgazdasági végzettség elegendő hozzá.

Elegendő egy szőlész-borász okj-s végzettség, vagy ebben az esetben,- ha ilyennel rendelkezem- nem számít ebbe a 300 hektáros limitbe és továbbra is 1 hektáron gazdálkodhatom.

Ha földművesként regisztrálja magát az illetékes földhivatalnál – 300 hektárig szerezhet földet.Fontos tudni hogy a már meglevő- a Földforgalmi törvény hatályba lépés előtti- földre nem vonatkozik a művelési/szerzési  korlát csak az azt követően szerzettekre.

Mikor mellőzhető a kifüggesztés/jóváhagyás?

Share Button

Konkrét termőföld területet szeretnék vásárolni, amely a tulajdonos 1/1 tulajdona, mérete 9200 m2.

Földműves vagyok a településemen, de szeretném kifüggesztés nélkül megvenni, mert várhatóan az elővásárlásra előbbre soroltak megvennék helyettem.

Járható-e az, ha tulajdonrészt vásárolnék (pl.1/20-ad rész)és ezt követően a fennmaradó rész megvásárlásával 1/1 tulajdonossá válnék. A tulajdonrész adásvételét ki kell-e függeszteni az előbbi esetben? Milyen egyéb lehetőség van esetleg a föld megvásárlására?

Föld  tulajdoni hányada vétele is jóváhagyással/kifüggesztéssel hatályosul. Csak akkor lesz az Ön tulajdona a földrész ha nem lesz elővásárlási joggyakorlás a kifüggesztés 60 napja alatt.Ha már résztulajdonos lesz az ingatlan 1/1 -ed megvásárlásához mellőzhető a kifüggesztés/jóváhagyás.

Milyen feltételekkel ajándékozható a termőföld?

Share Button

Földtulajdonaink most több részletben szüleim nevén vannak. Én a nem ott helyben lakó szívességi földhasználó fiuk vagyok.

Arra gondoltuk, hogy a földtulajdonainkat fiamnak (tehát a szüleim unokája) lehetne átadni. Neki is van földműves végzettsége és ő helyben lakó, a földhasználó viszont továbbra is én maradhatnék.

1.)Ez – ha jól gondolom – ajándékozással kivitelezhető, de mindenképpen ügyvédi feladat és költség?

2.)Az unoka így végre egyesítené az esetleges szomszédos földvásárlási, -csere előjogokat is, e szempontból még földhasználatot is is jobb lenne neki átadni az ő helyben lakó státusza miatt?

3.)Lényegében az előjogainkat is szeretnénk optimalizálni, de jó lenne megtartani valamilyen befolyásolási lehetőséget hiszen ad abszurdum fiam, unokánk kizárólagos szereplővé válhat a földjeinkkel kapcsolatosan?

A Földforgalmi törvény hatálya alá tartozó földingatlant közeli hozzátartozók egymás közötti ajándékozással illetékmentesen, engedélyezési eljárás, kifüggesztés nélkül megszerezhetik. A szerzéshez nem szükséges regisztrált földművesnek sem lenni, de biztonsági iraton ügyvéd által ellenjegyezve kell készíteni.

E körben a legutolsó közeli hozzátartozó a testvér.

Hogyan vásárolható meg egy ingatlan, melynek egyik tulajdonosa nem elérhető?

Share Button

Édesanyám és én is regisztrált földműves vagyok. Van 1 külterületi szántó ami 1/1-ben az Ő tulajdona, emellett a terület mellett van 1 osztatlan közös tulajdonú terület kb 6 tulajdonossal.

A 6-ból ötöt felkerestem akik kinyilvánították akaratukat hogy eladnák. Viszont 1 személy nem elérhető pedig még a népesség nyilvántartóba is utána kérdeztem hátha a földhivatali lakcím már nem egyezik az újjal, viszont az odaküldött levelet nem vette át senki. Tanácsát kérném hogy hidalható át az ügy?

Önnek lehetősége van az 5/6-od ingatlant megvásárolni, majd ezt követően bíróságtól kérni megszüntetni – megváltás útján – a tulajdon közösséget.

A bírósági eljárásban bírói letétbe helyezheti az igazságügyi szakértő által megállapítandó vételárat.

Az ismeretlen helyen tartózkodó személy részére a bíróság ügygondnokot rendel ki.

Milyen végzettséggel lehetek regisztrált földműves?

Share Button

Arra lennék kíváncsi hogy egy Mezőgazdasági munkás tanfolyam elvégzése után vásárolhatnék- e 23 ha földet, vagy egy magasabb képzésen kéne részt vennem, esetleg Aránykalászos gazda tanfolyamon?

Aranykalászos gazda tanfolyam elvégzése megfelelő képzettséggel bír ahhoz, hogy regisztrált földműves lehessen és 300 ha-ig földet vásárolhasson.

Mennyi termőföldet szerezhet nem földműves magánszemély?

Share Button

Fiatal befektetőként a mezőgazdaságban is látok potenciált. Maximalizálva van-e, hány hektár termőföldet vehetek bármiféle mezőgazdasági illetve agrárképzés nélkül?

Magánszemélyként 1 fő maximum 10.000 m2 (1 HA), melybe beszámít a már meglévő földtulajdon mértéke is.

Ha tehát már van 1,5 HA földje, akkor többet nem vásárolhat. Földművesként azonban a mérték 300 HA.

Javaslom regisztráltassa magát pl. aranykalászos gazda tanfolyam elvégzését követően földművesként vagy fiatal ( kezdő) földművesként, hogy  a befektetése létrejöhessen.

 

Milyen feltételekkel kezdhetünk mezőgazdasági tevékenységet? Mennyi földet vásárolhatunk?

Share Button

Párommal új életet szeretnénk kezdeni, tanyát, földterületet vásárolni és állattenyésztésbe, mezőgazdaságba fogni.

Olvastunk sok mindent az új földtörvénnyel kapcsolatban és egyre bizonytalanabbnak tűnik, hogy egyszer elérjük a célunkat és megvalósítsuk a terveinket.

Ha jól értettem az Ön egyik korábbi válaszát 10000m2/fő az a terület határ, amihez még nem szükséges mezőgazdasági végzettség a föld megvásárlásához. Kérdezném, hogy 3 gyermekünket ilyen módon be lehet e vonni a vásárlásba/tulajdonba és így 5 főre vetítve vehetünk e 50000 m2 területet?

Továbbá kérdezném, hogy férjem 15 évvel ezelőtt rendelkezett őstermelői igazolvánnyal, azt kiválthatja e ismét, vagy meghosszabbíttatni/érvényesíttetni kell azt?

Amennyiben megvásároltuk a területet amely engedélyezett a törvény szerint, mikor lesz lehetőségünk azt bővíteni?

Eredetileg 10 HA területben gondolkodtunk összesen, de lehet ilyen módon két lépésben váltanánk valóra álmainkat, ha a törvény engedi.

Osztatlan közös tulajdonba történő földvásárláskor az arányosítás szabályai szerint kell eljárni, azaz az 1 fő/1 HA a tulajdoni illetőségekre vonatkozik. Tehát 5 főre vetítve vehetnek 5000 m2 földterületet.

Fontos tudni, hogy a kifüggesztés és a jóváhagyás nem elkerülhető. 1 HA/fő feletti földvásárláshoz földművesnek kell lennie a vevőnek.

Az illetékes földhivatalnál lehet kérni a nyilvántartásba vételt, a megfelelő dokumentumok ( végzettség, jogszabálynak megfelelő őstermelői múlt) igazolásával.

Földműves-e az őstermelő?

Share Button

Őstermelőként édesanyám testvérétől szeretnék egy 3 ha-os földterületet megvásárolni.

Ha jól értelmeztem a dolgokat a kifüggesztés ebben az esetben is szükséges, valamint mennyi illetékre kell számoljak…esetleg van valami kedvezmény vagy ki-e lehet kerülni az illeték fizetési kötelezettséget?

Az őstermelő nem automatikusan földműves,  a vásárlás előtt javaslom, regisztráltassa magát földművesként, mert csak a földművesként nyilvántartásba vett őstermelő jogosult 10.000 m2-nél több földet vásárolni.  A nyilvántartásba vételhez legalább 5 év viszonylatában 3 év őstermelői bevételét igazolni szükséges.

Az adásvételhez a kifüggesztés és a jóváhagyás elengedhetetlen. Amennyiben nem tudná vagy nem akarná a földműves nyilvántartásba vételt megtenni, lehetősége van –összefogva családjával-hármójuknak osztatlan közös tulajdonba a 3.000 m2 földet megvásárolni. Az illeték mértéke 4 % valamennyi ingatlan típus esetében.Földműves esetében 50% illetékkedvezmény igényelhető.

2 / 3 oldal123