Én 15 éve vagyok élettársi viszonyba. Igaz, hogy bejelentve nem voltunk. Mikor összejöttünk, akkor én jó anyagi körülmények között voltam. Őneki semmije sem volt, hajléktalan, tele adóssággal. Ő ezt a sok adósságot egy tönkrement vállalkozásból hozta. Éjjel-nappal dolgoztunk, az ő adósságait fizettük. Engem pedig mindig kisemmizett. Minden pénz az ő javára ment.
Ő újból vállalkozó lett. Összehoztunk közösen egy szép húsboltot, és amikor ez a bolt beindult elzavart. Mindig azt ígérte, hogy engem is bejelent ebbe a vállalkozásba. Most itt maradtam jövedelem nélkül. Nem tudok fizetni semmimet se. Lehet –e valamit tenni?
Nem sok jóval tudom biztatni, ha nem kötöttek élettársi, vagyonközösségi megállapodást.
A 15 év eltelte alatt Önök az élettársi vagyonközösségbe szerzésük arányaiban szereztek tulajdoni jogot. Természetesen csak a felhalmozott és még meglévő vagyonra értendő a tulajdon szerzés.
Ha a szerzés aránya nem állapítható meg 50 – 50 %-ot kell vélelmezni.
Leveléből az derül ki, hogy a szerzett jövedelmet Önök továbbfordították, ehhez képest vélelmezhető, hogy az élettársi vagyon felosztható az élettársak között.
Annak a mértéknek és aránynak a megállapítása, hogy a felosztást miként lehet megtenni, elsősorban az Önök közös megegyezésén múlik.
Ha ilyen megállapodásra nem jutnak – a Polgári Törvénykönyv alapján – bíróságtól lehet kérnie az Önt illető jusst.
Fontos azonban tudnia, hogy aki állít valamit, az bizonyít. Ezért is írtam levelem elején, hogy nem sok jóval tudom biztatni, mert az ilyen bírósági bizonyítási eljárás rendkívül bonyolult, nehézkes és összetett.
Javaslom, hogy mindenképp ügyvéd közreműködését kérje, ha a keresetlevél megírására kerül sor.