házastársi vagyonjogi megállapodás címkével jelölt bejegyzések

Hogyan rendezhető az egy néven lévő közös ingatlan az ingatlan-nyilvántartásban?

Share Button

Házasságkötésünk után együtt építettük közös lakásunkat.Annak idején szocpolt is kaptunk 2 gyerek vállalásával, ám az ingatlan birtokba vételekor senki nem mondta,hogy jó lenne közös névre íratni a lakást.Így csak a férjem nevén van.

Fontos-e hogy közös néven szerepeljen? Mik lehetnek idővel olyan dolgok ami miatt jó ,ha közös néven van? Nincs válási szándékunk, de annyi mindent hall az ember……szükséges-e hogy bebiztosítsam magam?

Az ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonos házastárs javasolt, hogy mielőbb tulajdonosként legyen feltüntetve az ingatlan nyilvántartásban.

Ehhez szükséges, hogy házassági, vagyonjogi, rendezési megállapodást, vagy ajándékozást kössenek a házastársak. Mindkét megállapodás illetékmentes házastársak között. Ha öt éven belül az ingatlant értékesíteni kívánják az ajándékozási szerződés – az adózás miatt – nem javasolt.

Hogyan változtatható meg a vagyonjogi arány házas felek között?

Share Button

Férjemmel fele-fele arányban vagyunk tulajdonosai egy ingatlannak. Mindkettőnk második házassága, én két gyermeket, férjem egy gyermeket „hozott” a házasságba. Született egy közös gyermekünk is. Kérdésem, hogy az eredeti fele-fele arányt meg lehet-e változtatni az én részemre 3/5-öd /3 gyermek/ a férjem részére 2/5-öd /2 gyermek/ arányban? Ezt fontosnak érezném azért, hogy a gyerekeink egyenlő arányban részesedjenek majd, nyilván a közös gyermek duplán, 2/5-öd, a többi gyermek 1/5 – 1/5- 1/5-öd arányban. Megoldható ez a dolog, hol induljak el?

Házastársak egymás között illetékmentesen ajándékozhatnak ingatlan tulajdoni hányadot. Az Ön által vázolt cél elérése érdekében javaslom, hogy bízzon meg egy ügyvédi irodát az okirat elkészítésével

Milyen módon érvényesíthető a házastársi vagyonban a szülőktől kapott anyagi hozzájárulás?

Share Button

Nagykorú gyermekemnek szeretnénk nagyobb – több milliós – összeget ajándékozni ingatlan vásárlására. Jelenleg párkapcsolatban él, hamarosan házasság lesz. Közös lakásuk van 50-50 %-os részarányban. Kérdésem, ha az általunk ajándékozott összegből és a közös ingatlan árából nagyobb értékű ingatlant vásárolnak, 50-50 %-os tulajdonjoggal, egy későbbi – esetleges -vagyonmegosztásnál, lehet-e a nagyobb beadott összeget érvényesíteni?

Házastársi vagyonjogi szerződéskötése javasolt, melyben a házastársak egybehangzóan rendelkeznek a szülői ajándék jogi sorsáról, például arról, hogy az ajándék kizárólag gyermekük házastársi külön vagyonát képezi.

Mit örököl a házastárs? Hogyan lehet rendelkezni házasság előtt?

Share Button

6 éve élek élettársi kapcsolatban (64 és 67 évesek vagyunk) az én két felnőtt gyermekem (44, 37 évesek) tulajdonában lévő ingatlanban, amire részemre özvegyi haszonélvezeti jog van bejegyezve 8 éve.

Ezen kívül özvegyi joggal rendelkezem 6 ha föld, 3 ha erdő, fél budapesti lakásra, valamint fél bp-i lakás tulajdonjoga is az enyém.

Rendelkezem bankszámlával, értékpapírral, de ez a saját pénzem, ő egy kis összeggel járul hozzá a havi költségekhez, mivel a nyugdíja nagyon kevés.

Élettársamnak előző házasságából van egy gyermeke.(40 éves) Ingatlan vagyona nincs, csak ingóságok, de azok sem értékesek.

Tervezzük a házasságot,épp ezért szeretném kérdezni, ha velem valami történne, kapna e haszonélvezeti jogot a jelenleg közösen lakott ingatlanra, földre, erdőre, a bp-i lakás részből örökölhetne-e ő és a gyermeke, egyáltalán mire tarthatna igényt.

Házassági szerződéssel ezeket a kérdéseket megtudnánk oldani?

A házastárs az Új Ptk. szabályai szerint a másik házastárs halála esetén egy gyermekrészt örököl. Abból a lakásból azonban, amiben közösen laktak kizárólag holtig tartó haszonélvezeti jogot örököl, annak az ingatlannak a tulajdoni jogát a leszármazók öröklik fejenként egyenlő arányban. Házassági szerződés az öröklés során nem releváns.

Ha a fenti szabálytól eltérni kívánnak azt végrendelet formájában tehetik meg, vagy egymás közötti jogügyletekkel rendezhetik a vagyonukat, céljaiknak megfelelő módon (pl.: adásvétel, ajándékozás).

Hogyan dokumentálható le a szülőktől kapott külön vagyon?

Share Button

Jól tudom, hogy szüleimtől kapott pénz (férjemmel közös bankszámlára történt utalással, amit közös tulajdonú ingatlan építésébe forgatunk) külön vagyonnak számít? Amennyiben igen ennek igazolására szükséges-e bármilyen okirat vagy ez enélkül is alapvetően különvagyonnak számít?

Egy magánokiratba foglalt Ajándékozási szerződés megkötésének van-e itt jelentősége? Van-e bármilyen időtartam, ami után a szülőktől kapott ingóság (jelen esetben pénz) közös vagyonnak számít?

A házastársak különvagyonához tartozik a házastársi vagyonközösség létrejöttekor meglévő vagyontárgy; a házastársi vagyonközösség fennállása alatt általa örökölt vagy részére ajándékozott vagyontárgy és részére nyújtott ingyenes juttatás.

A férjjel közös bankszámlára történt utalással szüleitől kapott pénz vonatkozásában – , amit közös tulajdonú ingatlan építésébe forgattak –   javasolt hogy a vagyonjogi viták elkerülése végett  közokiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglalt házassági vagyonjogi szerződést kössenek.

Ha ez nem lehetséges a magánokiratú pénz-ajándékozási szerződés is  bizonyító erővel bír . Ötévi házassági életközösség után közös vagyon lesz  az a különvagyonhoz tartozó vagyontárgy, amely a mindennapi közös életvitelt szolgáló, szokásos mértékű berendezési és felszerelési tárgy ,  de ebbe a körbe a pénz nem tartozik bele.

 

Visszamenőleges hatállyal szabályozható-e vagyonjogi megállapodásban, ki mivel járult hozzá a közös vagyon megszerzéséhez?

Share Button

Édesanyámtól örököltem 2,5 millió forintot és egy lakást. A férjemmel az örökölt pénzből és közös pénzből vettünk egy telket 2,8 millió forintért 50-50% tulajdonosi bejegyzéssel.

Kérdésem, hogy válás esetén a telek felének értéke járna vissza nekem – a földhivatalba bejegyzett tulajdonosi rész szerint, vagy a beleadott örökölt összeg?

A másik kérdésem ezzel kapcsolatban, hogy ha az örökölt ingatlanomat eladom és abból építkezünk, válás esetén a bejegyzett tulajdonosi hányad (50-50%-ot szeretne a férjem) a mérvadó, vagy itt is visszajár a beleadott örökölt vagyon?

Utólagos házassági vagyonjogi szerződésbe bele lehet foglalni, hogy milyen összegeket adtam bele a telekbe és a házba?

A házassági vagyonjogi szerződés hatálya visszamenőleges. Jó megoldás, ha a korábbi különvagyoni tárgyak (ingó, ingatlan) kifejezetten rögzítésre kerülnek a szerződésben, mert válás esetén az osztozkodást megkönnyíti.

A különvagyoni örökölt ingatlan eladási értékén szerzett vagyontárgy megtartja különvagyoni jellegét.

Mire számíthatok a házastársi vagyonközösséget megszüntető perben?

Share Button

Hat éve vagyunk házasok férjemmel, házasságunk tavaly megromlott, ki lett mondva, hogy elválunk. Van két kiskorú gyermek is.

Tavaly vettünk egy házat közösen, a tulajdoni lapon bejegyzett arányok: 15% az övé, 85% az enyém. Ez azért is alakult így, mert én eladtam a lakásomat, és azt egy az egyben befektettem a házba, vagyis ez képezi a 85%-ot. Az eladott lakást még 11 évvel ezelőtt kaptam a szüleimtől, 100%-ban az én nevemen volt.

Férjem anyagilag semmit nem tett hozzá az új házhoz, a szülei adtak neki pénzt a maradék 15%-ra, valamint ezen felül még 4 millió forintot felújításra. Vagyis a ház 28,5 millió forintunkba került, ebből én 20,5-et, ő 8-at tett bele a szülei révén.

Ha jól tudom, a lakásom eladásából származó pénz külön vagyonnak minősül, hiszen már jóval házasság előtt az enyém volt. A kérdésem az lenne, hogy most, hogy válunk, és a tulajdoni lapon 15-85%-os arány van feltüntetve, hogyan alakul a vagyonmegosztás majd?

A 20,5 milliómra biztosan számíthatok, hiszen az külön vagyon volt, amit ráadásul a szüleimtől kaptam? Valamint a fennmaradó rész (nyilván amennyiért eladjuk a házat) hogyan oszlik meg?

Férjemnek semmilyen papírja nincs arról, hogy valóban a házra költötte az ajándékba kapott pénzt, mégis köti az ebet a karóhoz, hogy bármennyiért is adjuk el, neki jár a 8 milliója.

A tulajdoni lapon feltüntetett  tulajdoni arányok mutatják a jelenleg fennálló vagyoni helyzetet. A házastársi vagyonközösséget megszüntető perben van helye ellenbizonyításnak, de javaslom, hogy ehhez jogi szakértőt vegyen igénybe. Közös akarattal  az osztozkodás  peren kívüli egyezséggel is rendezhető.

A külön vagyon milyen módon őrizhető meg, ha tulajdonosa házasságra lép?

Share Button

Lányom férjhez megy. 1994 óta tulajdonában van egy lakás. Az a kérdésem, hogy ezt a külön vagyont a halála esetén örökölheti-e a férje, ha ebben az ingatlanban laknak, élnek, vagy az unokám fogja teljes mértékben azt örökölni?

Olvastam, hogy a közösen lakott ingatlan egy gyermeknyi részére és haszonélvezeti jogra igényt tarthat a férj. Ez igaz? Ha igaz, akkor házassági vagyonjogi nyilatkozattal ez kivédhető-e?

Az a külön vagyon, mely egyben ági vagyon is, megtartja külön vagyoni jellegét a hagyatéki eljárás során is. Vita esetén bizonyításra szorul.

Ezért javasolt a házastársi vagyonjogi szerződésben rögzíteni, mely bizonyítékul szolgál. A túlélő házastársat az utolsó közösen lakott lakáson csupán haszonélvezeti jog illeti meg, továbbá a házastársi közös vagyonból 1 gyermek résznyi örökség.

 

 

Mi számít külön vagyonnak?

Share Button

Házasságkötés után külön vagyonnak tekinthető-e a már korábban meglevő készpénz, illetve ha igen, ez miként bizonyítható?

Ingatlanvásárlásra  hozzátartozótól -fiamtól- kapott pénz külön vagyon-e, illetve miként lehet ezt annak megőrizni, kell erről ügyvédnél kötött ajándékozási nyilatkozat, vagy hasonló?

Egyenes ágon juttatott ajándék nemcsak hogy külön vagyonnak, hanem ún. ági vagyonnak is tekinthető.

Vita esetére javasolt, hogy a juttatást okiratba foglalják.

A házasságkötést megelőzően meglévő ingó és ingatlan szintén különvagyon. Saját jogon felhalmozott készpénz meglétét érdemes házassági vagyonjogi szerződésben rögzíteni.