földműves regisztrációja címkével jelölt bejegyzések

Nem egyenesági örökös milyen feltételle szerezhet 1 hektárnál nagyobb földterületet?

Share Button

Nem egyenesági öröklés (végrendelet alapján) esetén az 1 hektárnál nagyobb földterület megtartására aranykalászos gazda tanfolyam elvégzésével van-e lehetőség? Lehet-e halasztást kérni a hagyatéki tárgyalásra, ha az a személy aki örököl, még nem iratkozott be a tanfolyamra, vagy már beiratkozott, de még nem vizsgázott. Milyen egyéb lehetőségek vannak a föld megtartására?

A nem földműves végrendeleti örökös 1 hektárnál nem szerezhet több földet. A közjegyzőnek be kell szereznie a hagyaték átadásánál az illetékes megyei földhivatali állásfoglalását. Álláspontom szerint az állásfoglaláskor – ha örökös regisztrált földműves – már 300 hektárig szerezhet földet.

Javaslom azonban hogy az illetékes Megyei Földhivatallal erről egyeztessen.

Hogyan lehet tanyát venni?

Share Button

Édesapámtól örököltem 1 hektár földet amit bérbe adtam, és 1,56 hektárt ami feles művelésben van.

Meg szeretnék venni egy tanyát AK.Fel szeretném újítani és családi szükségletre termelnék ott. A kertben szilvafák vannak, aszalást tudnék ott elképzelni, eladásra. Mit kell tennem hogy ez az adásvétel létre jöhessen? Jelenleg az 1 hektáros törvényre hivatkozva elutasítottak?

A tanya megvételéhez – mert a Földforgalmi törvény hatálya alá tartozik – szükséges hogy földműves legyen.

Magánszemélyként – mint nem földműves – nem vásárolhat 1 hektárnál többet  azaz a  meglévőt csak akkor lépheti túl ha

–              földműves lesz akkor 300 hektárig szerezhet

–              ha közeli hozzátartozója – aki földműves – veszi meg a tanyát és utána Önnek ajándékozza.

A természetes személynek földművesként való nyilvántartásba vétele iránti kérelméhez az alábbi igazolásokat, okiratokat kell csatolnia:

http://kormanyablak.hu/hu/feladatkorok/341/FOLDH00074

Az alábbi űrlapon kérhető:

http://bkmkh.hu/uploads/Kiskunfelegyhaza/Foldmuveskent_valo_nyilvantartasbavetel_iranti_kerelem.pdf

Ezt még érdemes hozzáolvasnia:

https://www.aranykalaszos.hu/foldmuves-regisztracio/

Aki a földforgalmi törvény hatályba lépése előtt magánszemélyként több hektár földet vásárolt, regisztráltathatja-e magát földművesként?

Share Button

Nem vagyok sem őstermelő, sem regisztrált földműves, mert nincs ilyen jellegű végzettségem. Viszont korábban vásároltam több hektár földet, amit évek óta bérbe adok. Erre hivatkozva lehetek regisztrált földműves?

Az egy hektárnál nagyobb területet már csak ilyen nyilvántartásba vett földműves lesz jogosult megszerezni immáron (meg, aki közeli hozzátartozótól szerez földet) , akinek ráadásul még mezőgazdasági vagy erdészeti képzettséggel is kell rendelkeznie, vagy ha ez nincsen, akkor minimum három éves mező- és erdőgazdasági tevékenységgel válthatja ezt ki.

A Földforgalmi Törvény hatálybalépése előtt tulajdonba vett földek nem jogosítják fel a tulajdonost , hogy földművesként regisztráltathassa magát, még akkor sem ha azok mennyisége meghaladja a 10.000 m2-t.

 

Állatorvos vehet -e 1 Ha-nál nagyobb földterületet?

Share Button

Azt szeretném kérdezni, hogy állatorvosként vehetek-e 1 hektárnál nagyobb földet?

Mint magánszemély 10.000  m2-nél több földet nem vásárolhat és ebbe is bele kell számítani a már meglevő földet.

A korlátot akkor lépheti át, ha földművesként regisztrálja magát. Az alábbi linket javaslom tanulmányozni: https://www.nak.hu/kiadvanyok/kiadvanyok/126-foldforgalmi-szabalyozas-gazdalkodoi-kezikonyv/file

 

Kit vesznek fel a földműves nyilvántartásba?

Share Button

Az új földforgalmi törvény kimondja, hogy a föld tulajdonjogát belföldi természetes személy és tagállami állampolgár szerezheti meg.

Ezen kívül a termőföldet csak földműves szerezheti meg, aki Magyarországon nyilvántartásba vett belföldi természetes személy, illetve tagállami állampolgár lehet.

A kérdésem az lenne, hogy a belföldi természetes személy fogalmába az egyéni vállalkozó is beletartozik-e? Tehát vásárolhat-e a földet magyarországi egyéni vállalkozó?

Földművesként magánszemélyt vesznek nyilvántartásba az illetékes földhivatalnál a magánszemélynek kell a jogszabályban meghatározott végzettséggel rendelkeznie, amely végzettség személyhez és nem vállalkozási formához kötött.

A szakképzettséget megfelelő bizonyítvánnyal kell igazolni és a szakképzettséget megszerző nem lehet egyéni vállalkozó csak magánszemély.

A föld elővételi jog jogosultak .

Share Button

A szomszédos tanya eladóvá vált, 2800 M2 kivett tanya terület,rajta romos épület, körülötte 1 ha szántó és 3 ha gyep /Natura 2000/.

Az eladók unokatestvér gyermekei, örökölték, bérleti szerződés nincs rá senkivel. A férjem bejelentett földműves, máshol is van még földje a településen, a tanyánk kb. fél éve mezőgazdasági üzemközpontként be van jelentve, de a bejelentett lakcíme a szomszédos településen van.

Sajnos a földtörvény alapján emiatt az utolsó ranghelyen állunk az elővásárlásnál, minden helyben lakó földműves előttünk van, hiába vagyunk szomszédok. Semmiképp se szeretnénk elveszíteni, tudomásunk van róla hogy helybeli állattartó gazdálkodó pályázik rá.

Milyen megoldást tudna javasolni, hogy biztosra menjünk? Járható út lenne-e ha kötnénk feles bérleti szerződést, esetleg utána egy előszerződést a vételre? Mindenképp bejelentkezzen-e a férjem a tanyai lakcímre?

A haszonbérleti szerződés és a feles bérlet azonos súlyú -e? A tanyát a hozzátartozó földterülettel megvehetjük-e kifüggesztés nélkül? Milyen kockázata lehet az előszerződésnek?

Tanya a Földforgalmi törvény hatálya alá tartozik , ezért csak jóváhagyással , kifüggesztéssel vásárolható. Előszerződést  nem érdemes kötni az említett procedúra miatt-mert eladónak végleges adásvételi szerződést kell kifüggesztetnie .

Az előszerződés azt jelenti , hogy a felek megegyeznek abban hogy egy későbbi időpontban adásvételi szerződést fognak kötni. A Földforgalmi törvény hatálya alá tartozó ingatlanok esetében az előszerződés  kötése értelmetlen, nem releváns.  . Hogy ki lesz a vevő  : a tényleges vásárló vagy elővásárlás esetén az elővételi jog gyakorlója – azt általában a NAK véleménye dönti el.  Természetesen ha nincs elővételi jog , akkor a tényleges vevő. A Földforgalmi törvény  szerint a férjének javasolt  legalább azonos sorrendi helyen szerepelnie , mint a vélt vetélytárs.

Ezért javasolt  helyi földművesi  minőség megszerzése, az állapot ilyetén kialakítása. Előny ha a földet  használó földművesként vásárol – aki 3 éve a jogügylet tárgyát képző földet használja úgymint  haszonbérlő, részes művelő, feles bérlő stb. A földet használó földműves és a földműves kategóriáján belül első helyen a helyben lakó szomszéd, második helyen a helyben lakó, harmadik helyen azok szerepelnek akiknek lakóhelye, mezőgazdasági üzemközpontja 3 éve azon a telekülésen van, amely az adásvétel tárgyát képező föld fekvése szerinti település közigazgatási hátárától maximum 20 km távolságra van. A földön volt részes művelőt, illetve a volt feles bérlőt is elő- haszonbérleti jog illeti meg.

Hogyan íratható át magánszemélyre egy tanya 1,5 hektár területtel?

Share Button

Lehetséges-e osztatlan közös tulajdont az egyik fél számára megszüntetni, hogy más 3.személy ne vásárolhassa meg a másik fél részét?

Külterületen van egy tanya 1,5 ha földdel. A földet kb 8 éve ajándékozási szerződében kaptam, mert a terület tulajdonosa már idős volt és nem tudta művelni a földet.

A házat, amiben élt a keresztfiára hagyta. Mi egymás között megállapodtunk az anyagi részletekről, de a földhivatal elutasította a vásárlási szándékom, mivel nem vagyok földműves és 1ha-nál több földet birtoklok.

A tanya  csak abban az esetben nem számít be a földszerzési limitbe ha „kivett” tanya azaz lekerül róla az aranykorona. Ha a valóságban nem művelt terület veszi körbe a tanyát hanem pl. udvar /telephely jellege van  javaslom érdeklődjön az illetékes földhivatalnál  a művelésből való kivonás lehetősége iránt.

Ugyancsak megoldás lehet, ha Ön Aranykalászos gazda tanfolyam elvégzését követően földművesként regisztráltatja magát. Ebben az esetben jogosulttá válik 1,5 hektárnál nagyobb külterületi földterület szerzésére is.

Hogyan szerezhető szőlész-borász végzettséggel 1 hektárnál nagyobb földterület?

Share Button

Az egy hektáron túli földterületek vásárlásához aranykalászos gazda végzettség szükséges. Tudtommal bármilyen mezőgazdasági végzettség elegendő hozzá.

Elegendő egy szőlész-borász okj-s végzettség, vagy ebben az esetben,- ha ilyennel rendelkezem- nem számít ebbe a 300 hektáros limitbe és továbbra is 1 hektáron gazdálkodhatom.

Ha földművesként regisztrálja magát az illetékes földhivatalnál – 300 hektárig szerezhet földet.Fontos tudni hogy a már meglevő- a Földforgalmi törvény hatályba lépés előtti- földre nem vonatkozik a művelési/szerzési  korlát csak az azt követően szerzettekre.

Milyen feltételekkel kezdhetünk mezőgazdasági tevékenységet? Mennyi földet vásárolhatunk?

Share Button

Párommal új életet szeretnénk kezdeni, tanyát, földterületet vásárolni és állattenyésztésbe, mezőgazdaságba fogni.

Olvastunk sok mindent az új földtörvénnyel kapcsolatban és egyre bizonytalanabbnak tűnik, hogy egyszer elérjük a célunkat és megvalósítsuk a terveinket.

Ha jól értettem az Ön egyik korábbi válaszát 10000m2/fő az a terület határ, amihez még nem szükséges mezőgazdasági végzettség a föld megvásárlásához. Kérdezném, hogy 3 gyermekünket ilyen módon be lehet e vonni a vásárlásba/tulajdonba és így 5 főre vetítve vehetünk e 50000 m2 területet?

Továbbá kérdezném, hogy férjem 15 évvel ezelőtt rendelkezett őstermelői igazolvánnyal, azt kiválthatja e ismét, vagy meghosszabbíttatni/érvényesíttetni kell azt?

Amennyiben megvásároltuk a területet amely engedélyezett a törvény szerint, mikor lesz lehetőségünk azt bővíteni?

Eredetileg 10 HA területben gondolkodtunk összesen, de lehet ilyen módon két lépésben váltanánk valóra álmainkat, ha a törvény engedi.

Osztatlan közös tulajdonba történő földvásárláskor az arányosítás szabályai szerint kell eljárni, azaz az 1 fő/1 HA a tulajdoni illetőségekre vonatkozik. Tehát 5 főre vetítve vehetnek 5000 m2 földterületet.

Fontos tudni, hogy a kifüggesztés és a jóváhagyás nem elkerülhető. 1 HA/fő feletti földvásárláshoz földművesnek kell lennie a vevőnek.

Az illetékes földhivatalnál lehet kérni a nyilvántartásba vételt, a megfelelő dokumentumok ( végzettség, jogszabálynak megfelelő őstermelői múlt) igazolásával.

Földműves-e az őstermelő?

Share Button

Őstermelőként édesanyám testvérétől szeretnék egy 3 ha-os földterületet megvásárolni.

Ha jól értelmeztem a dolgokat a kifüggesztés ebben az esetben is szükséges, valamint mennyi illetékre kell számoljak…esetleg van valami kedvezmény vagy ki-e lehet kerülni az illeték fizetési kötelezettséget?

Az őstermelő nem automatikusan földműves,  a vásárlás előtt javaslom, regisztráltassa magát földművesként, mert csak a földművesként nyilvántartásba vett őstermelő jogosult 10.000 m2-nél több földet vásárolni.  A nyilvántartásba vételhez legalább 5 év viszonylatában 3 év őstermelői bevételét igazolni szükséges.

Az adásvételhez a kifüggesztés és a jóváhagyás elengedhetetlen. Amennyiben nem tudná vagy nem akarná a földműves nyilvántartásba vételt megtenni, lehetősége van –összefogva családjával-hármójuknak osztatlan közös tulajdonba a 3.000 m2 földet megvásárolni. Az illeték mértéke 4 % valamennyi ingatlan típus esetében.Földműves esetében 50% illetékkedvezmény igényelhető.

1 / 2 oldal12