engedélyezési eljárás címkével jelölt bejegyzések

Meddig vonható vissza a föld adásvételi szerződés?

Share Button

Eladható e mezőgazdasági ingatlan (tanya, legelő) azonnal a vásárlás után, ha igen, milyen feltételekkel és következményekkel? Helyzet: idén tavasszal a szerződés írás folyamatában voltunk amikor a német tulajdonos bejelentette, hogy eladta másnak (németeknek) az általunk megvásárolni kívánt tanyát és legelőt.

A vevő családi okokra hivatkozva most, a kifüggesztési idő lejárta után, kérte a szerződés felbontását. Mivel az eladó nem akar lemondani az előfizetett összegről, a vevő ki fogja fizetni a hátralevő összeget, de azonnal el is akarja adni az ingatlant. Megteheti ezt? Vagy jobban járna, ha lemondana az előfizetett összegről és a tanya megvásárlásáról?

Egy ismerős ügyvéd ezt írta nekem a helyzetről – ami ellenkezik az eladó ügyvédjének a véleményétől, ezért is fordulok önhöz. Tehát az én ügyvédem véleménye: „A földtörvény azt mondja, hogy a tulajdonszerzési jogosultság feltétele, hogy a vevők a szerződésben vállalják, hogy a föld használatát másnak nem engedik át, azt maguk használják, és ennek során eleget tesznek a földhasznosítási kötelezettségüknek, továbbá vállalják, hogy a földet a tulajdonszerzés időpontjától számított 5 évig más célra nem hasznosítják. Így kapnak engedélyt az adásvételre. Ha a vásárlás után rögtön eladják a földet, ami önmagában valóban nem tilos, abból bonyodalom lesz, megbüntetheti őket a hatóság, hogy hamis kijelentést tettek az engedély megszerzése érdekében, vagy a következő vevőnek nehezül meg nagyon a pálya. Főleg, hogy nagyjából mindenki külföldi…” Igaza van ennek az ügyvédnek abban, hogy ezek a feltételei egy mezőgazdasági ingatlan megvásárlásának?

Az eladó ügyvédje szerint ez az ötéves kötelezettség nem kell hogy része legyen az adásvételi szerződésnek. Szerinte az ingatlan eladható de az eladásból származó haszon 70%-at le kell adóznia az államnak. Ön szerint mi a helyzet?

A kifüggesztés lejártáig tudja eladó a szerződést „visszavonni”.

Az 5 éves művelési kötelezettség a szerződés kötelező eleme. Ez idő alatti ingatlan értékesítés nem jelenti a művelési kötelezettség megszegését.

Az ingatlan értékesítéséből ha jövedelme származik eladónak (többért adja el mint vette) a különbözet mint jövedelem 15%-kal SZJA köteles.

 

Tájékoztatás a termőföld szerzés változásáról

Share Button

Korábban a termőföld adásvételi szerződést közvetlenül a jegyzőhöz kellett megküldeni az aláírástól számított 8 napon belül kifüggesztésre.

2022 január 01 -től elsőként az illetékes Megyei Földhivatalhoz kell eljuttatni az adásvételi szerződéseket tartalmi alkalmassági átvizsgálás céljából.

A Megyei Földhivatal, -ha alkalmasnak találja a szerződést-, továbbítja azt az illetékes jegyzőhöz kifüggesztés végett.

Ez a változás a gyakorlatban több mint 15 nappal hosszabbítja meg a földszerzés engedélyezési eljárását.

Ha az adásvételi szerződés elővásárlási joggyakorlás végett kifüggesztésre kerül, az nyilvánosan megtekinthető az alábbi link alatt.

https://hirdetmeny.magyarorszag.hu/

Ha Önnek folyamatban lévő földszerzési ügye van kifüggesztés alatt, az alábbi linken nyomon követheti, mikor került kifüggesztésre a szerződés.

A Keresendő kifejezéshez írja be a települést, majd kattintson a keresés gombra.

El lehet -e állni a termőföld adásvételi szerződéstől?

Share Button

Mint azt Ön is, illetve a jogszabályok is világosan leírják, termőföld adásvétele esetén  az adásvételi szerződést a szerződéskötést követő 8 napon belül be kell nyújtani a terület fekvése szerint illetékes jegyzőhöz, aki a szerződést a polgármesteri hivatal hirdetőtáblájára 60 napra kifüggeszti, aki a  60 napos határidő lejárta után a jegyző az adásvételi szerződést megküldi a mezőgazdasági igazgatási szervnek (földhivatalnak) jóváhagyás céljából.

A fenn említett esetben az eladónak a szerződés megkötése és a kifüggesztés közötti időpontban van-e lehetősége elállni a szerződéstől? Ha igen, tisztelettel megkérném, hogy az erre irányuló jogszabályhelyet hivatkozza be válaszába. Amennyiben erre a szerződéskötés és a kifüggesztés közötti időpontban nincs lehetőség, esetlegesen van-e a későbbiekben módja az eladónak elállni a szerződéstől? 

474/2013. (XII. 12.) Korm. rendelet 4 §(1).bek.  Az eladó a közzétételi kérelmet az adásvételi szerződés kormányzati portálon való közzétételéig vonhatja vissza. A közzétételi kérelem visszavonását írásban kell bejelenteni a jegyzőnek. A visszavonás iránti bejelentés alapján a jegyző a közzétételi kérelemhez csatolt iratokat visszaküldi az eladó részére.

(2) *  Ha a visszavonás iránti bejelentés a szerződés kormányzati portálon való közzétételét követően érkezik be a jegyzőhöz, a visszavonás iránti bejelentésnek joghatása nincs, az a szerződés közlésének hatályát nem szünteti meg.

Unokaöccs részére lehet-e termőföldet ajándékozni?

Share Button

Férjem örökölt 2/4 földet az édesapja után. Területe: 4776 m2 (ez a teljes terület) művelési ága: Szántó, minőségi osztálya: 4 Arany korona értéke: 9.12

A közjegyzői határozat szerint 360000 Ft az értéke. A területet az unokaöccse használja sok éve (meg is vette, csak nem jelentette be a hivatalnak, így elévült).

Férjem oda szeretné ajándékozni neki (hisz már úgy is az övé). Megteheti-e?

Az unokaöcs nem rendelkezik semmilyen képesítéssel.Ki kell-e valahol függeszteni?

Földet ajándékozni egyenes ági közeli hozzátartozónak lehet, mely körbe a testvér is beletartozik. Az unokatestvér csak adásvétellel szerezheti meg a föld tulajdonjogát. Magánszemélyként 10.000 m2 földet szerezhet, melybe a meglévő is beszámít.

Az adásvételt 60 napra ki kell függeszteni, elővásárlás miatt és 8 hónap az engedélyezési eljárás.

Szántó eladásánál mikor kaphatja meg az eladó a vételárat?

Share Button

Szántóföld adásvételi szerződést aláírtam, jelenleg kifüggesztés alatt van visszavonható e? Én adtam el, semmi pénzt nem kaptam még.

Föld adásvételétől az illetékes megyei földhivatal határozat hozataláig érvényesen elállni nem lehet, a jóváhagyással a szerződés aláírása napjára visszaható hatállyal érvényessé válik és bejegyezendő az illetékes földhivatalnál a tulajdonjog változás.

A vételár általában a szerződés érvényességét követően fizetendő az eladónak.

 

Van-e még lehetőség zártkertek kivonására? Elkerülhető-e a hosszadalmas engedélyeztetési eljárás?

Share Button

Sajnos lekéstem az „ingyenes zártkert művelési ág alól kivonás” 2017. december 31-i határidejét. Érdeklődni szeretnék van-e az átminősítésre más lehetőség? Ha van, nagyjából milyen összegért?

A zártkert 790 négyzetméteres, és egy 30 négyzetméteres kis ház található rajta. Közmű víz, villany, szennyvíz van a területen. Az ingatlant értékesíteni szeretném, tudomásom szerint, zártkerti ingatlan eladása esetén a tulajdonosnak a vevő vételi ajánlatát közölnie kell az elővásárlásra jogosultakkal oly módon, hogy az adásvételi szerződést a felek aláírásától számított 8 napon belül hirdetmény kifüggesztése céljából meg kell küldeni a föld fekvése szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjének.

Kifüggesztés időtartama 60 nap, az elővásárlásra jogosultak ezen jogvesztő határidőn belül tehetnek az adásvételi szerződésre elfogadó, vagy az elővásárlási jogról lemondó jognyilatkozatot. Az eljárás alapesetben 60 nap, de elhúzódhat akár 120 napig is.

A hatóság az eljárás végén határozatot hoz, a szerződést záradékolja, és csak ezt követően lehet a tulajdonjog átvezetését kérni. Ezt szeretném elkerülni, hogy az eljárás ilyen sok napig elhúzódjon.

2016-17. évben volt lehetőség a zártkerti ingatlanok zártkerti művelés alóli kivételére. Ha ezt a kérelmet minden tulajdonos aláírta a földhivatal ingyenesen levette az ingatlanról az aranykoronát.

2018.évben erre már nincs lehetőség, a zártkert ismét a Földforgalmi törvény hatálya alá tartozik. Ez azt jelenti, hogy egész / rész ingatlan vétele csak kifüggesztéssel lehetséges, amely 60 napig tart az illetékes önkormányzatnál és további 80 nap a jóváhagyási eljárás.

Fontos tudni, hogy a földműveseknek a Földtörvény alapján, a tulajdonostársaknak a Polgári Törvénykönyv alapján van elővásárlási joga.

A földvédelmi járulék megfizetése vállalása mellett van lehetőség az ingatlan művelési ágának megváltoztatására, melynek lehetőségéről és részleteiről érdeklődjön az illetékes földhivatalnál.

Hogyan szerezhető meg földterület nem egyenesági rokontól?

Share Button

Nagyapám testvére ajándékozhat-e nekem termőföldet vagy végrendelettel átírhatja-e rám? Nagyapámra átíratva megoldható lenne, de nagyapám már elhunyt. Amennyiben nem oldható meg ajándékozás útján, milyen módon lehetne a földet az én nevemre átíratni?

Nagyapa testvére Önnek nem közeli hozzátartozója, ezért adásvétellel tudja a földet megszerezni. Fontos tudni, hogy ez kb. fél év időtartamú eljárás, amíg az illetékes megyei földhivatal a szerzést jóváhagyja. Ha Ön nem földműves, maximum egy hektárig szerezhet földet a már meglévővel együtt. Elővásárlási joga van a földműveseknek az Önök közötti adásvétel esetén.

Visszaléphet-e a termőföld adásvételtől -jóváhagyási eljárás során-valamelyik szerződő fél?

Share Button

Termőföld adás-vételét követő 60 napos hirdetmény lejárta után eladó meggondolhatja -e magát? Elállhat-e a szerződéstől? Ha igen, milyen jogi következményekkel járhat?

A jóváhagyási eljárás során  a termőföld adásvételi szerződéstől elállni nem lehet. Ez vonatkozik mind az önkormányzati mind a megyei földhivatali eljárásra is.

Mi történik, ha a társtulajdonos nem írja alá a használati megállapodást?

Share Button

Nővéremmel közösen örököltünk egy 2640 m2 zártkerti ingatlan fele részét. A terület másik 1320 m2 részét unokanővérünk örökölte.

A terület eredetileg édesapánk és nővére tulajdonát képezte 1/2 – 1/2 arányba. Édesapám a 70-es évek közepén épített egy présházat az általa használt területen. Ekkor a nővére írásban lemondott az épülő felépítménnyel kapcsolatban minden jogáról. A présházat szüleim komfortosították, villanyt, vizet vezettek be és átalakították nyaraló épületté.

Édesapánk halála óta édesanya tartja karban az épületet és műveli a szőlőt. Tavaly novemberben a saját tulajdoni hányadunk eladásra került. Idén január 13-án aláírtuk az adás-vételi szerződést és elindítottuk a kifüggesztést és a törvényi előírásoknak megfelelően a társtulajdonosnak megküldtük a szerződést, hogy nyilatkozzon az elővásárlási jogával kíván-e élni vagy sem.

Közben a közös tulajdon miatt használati megosztást készítettünk a felmenőink által tradicionálisan használtak szerint, amit megküldtünk a társtulajdonosnak. A társtulajdonos unokanővérünk viszont levelünkre nem reagál – tértivevénnyel igazolható a levél átvétele – nem hajlandó nyilatkozni az elővásárlásról és a használati megosztás vázrajzát sem írja alá.

A vevőnk az elhúzódó ügy és a nyilatkozat hiánya miatt el akar állni a szerződéstől. (Közben a Megyei Kormányhivatal engedélye is megérkezett). Mit tanácsol Ügyvéd Úr? Mit lehet tenni ebben az esetben, amikor a társtulajdonos rosszindulatúan akadályozza az általunk használt terület eladását?

A megyei földhivatali jóváhagyást követően az adásvételi szerződés érvényes, attól elállni nem lehet. A vevő a tulajdoni joga bejegyzését követően köthet a tulajdonostársakkal érvényes természetbeni kizárólagos használati megosztási megállapodást.

Kivett tanyát ki kell-e függeszteni?

Share Button

Külterületi „kivett tanyát” szeretnénk vásárolni. 0 AK értékű, helyrajzi száma is nullával kezdődik. A tanya 5532 m2. Régi mészégető telephely volt, földművelésre alkalmatlan.

Ki kell e függeszteni. Ha benne lakunk albérlőként lenne-e elővásárlási jogunk?

A tanya a földforgalmi törvény hatálya alá tartozó földingatlan, ezért annak adásvétele engedélyköteles és a földműveseknek elővásárlási joga van rá.

Magánszemély 10.000 m2-ig vásárolhat földet, ha már meglevő földtulajdonával együtt nem haladja meg az 1 ha-t. A nem földműves albérlőnek elővásárlási joga nincs.

 

1 / 3 oldal123