hagyatéki eljárás címkével jelölt bejegyzések

Hogyan lehetséges örökség gyermekre is kiterjedő hatályú visszautasítása?

Share Button

A tavalyi év közepén a feleségemnek és testvérének édesapja meghalt egy távolabbi városban, akivel évtizedek óta nem tartottak semmiféle kapcsolatot. De tudomást erről csak decemberben szereztek miután értesítették a testvéreket a lakhelyük szerinti Polgármesteri hivatalából levélben, hogy a hagyatéki leltáron szíveskedjenek megjelenni.

A hagyatéki tárgyalás még nem volt ez idáig, ezért a hagyatéki tárgyalással megbízott Közjegyzőnek levélben a testvérek vissza akarták utasítani az örökséget. Mivel kis értékű az ingatlan, távolság, a költségek esetleges elmaradt rezsik, ügyintézés, stb., és lehet, hogy nem maradna az örökségből semmi.
Majd levél fordultával a válasz lényege az volt, idézem: „az örökség visszautasítása esetén az öröklésből kiesik, azonban – tekintettel arra, hogy a hagyatéki vagyon pozitív – visszautasítás estén a kiskorú örökös a törvény kizáró rendelkezése értelmében az örökséget érvényesen nem utasíthatja vissza”.
Mint kiderült, hogy a testvérek, mint szülők nem mondhatnak le az örökségről pozitív vagyon esetén a kiskorú gyermekek nevében!
Ha nem mondhatnak le semmiféle formában a gyerekek nevében, akkor öröklik az ingatlant, de ki felel a fent tartásáért ezek után (talán a gyerekek)? Van erre valamilyen megoldás?

Gyermekre is kiterjedő hatályú visszautasítást csak az illetékes gyámhatóság hozzájáruló határozatával lehet tenni.

Fontos tudni, hogy a jogszabály a gyámhatóság hatáskörébe rendelte annak az eldöntését, hogy a lemondó nyilatkozat megfelel-e a gyermek érdekeinek vagy sem.

Ha tehát ilyen tartalmú gyámügyi nyilatkozat a hagyatéki eljárás során nem volt, a közjegyző nem tehet mást, mint átadja a hagyatékot a törvényes öröklés rendje szerint.

 

 

Póthagyatéki eljárás

Share Button

Szeretnék választ kapni, hogy az írásbeli végrendelet érvényesítése meddig lehetséges?

A volt férjem újra nősült, de ebből a házasságából nem született gyermek, míg a mi házasságunkból egy kislány született.

Három éve elhunyt a volt férjem, és még a halála előtt írásban végrendelkezett, mely szerint lakása felét a lányom, a másik felét az új feleség örökölte.

Sajnos az új feleség nem hajlandó a lakást eladni és így felezni a lányommal, se kifizetni őt. Meddig érvényes az írásban tett végrendelet, mit tehetünk, hogy a lányom megkaphassa az örökségét?A végrendelet csak most került elő.

Ha még nem indult hagyatéki eljárás az ügyben, akkor az eljárás megindítása már időszerű és aktuális.

Az illetékes önkormányzat hagyatéki csoportja előtt a végrendeleti örökös –mint öröklésben érdekelt- kérheti a hagyatéki eljárás megindítását, mely eljáráshoz csatolnia kell a hivatkozott végrendeletet is.

Ha már lefolyt hagyatéki eljárás, de a végrendelet érvényesítése a örökös  önhibáján kívül nem történt meg, – póthagyatéki eljárás kezdeményezhető – .

 

 

Miért nem idéztek be a hagyatéki eljárásra?

Share Button

Az lenne a kérdésem, hogy köteles részből ki lehet-e zárni? 2002-ben édesapám elhalálozott, a búcsúztatásán gyermekeimmel együtt jelen voltam. Sajnos említést sem tettek rólam és unokáiról pedig férjem halála után rendszeresen látogattam Őket. A hagyatéki tárgyalásra sem voltam beidézve. Kérdésem, hogy ezek után jár-e a köteles rész.

A hagyatéki eljárás lefolytatása során minden örököst, beleértve a köteles részre jogosultakat a kitagadottakat is, a közjegyzőnek meg kell idéznie hagyatéki tárgyalásra.

Hagyatéki eljárás akkor indul, ha van hagyaték. Az Ön esetében elképzelhető, hogy azért nem kapott idézést, mert vagy nem volt örökölhető hagyaték, vagy a hagyaték ill. a haláleset nem volt bejelentve az örökösök által. Javaslom, hogy járjon utána az illetékes önkormányzatnál, indult-e hagyatéki eljárás az Ön édesapja ügyében.

 

2015 előtti elhalálozás esetén hogyan zajlik magyar örökhagyó hagyatéki eljárása, magyar és külföldi hagyaték esetén?

Share Button

Apósom elhunyt magyarországi ingatlanokkal, bankbetétekkel. Továbbá külföldön lévő számlaszámokon lévő összegekkel és ingatlanokkal. Hogyan történik az örökölt részek hagyatéki tárgyalása?  Mo.-on a külföldi hagyaték lejelentés köteles? Mi alapján jár el a magyar jogszabály szerint a külföldi közjegyző? Kell-e valamilyen hagyatéki papírt kint benyújtani?

2015.08.16. napja előtti elhalálozás esetén párhuzamosan zajlik a hagyatéki eljárás két különböző országban, ha ezen országokban vannak örökhagyónak  ingatlanai, bankszámlája, stb.

Az eljárás az örökhagyó nemzeti joga szerint történik. ha pl. magyar az örökhagyó, a magyar öröklési jog szerint.

Magyarországon az illetékes önkormányzatnál kell a halálesetet bejelenteni –eredeti halotti anyakönyvi kivonattal.

Erre az eljárásra a magyar hagyatéki eljárási szabályok irányadóak.

A külföldi hagyatéki eljárás szabályait a külföldi ország törvénye határozza meg.

 

Szülő is kitagadható-e, úgy mint a gyermek?

Share Button

Szülő is kitagadható-e úgy mint a gyermek?

A kitagadás esetén a kitagadott személy elesik a köteles résztől. Kitagadni végrendelettel és csak a törvényes örököst lehet, azon belül is azt, aki az öröklésre érdemtelen. Ilyen pl. aki az örökhagyó életére tör, vagy az örökhagyó végakaratát befolyásolni, meghiúsítani kívánja, stb.

A szülő, ha –a törvényes öröklés rendje szerint – örökség várományosa-természetesen kitagadható, ha a fenti feltételek fennállnak.

Mi a legcélszerűbb módja az örökösök egymás közti megegyezésének?

Share Button

Nagymamám nemrég elhunyt, egy családi házat hagyott hátra, melyre többen vagyunk örökösök. Az egyik örökös -élve elővásárlási jogával- kivásárolna a tulajdonrészemből. Hagyatéki tárgyalás még nem volt.

Az lenne a kérdésem, hogy az örökös társ engem kivásárolhat, kifizethet e a hagyatéki tárgyalás előtt? Vagy ez csak a hagyatéki tárgyaláson lehetséges?

Az örökösök a hagyatéki tárgyaláson köthetnek egymás közötti egyezséget.

Ezen egyezség keretében a hagyaték tárgyai, vagy pl. egy ingatlan tulajdoni hányada átruházható .

Az egyezség alapján az egyik örökös tulajdoni hányadát  öröklés   jogcímen szerzi meg a másik örökös  tulajdoni hányadát   A közbenső jogcím az ajándékozás.

 

Indítható-e póthagyatéki eljárás?

Share Button

Nagyapám 2012.03.09-én hunyt el. Ingatlan vagyonát hagyatéki eljárás keretében átadták de a nagymamámmal együtt tulajdonosa volt egy tetemes bankszámlának-melyet nem.Egyetlen fiuk volt édesapám akivel emiatt megromlott a viszonya. A kérdésem az volna hogy van e édesapámnak jogorvoslatra lehetősége miszerint a nagyapám halála időpontjában a bankszámlán szereplő összeg apai részét ő örökölheti-e.

Indíthat-e édesapám póthagyatéki eljárást amiben zárolnák a bankszámlát amíg pont kerül a póthagyatéki eljárás végére?

Póthagyatéki eljárás indítására az örökös jogosult.

Póthagyaték tárgyává csak olyan vagyont lehet tenni, amely egyébként a hagyaték tárgyát képezte volna, de abból kimaradt. Ennek bizonyítása a póthagyatéki eljárást kezdeményező örökös kötelessége.

Rendelkezés hagyatékról

Share Button

Férjem tulajdonában áll egy ház, amelyet rám akar hagyni.

Férjemnek van 3 gyermeke, de jó körülmények között élnek, ezért férjem végrendelete szerint én leszek az összes ingó és ingatlan vagyonának örököse.

Ebben az esetben a végrendeletbe bele kell-e foglalni azt is, hogy a ház haszonélvezetét is rám ruházza, vagy ez szükségtelen? Ugyanis attól tartunk, hogy valamelyik gyermeke a hagyatéki eljárás során köteles rész igényét jelenti be, amit nem tudok megfizetni (esetleg csak ha eladom a házat).

Ha a férjem életében nekem ajándékozza a házat, azt is megtámadhatják- e polgári peres eljárás során – a kötelesrész kiadása miatt- a gyermekei.

Több megoldás is létezik a házastársak között vagy külön tulajdonában levő ingatlanok rendezésére.

Ilyen pl. a házassági közös vagyon rendezésére irányuló szerződés, a házastársi közös vagyon tulajdont elismerő megállapodás, az adásvétel, az ajándékozás, az eltartási szerződés, az öröklési szerződés, stb.

Javaslom, a haszonélvezet alapítását ne végrendeletileg, hanem még férje életében tegyék meg az Ön javára. A köteles részre jogosít ó igény ajándékozásnál 10 év alatt elévül.

Az egyéb tulajdonjog rendezési módok között vannak olyanok, melyek  a köteles részt kizárják, ezért javaslom, hogy végrendelet helyett válasszanak az leírtak közül Önöknek megfelelőt.

Felajánlha-e az örökölt föld a Magyar Államnak?

Share Button

Ha nincs szükségünk az örökölt földre mit tehetünk a hagyatéki eljárás során? Igaz, hogy fel lehet ajánlani a Magyar Államnak

A mezőgazdasági termelés célját szolgáló föld öröklését a Magyar Állam részére fel lehet ajánlani és azt a felajánlással elfogadottnak kell tekinteni anélkül, hogy a Magyar Állam résztvevője lenne a hagyatéki eljárásnak. Ez azt is jelenti, hogy nem kell nyilatkoztatni az Állam képviselőjét, hogy elfogadja-e azt az ingatlant vagy vagyontárgyat. Ilyen esetben a közjegyző a hagyatékot ajándékozás jogcímén adja át a Magyar Államnak. Az Állam részére való felajánlás az örökösként érdekeltnek a hagyatéki tartozásokért való felelősségét nem érinti. A felajánlással a terhek nem szállnak át az Államra azaz a hitelezők a felajánló örökösön fogják behajtani a tartozásaikat, figyelemmel természetesen arra, hogy az örökös a hagyatéki vagyonnal, illetve annak értéke erejéig felel.

Legkésőbb mikor nyújtható be az örökség visszautasításáról szóló nyilatkozatom?

Share Button

Az örökségem visszautasító nyilatkozatom mikor nyújthatom be? Ha megnyílik a hagyatéki procedúra vagy már előtte is átadhatom a hagyatéki eljárást lefolytató ügyvédnek, hogy engem ne is keressenek az örökség miatt?

A hagyaték visszautasítását legkésőbb a hagyatéki tárgyaláson teheti meg, de korábban bármikor, az örökhagyó halálát követően.

4 / 6 oldal« Első...23456