köteles rész alapja címkével jelölt bejegyzések

Kérhető-e köteles rész a 10 éven belül adott ajándékból?

Share Button

Nagypapám 2013. évben elhalálozott. Halála előtt nagyobb pénzösszeget adott unokáinak, illetve egyik gyermekének. A másik gyermekével nem tartotta a kapcsolatot több mint 10 évig, se szóban, se személyesen. Végintézkedés nem volt, egy kis terület maradt utána tiszta hagyatékként. A kis terület a törvényes öröklés rendje szerint kerül szétosztásra.

A másik gyermek viszont kéri a köteles részét a pénzösszegből. Nagypapám nem utalt arra, nem tett soha olyan nyilatkozatot, hogy a hagyaték tiszta értékéhez ez is hozzátartozna, ezt direkt felújításra adta nekünk, valamint azért, mert mi ápoltuk és gondoztuk. Soha nem olyan kitétellel, hogy osztályra kellene bocsátani. Van okunk aggódni?

Az örökhagyó halálát megelőző 10 éven belül bizonyítottan adott pénzajándék a köteles rész alapjába beszámít.

Mennyi ideig számít bele az ajándék a köteles rész alapjába?

Share Button

Édesanyám végrendeletben úgy rendelkezett, hogy a tulajdonában álló 1/2-ed résznyi ingatlant örököljem én, a haszonélvezetet örökölje édesapám. Az ingatlan másik 1/2-ed része édesapámé, aki szintén ugyanígy végrendelkezett. Sajnálattal édesanyám elhunyt.

Van egy testvérem, aki fiatalon több, mint 25 éve kapott egy ingatlant, sok egyéb juttatást is azóta. Az ő ingatlana és a szülői ingatlanok értéke kb. azonos.A szüleim azért is rendelkeztek így, hogy egyenlőképpen örököljünk.

Kérdésem az, hogy a testvérem igényt tarthat-e a köteles részre? Az mennyi, ha az 1/2 rész értéke 8 MFt. Nekem mennyit „kell” fizetnem, ha nem fogadja el a végrendeletet, mert nála már elmúlt a 15 év az ajándékozás óta. Mit tehetek?

Ha fizetnem „kell”, azt azonnal kell a hagyatéki tárgyaláson kell megtennem? Milyen lehetőségeim vannak? Milyen költségekkel kell számolnom (szja, illeték, stb.)?

A 15 évi ajándék után köteles rész nincs. Édesanya halála miatt testvére viszont köteles része jogosult, melynek mértéke a törvényes örökrész 1/3-a, ha a haláleset az új Ptk. hatálybalépését követően történt (2014. március 15.).

Mi a köteles rész alapja?

Share Button

Az édesapám elhunyt és a végrendeletében rám hagyta a házát és minden ingóságát, kivéve egy nagy értékű aranyórát és egy nagy értékű kerékpárt. Kérdésem, hogy ilyenkor mi az alapja a kötelesrésznek?

A kötelesrész alapja a hagyaték aktuális forgalmi értéke. Ezt a helyi önkormányzat adó-és értékbizonyítvány kiállításával állapítja meg – ami az eljáró közjegyzőre is irányadó.

Hogyan lehet valakit kitagadni az örökségből? Meddig számít bele az ajándék a köteles rész alapjába?

Share Button

Édesapánk ez év februárjában elhunyt.Hárman vagyunk testvérek. /egy nővérem és egy öcsém van./

A napokban derült ki, hogy 7 éve a családi lakást  a szüleim az öcsém fiának ajándékozták, ami eddig el volt titkolva.

Kitagadhatnak-e bennünket a nővéremmel az örökségből? Jár-e nekünk köteles rész?  A megtakarított pénzt is csak ő örökli? /Ha kitagadásról van  van szó, kell-e lennie valamilyen nyomának?/

Kitagadni egy örököst csak végrendelettel lehet.

A kitagadás jogszerűsége a hagyatéki eljárás során vitatható, nem automatikus.

A feltételeit a PTK határozza meg. Az új PTK előtt tett ajándékozás esetében az örökhagyó halálát megelőző 15 évig az ajándékokat a köteles részbe be kell tudni, azaz ilyen ajándékozás esetén igényelhető a köteles rész.

 

Ajándékba kapott ingatlan meddig számít a köteles rész alapba és milyen értékkel?

Share Button

Apósomnak van egy lakása, ami egy az egyben az övé, de a férjem igényt tartana a lakásra. Rajta kívül még 4 testvére van. Ha ajándékozással a férjem nevére íratja a lakást még amíg él a papa, és a lakást kiadja, apósom halála után a testvérek kérhetnek valamit a lakásból, ha előtte nem tartanak igényt?

Örökhagyó halálát megelőző 10 éven belüli ajándékozás tárgya a köteles rész alapjába beszámítandó. Jelenleg a köteles rész mértéke a törvényes örökrész 1/3-a. Ha tehát a papa az ajándékozást követő 10 éven belül meghal, a testvérek, – mint köteles részre jogosult törvényes örökösök – az elajándékozott ingatlan értékének 1/3-át köteles részként igényelhetik az illetékes közjegyző előtti hagyatéki eljárásban.

A köteles rész igénylése csupán lehetőség, nem kötelező. Ilyen igény esetén a közjegyző meghatározza annak mértékét, melyet általában pénzben kell megfizetni.

Haszonélvezeti joggal való vétel

Share Button

Anyukám egy ingatlanon rám íratta a 100% -os holtig tartó haszonélvezeti jogot. Vannak testvérem, akik édesanyám halála után a tulajdonjogot fogják örökölni. Nekem van saját tulajdonomban lévő ingatlanom.

Testvéreim követelhetik- e , hogy fizessem ki az ő részüket abból az ingatlanból, ahol holtig tartó haszonélvezetem van, vagy arra nem kötelezhetnek?

Ha eladják az ingatlant amelyben haszonélvezeti jogom van, az új tulajdonosnak van e joga beköltözni mellém mint lakó, amennyiben én ezt nem szeretném?

 

Az örökhagyó halálát megelőző 10 éven belül adott ajándékot a köteles rész alapjához kell számítani.

Haszonélvezettel terhelt ingatlan vételénél a vevőnek tudomásul kell vennie, el kell fogadnia, hogy az ingatlan tulajdonjogát a birtoklás jogával felruházott haszonélvezővel együttesen vásárolja meg azz a vevő nem használhatja az ingatlant amíg haszonélvező él.

A birtoklás joga megilleti a haszonélvezőt a tulajdonossal szemben, a tulajdonos az ingatlanba nem költözhet be a haszonélvezeti jogfennállása alatt.

 

Ajándékozás után meddig jár a köteles rész, mennyi a mértéke?

Share Button

Anyám 2014.januárba eladta a lakását az árát nekem ajándékozta.Azóta nálam van. Testvéremnek jár-e majd a köteles rész és mennyi?

Örökhagyó halálát megelőző 10 éven belül elajándékozott ingatlan értéke beszámítható a köteles rész alapjába. A köteles rész nem automatikusan jár, azt az arra jogosultnak igényelnie kell az illetékes közjegyző előtti hagyatéki eljárásban.

A köteles rész mértéke  a törvényes örökrész egyharmad.

Megillet-e köteles rész halál esetére szóló ajándékozása után?

Share Button

A szüleim 6 szobás vidéki háza fele-fele arányban volt a nevükön. Édesapámnak rajtunk, azaz a 3 törvényes gyermekén kívül, született egy házasságon kívüli gyermeke.

Ekkor édesapám a saját részét az öcsémnek adta halál esetére szóló ajándékozással. Kérdésem:ha a szüleim meghalnak nekem nem jár semmi?

 

Az ilyen ajándékozás az örökhagyó és a megajándékozott személy között jön létre, még az örökhagyó életében. Az elajándékozott vagyon azonban csak az örökhagyó-ajándékozó halálával egyidejűleg jut a megajándékozott tulajdonába.

Az ajándék visszavonására egyoldalúan nincs lehetőség.

Ptk. szerint köteles rész illeti meg az örökhagyó leszármazóját, házastársát, továbbá szülőjét, ha az öröklés megnyíltakor az örökhagyó törvényes örököse, vagy végintézkedés hiányában az lenne. A kötelesrész az örökhagyó legközelebbi rokonainak és aktuális házastársának  az öröklési törvény szerint járó minimumrészesedése  az örökhagyó vagyona terhére.

Ha az ajándékozás azzal a feltétellel történt, hogy a megajándékozott az ajándékozót túléli, a szerződésre az halál esetére szóló ajándékozás szabályait kell alkalmazni, azzal, hogy a szerződés megkötését az öröklési szerződésnek megfelelően kell tenni, azaz két tanúnak, és az okiratot szerkesztő ügyvédnek is alá kell írnia.

 

Meddig érvényesíthető a köteles rész?

Share Button

A gyermekem apja nős, most készülnek válni. A nagy értékű ingatlan, amelyben élnek (2 gyermekükkel) házastársi közös vagyon, melyet a vagyonjogi kérdésekben történő peren kívüli megegyezés körében a két gyermekükre kívánnak íratni (gondolom ajándékozás jogcímén). Mindezzel a mi közös fiunk kiesik az apja utáni öröklésből. Kérdésem, hogy tekintettel arra, hogy a fenti jogügylet azt a célt szolgálja, hogy a mi közös fiunk az apja után ne örököljön mit lehet tenni?

Mi lesz a helyzet, ha törvényes öröklés lesz, és mi lehet a helyzet, ha végrendeleti öröklésre kerül sor? Az élők közötti korábbi ingyenes juttatás úgy tudom ugyanúgy a hagyaték része, mint a halál pillanatában az örökhagyó nevén szereplő vagyon. Milyen igényt tud érvényesíteni a fiam a jövőben, hogy ne essen el a jogos apai örökrészétől?

Ön bizonyára  köteles részre gondol kérdésében. Az örökhagyó halálát megelőző 10 éven belül tett ingatlan ajándék értéke a köteles rész alapjába beszámít.

Ha a törvényes örökös igényli, a törvényes örökrésze egyharmada erejéig köteles részt érvényesíthet a hagyatéki eljárásban. Amennyiben gyermeke apja 10 éven belül nem halálozik el, a köteles rész nem érvényesíthető.

Ajándékba kapott ingatlan után kell -e kötelesrészt fizetnem a testvéremnek?

Share Button

Édesapám 8 éve az ő édesapja után örökölt 1/4 részben egy házrészt, amit most nekem ajándékozna.  Ezután neki vagy nekem milyen adó vagy illeték fizetési kötelezettségem keletkezne?

Ha az ajándékozás utána a házrész az én nevemre kerülne,  akkor a testvéremnek, az édesapánk halála után ki kell e fizetnem az ő örökösödési részét apukám után?

Örökölt lakóház (rész) ajándékozása után –ha az örökléstől 5 év eltelt-az ajándékozónak nem kell szja-t fizetnie, a megajándékozottnak-ha közeli hozzátartozó- nem kell vagyonszerzési illetéket fizetnie.

A köteles rész alapjába a 10 éven belüli ajándékozást lehet beszámítani, tehát a testvér csak abban az esetben jogosult az ajándék után köteles részre, ha édesapa 10 éven belül halálozik el.

3 / 4 oldal1234