kitagadás címkével jelölt bejegyzések

Kizárható-e az egyik gyermek az öröklésből?

Share Button

Van egy közös tulajdonú ház a férjemmel a nevünkön, fele fele arányban. Van 2 fiú gyermekünk.

Én mint édesanya a fél ház részemet teljes egészében a kisebbik fiamra szeretném hagyni. Ki szeretném zárni a nagyobbikat az anyai részből.

Kérdés az lenne, elég ha én kézzel írok egy végrendeletet és két tanúval aláíratom ez így teljes mértékben elfogadható lesz a hagyatéki végzéshez, vagy ügyvédhez kell ez ügyben fordulnom?

Meg kell indokolnom a kizárás okát? Illetve olvastam olyat is, hogy van köteles rész is, ez ügyben szerepet játszik vagy teljes mérték kizárható a végrendelettel.

Az írásbeli magánvégrendelet  alkalmas okirat a végrendelkezésre, mely mintáját a netről letöltheti.

A kizárás történhet úgy is, az egyik  fiúról a végrendeletben nem tesz említést (mellőzős) és minden ingó/ ingatlan vagyonát halála esetén a másik gyermekére hagyja. Ez esetben számolnia kell azzal, hogy a végrendelettel öröklésből kizárt gyermek köteles igényt terjeszthet elő, a hagyatéki eljárás során, melynek mértéke a törvényes örökrész 1 / 3-a. Valamely gyermekét az örökségtől csak kitagadással tudja megfosztani, melynek azonban előfeltételei vannak:

7:78. § [Kitagadási okok]

(1) Kitagadásnak van helye, ha a kötelesrészre jogosult

  1. a)az örökhagyó után öröklésre érdemtelen lenne;
  2. b)az örökhagyó sérelmére bűncselekményt követett el;
  3. c)az örökhagyó egyenesági rokonának, házastársának vagy élettársának életére tört vagy sérelmükre egyéb súlyos bűncselekményt követett el;
  4. d)az örökhagyó irányában fennálló törvényes tartási kötelezettségét súlyosan megsértette;
  5. e)erkölcstelen életmódot folytat;
  6. f)– akit végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek – a büntetését még nem töltötte ki;
  7. g)a tőle elvárható segítséget nem nyújtotta, amikor az örökhagyónak szüksége lett volna rá.

(2) A nagykorú leszármazót az örökhagyó a vele szemben tanúsított durva hálátlanság miatt is kitagadhatja.

(3) A szülőt az örökhagyó a sérelmére elkövetett olyan magatartás miatt is kitagadhatja, amely a szülői felügyeleti jog megszüntetésére ad alapot.

(4) Házastársát az örökhagyó házastársi kötelességét durván sértő magatartása miatt kitagadhatja.

(5) Aki kitagadás miatt kiesik az öröklésből, nem jogosult törvényes képviselőként a helyébe lépő személy örökségének kezelésére. Az ilyen vagyon kezelésére a szülői vagyonkezelésből kivont vagyon kezelésére vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

Eltartási szerződéssel elérhető-e, hogy az örökösök ne örököljenek?

Share Button

Szeretnék életem végére eltartási szerződést kötni az ingatlanom fejében. Mind a két gyerekemet ki kívánom tagadni. Megtehetem?

Az eltartási szerződés jogi következménye hasonló a végrendelet útján tett kitagadáshoz, ha az eltartott a szerződést követően még legalább 2 évig nem huny el. A törvényes örökösök ugyanis a hagyatékból nem részesülnek, ha a tartás ellenértéke az eltartott valamennyi ingó és ingatlan vagyonát tartalmazza. 2 éven belüli eltartotti elhalálozás esetén az örökös kötelesrészre jogosult.

Eltartási szerződés kötésével elkerülhető-e, hogy köteles részt kelljen fizetni az örökségből?

Share Button

„Köteles résztől egy örököst megfosztani kitagadással lehet vagy öröklési, tartási szerződés kötésével. Ez utóbbi kettő esetében szükséges legalább 2 évnek eltelnie a szerződéskötés és a halál eset között.”

Mindenféleképpen szeretném első házasságomból született gyermekemet, teljesen kizárni az örökségből. 6 évvel ezelőtt, írásban közölte velem, hogy nem kívánja tartani velem a továbbiakban a kapcsolatot.Azóta nem beszéltünk, nincs semmiféle kapcsolat közöttünk.

A kitagadás nem 100%-os megoldás, viszont Ön ír egy másik lehetőségről: a tartási szerződésről. A kérdésem az lenne, hogy pontosan ez mit is jelent és hogy köthet-e szerződést a velem egy háztartásban élő, második házasságból született gyermekemmel ? Ebben az esetben, 100 %-os lenne a köteles részből való kitagadás?

A tartási szerződéssel a tulajdoni jog – ingatlan estében – azonnal az eltartó nevére kerül bejegyzésre.

A kötelem a két fél között, hogy  szükség esetén  gondozni,  illően eltemettetni kell az eltartottat. Ez közeli hozzátartozók között is érvényes, de az új szabályok szerint  legalább két év  kell hogy teljen az eltartási szerződés kötés és  eltartott halála között hogy  kötelesrészt ne kelljen fizetni.

Megfosztható-e egy örökös a köteles résztől?

Share Button

Szeretném megkérdezni, hogy a köteles rész mikor nem jár, illetve hogyan zárható ki valaki az örökségből?

Az örökhagyó rendelkezhet e arról, hogy örökösei az örökölt ingatlant nem adhatják el mondjuk 35 évig, így megvédve a megjelölt örököst a nem kívánt örökös kötelesrész kifizetési követelése felől?

Köteles résztől egy örököst megfosztani kitagadással lehet vagy öröklési, tartási szerződés kötésével. Ez utóbbi kettő esetében szükséges legalább 2 évnek eltelnie a szerződéskötés és a halál eset között.

A köteles részt általában pénzben kell kiadni, ezért az olyan végrendeleti intézkedés, hogy az ingatlan 35 évig nem adható el nem akadálya a köteles rész igény érvényesítésnek.

 

Megtámadható-e a végrendelet?

Share Button

Nagybátyámnak én vagyok az egyedüli rokona. Nagybátyám végrendelkezett a barátnője javára/ nem felesége, nem élettársa/ ügyvéd előtt, közjegyzővel hitelesítve.

Kizárás, kitagadás esetén megtámadható-e a végrendelet? Köteles rész jár-e nekem?

Öröklésből való kiesés legfontosabb esete a kizárás/kitagadás. A Ptk. taxatíve felsorolja a kitagadás eseteit, melyek fennállásáról vagy fenn nem állásáról – megtámadás esetén – a bíróság dönt.

Ha a végrendeletben meghatározott tényállás – azaz a kitagadási ok – a bírósági bizonyítási eljárás során nem állja meg a helyét, akkor a bíróság megállapítja az öröklés tényét vagy a köteles részhez való jogot.

Fontos tudni, hogy minden végrendelet bíróság előtt megtámadható, viszont lényeges azt is előre látni, hogy csak a jogalappal tett megtámadás vezet eredményre.

Hogyan lehet valakit kitagadni az örökségből? Meddig számít bele az ajándék a köteles rész alapjába?

Share Button

Édesapánk ez év februárjában elhunyt.Hárman vagyunk testvérek. /egy nővérem és egy öcsém van./

A napokban derült ki, hogy 7 éve a családi lakást  a szüleim az öcsém fiának ajándékozták, ami eddig el volt titkolva.

Kitagadhatnak-e bennünket a nővéremmel az örökségből? Jár-e nekünk köteles rész?  A megtakarított pénzt is csak ő örökli? /Ha kitagadásról van  van szó, kell-e lennie valamilyen nyomának?/

Kitagadni egy örököst csak végrendelettel lehet.

A kitagadás jogszerűsége a hagyatéki eljárás során vitatható, nem automatikus.

A feltételeit a PTK határozza meg. Az új PTK előtt tett ajándékozás esetében az örökhagyó halálát megelőző 15 évig az ajándékokat a köteles részbe be kell tudni, azaz ilyen ajándékozás esetén igényelhető a köteles rész.

 

Örököl-e a feleség, ha a férj végrendeletileg kitagadta?

Share Button

Elhalálozás esetén milyen vagyon illet engem az örökségből, ha az elhalálozott a férjem volt, de nem éltünk már együtt?

Az elhalálozott írt egy végrendeletet, amiben kizárt az örökösödésből. Van-e ilyenkor és mit takar a „köteles rész”? Több helyről azt hallottam, hogy létezik és jár nekem a vagyon 1/3-ad része.

A házastársat egy gyermekrésznyi örökség illeti, kivéve a kizárás/kitagadás esetét.

Ez utóbbi esetben az is feltétel, hogy az öröklésből kiesés törvényi feltételei fennálljanak, azaz a vonatkozó okirat formailag és tartalmilag érvényes, azaz megfelelő legyen.

A kizárt örökös bíróság előtt vitathatja a végrendelet megfelelőségét.

A házastárs törvényes örökös, akkor is, ha nem él együtt örökhagyóval. A külön élés a házastársat csak az özvegyi jogától fosztja meg.

A kitagadás , ha érvényes minden vonatkozásban megfosztja a kitagadottat az örökléstől.

Milyen módon örökölhet szülő helyett a testvér?

Share Button

Gyermektelen házaspár vagyunk. Végrendelettel, lemondó nyilatkozattal kizárhatóak-e a szülők a köteles részből ? Szülők elhalálozása esetén örökölhetnek-e a testvérek?

A szülők végrendeleti kitagadással csak abban az esetben zárhatóak ki az örökségből, ha a kitagadás valamely feltétele a ptk. szerint érvényesen fennáll.

Testvér öröklését eltartási/ öröklési szerződéssel lehetne biztosítani. ez esetben ha két éven belül nem halálozik el az eltartott-nincs köteles rész.

Szülő is kitagadható-e, úgy mint a gyermek?

Share Button

Szülő is kitagadható-e úgy mint a gyermek?

A kitagadás esetén a kitagadott személy elesik a köteles résztől. Kitagadni végrendelettel és csak a törvényes örököst lehet, azon belül is azt, aki az öröklésre érdemtelen. Ilyen pl. aki az örökhagyó életére tör, vagy az örökhagyó végakaratát befolyásolni, meghiúsítani kívánja, stb.

A szülő, ha –a törvényes öröklés rendje szerint – örökség várományosa-természetesen kitagadható, ha a fenti feltételek fennállnak.

Jogosult-e a gyermek köteles részre végrendelet esetén?

Share Button

Férjem szeptember 3.-án meghalt. Csak egy közösen vett panellakásunk, és egy 4 éves Suzuki gépkocsink van. Mindkettőnknek második házassága /29 éve/. Ki örökli a lakást és gépkocsit. Férjemnek 1 fia van.

Betegsége előtt 2013.-ban kézzel írt egy végrendeletet, melyet 2 tanúval aláíratott, saját kézzel írta. De nem került közjegyzőhöz.

Ebben a lakást és a gépkocsit rám hagyta, mivel fia méltánytalanná vált szerinte az örökségere, hiszem 3 gyermekét 5-ik éve mi neveljük, férjem volt a gyám és most én. Az én halálom esetén férjem 3 unokája örököljön, ezt kérte a végrendeletében.
Figyelembe veszik-e a végrendeletet, ha nem akkor ki örökli a lakást és a kocsit? Más vagyontárgyunk nincs.

A hagyatéki eljáráshoz  csatolni kell a végrendeletet,melyet a közjegyző – annak érvényessége esetén – köteles figyelembe venni. A Ptk erről így rendelkezik:

7:17. § [Az írásbeli magánvégrendelet alaki érvényességi feltételei]

(1) Az írásbeli magánvégrendelet alaki szempontból érvényes, ha készítésének ideje az okiratból kitűnik, továbbá ha a végrendelkező azt

a) saját kezűleg írt végrendelet esetén elejétől végéig maga írja és aláírja;

b) más által írt végrendelet esetén két tanú együttes jelenlétében aláírja, vagy ha azt már aláírta, az aláírást két tanú előtt, azok együttes jelenlétében a magáénak ismeri el, és a végrendeletet mindkét esetben a tanúk is – e minőségük feltüntetésével – aláírják;

Ennek alapján az örökös Ön viszont a fiú mint másik örökös köteles részre jogosult, melyet pénzben kell kiadni – ha kéri. A köteles rész mértéke:  a fiút annak harmada illeti meg, ami neki végrendelet hiányában mint törvényes örökösnek jutna.

Nem jár köteles rész annak, akit az örökhagyó végintézkedésében érvényesen kitagadott. A kitagadás akkor érvényes, ha a végintézkedés annak okát kifejezetten megjelöli. A Ptk szerint  kitagadás a következő esetekben lehetséges:

7:78. § [Kitagadási okok]

(1) Kitagadásnak van helye, ha a kötelesrészre jogosult

a) az örökhagyó után öröklésre érdemtelen lenne;

b) az örökhagyó sérelmére bűncselekményt követett el;

c) az örökhagyó egyenesági rokonának, házastársának vagy élettársának életére tört vagy sérelmükre egyéb súlyos bűncselekményt követett el;

d) az örökhagyó irányában fennálló törvényes tartási kötelezettségét súlyosan megsértette;

e) erkölcstelen életmódot folytat;

f) – akit végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek – a büntetését még nem töltötte ki;

g) a tőle elvárható segítséget nem nyújtotta, amikor az örökhagyónak szüksége lett volna rá.

Fontos tudni még, hogy a  nagykorú leszármazót az örökhagyó a vele szemben tanúsított durva hálátlanság miatt is kitagadhatja

továbbá a szülő olyan magatartása, amely a szülői felügyelet megszüntetésére adhat okot.

1 / 2 oldal12