Élettársi vagyonmegosztással kapcsolatban szeretnék kérdezni. Az élettársi kapcsolat alatt vásároltunk egy házat ami 50-50%-ban került a nevünkre.
A vételárban benne volt a párom kapcsolat előtti lakásának ára (8 millió) is és hitelt is vettünk fel rá.(A ház jelenlegi piaci ára 30 millió körül van).
Mivel a párom bankban dolgozik és kapott kedvezményes munkáltatói hitelt így a hitel csak az ő nevén szerepelt. Mivel én ez idő alatt a közös gyermekünket neveltem otthon és a háztartást vezettem (valamint besegítettem a párom nevén lévő cégben) a gyes-en, gyed-en kívül nem volt jövedelmem vagyis a hitel törlesztőrészleteit is a párom bankszámlájáról fizettük.
Érdeklődni szeretnék, hogy ebben az esetben a házból milyen részre tarthatok igényt? A gyerekre természetesen már nem tart igényt a párom a ház árából pedig mindössze 5 millió forintot akar adni.
Az ő ügyvédje szerint őt illeti meg a korábbi lakásának ára (8 millió) és a felvett hitel teljes összege mivel az ő számlájáról történt a törlesztés.
Lehetséges, hogy az, hogy én a közös gyermekünket neveltem és a háztartást vezettem semmit nem jelent a párom pedig ez alatt a saját vagyonát gyarapította?
Az élettársi viszony az érzelmi kapcsolaton felül gazdasági kapcsolat is. Fennállása alatt az élettársak közös tulajdonosai lesznek mindannak, amit együttélésük alatt közös gazdálkodásuk során szereztek.
A szerzésben való közreműködésük aránya feltárása során nem csak a felek jövedelmét kell vizsgálni, hanem az élettársak által folytatott tevékenységeket is, mint például a gyermek nevelést.
Mindezeket az együttélés teljes időszakában kell vizsgálni és ezek összevetésével lehet a közreműködés arányát megállapítani.
A háztartásban végzett munka az élettársi vagyonközösség során elismert gazdasági tevékenység. Ugyanilyen a másik élettárs vállalkozásában végzett munka is.
Mindkettő a szerzésben való közreműködésnek számít. Gazdasági értékének meghatározása a vonatkozó bírói gyakorlat szerint történik.
Fontos szabály, ha a szerzésben való közreműködés aránya a bírósági bizonyítási eljárás lefolytatása során sem állapítható meg, azt egyenlőnek kell tekinteni.