örökös címkével jelölt bejegyzések

Életben maradó házastárs ki kell-e hogy fizesse a közösen lakott ingatlanból az örököst?

Share Button

A párommal hamarosan esküvőnk lesz. Közös néven van már most egy telek fele fele arányban. Erre közösen építkezünk.Közös gyerekünk nincs, viszont neki is és nekem is van előző házasságunkból.

Kérdésem ha ö halálozna el hamarabb én életem végéig élhetek e majd az ingatlanban, anélkül, hogy a gyerekét ki kellene fizetnem? Gondolom én ,hogy gyermekeink majd halálunk után örökölnek. Vagyis engem kötelezhet e törvény,hogy az apja halála után rögtön fizessem ki az ö részét?

Ha egy házaspárnak közös gyermeke nincsen, de egy lakóingatlan, amiben laknak fele – fele tulajdonukban van és mindkettőjüknek vannak gyermekeik, akkor egyik házastárs halála esetén az örökhagyó gyermekei egyenlő részben öröklik a fél ingatlan tulajdoni jogát, a házastárs pedig a  fél ingatlan és annak berendezési tárgyai holtig tartó haszonélvezeti jogát.

Ha pedig ezen az ingatlanon felül is van még ingatlan örökhagyó nevén, úgy azok tulajdoni jogát is örökhagyó gyermekei öröklik, azzal, hogy egy gyermekrésznyi tulajdoni jogot ezen ingatlanokból a túlélő házastárs örököl.

Ki örökli az ingatlant férj halála esetén?

Share Button

Férjemmel 1979-ben kötöttünk házasságot. 1990-ben vásároltunk egy lerobbant épületet vállalkozás céljára.

Férjem munkanélküli lett, újrakezdési támogatásból felújítottuk.Házasságunkból nem született gyermek, viszont előző házasságából van egy gyermeke.

Az ingatlan a férjem nevére került, mert így nem kellett részemről semmilyen hozzájárulás az épület használatához.2019.nov.06-án férjem elhunyt. Kérdésem az lenne, hogy az ingatlan fele engem illet?

Ha a vállalkozás céljára vásárolt ingatlan nem utolsó közös lakóhelyük volt, az ingatlanból Ön egy gyerekrésznyit örököl, azaz 50% -ot.

Ha közös lakóhelyként funkcionált, az ingatlan tulajdoni jogát elhunyt férje gyermeke örökli, míg Ön az ingatlan és berendezései holtig tartó haszonélvezeti jogát kapja.

Örököse lesz -e férjem a szüleimtől örökölt lakásnak?

Share Button

Szüleimtől örökölt lakásom van, ide vagyok bejelentve, Másfél éve hazásságot kötöttem egy külföldi állampolgárral. A kérdésem, ő örökölhet-e illetőleg válás eseten igényt tarthat e a lakás egy részére? Jelenleg nincs bejelentve, de tartózkodási engedélyhez ez valószínű szükséges lesz. A férjem egyiptomi állampolgár, mindketten külföldön dolgozunk/élünk, de a hazásságunkról van magyar anyakönyvi kivonat a külföldi alapján kiállítva. 2 felnőtt lányom van, szinten bejelentve a lakásba.

A túlélő házastárs ha csak ez az egy ingatlan a hagyaték és ez az ingatlan az örökhagyó halála időpontjában a túlélő házastárssal közösen lakott lakás, akkor két gyermek egyenlő arányban tulajdonjogot örököl, míg a lakásra és berendezéseire a túlélő házastárs holtig tartó haszonélvezeti jogot.  Ha pl. egyiptomi lakásukban következik be a haláleset, akkor a férje az Ön lakásából egy gyerekrésznyit, azaz 1 / 3-ot örököl.

Kik örökölnek az elhunyt örökös után?

Share Button

Nagypapám 20 évvel ezelőtti halálakor Édesanyám én nővére 50-50%-ban örökölték meg a Nagymamám és Nagypapám által birtokolt ingatlant. A Nagymamám azóta is az ingatlanban lakik. Anyukám nővére nemrég elhunyt. Ki örökli meg az ő részét? Két nagykorú gyereke van, ők öröklik meg ezt a részt, tehát 50%-ban édesanyám, 25-25%-ban pedig a két gyerek tulajdona lesz az ingatlan, vagy valamilyen módon visszaszállhat az öröklési jog a nagymamámra?

Az örökhagyó gyermekei fejenként egyenlő arányban öröklik a hagyatékot, ha van az elhunytnak házastársa ő egy gyermek résznyit örököl és ha az elhunyttal közösen lakott ingatlant a halálozás idejében, akkor annak az ingatlannak a haszonélvezetét.

Mi az öröklési rend, ha van házastárs és gyermek is?

Share Button

Testvérem 1992-ben a szülői házból kivásárolt 1/4 részt. 2013-ban Édesanyánktól megörököltünk 1/4 részt, 1/2-1/2 részben a testvéremmel. Testvéremnek van 3 nagykorú gyermeke. Hamarosan házasságot köt. Kérdésem, halála után a feleség örökölhet-e, illetve haszonélvezethez juthat-e a testvérem tulajdoni hányadából?

Abban az esetben, ha eladásra kerül az ingatlan, majd annak értékéből örökölhet-e? Végrendelettel kizárólagosan a 3 gyermekére hagyhatja-e a ráeső ingatlant, vagy annak értékesítéséből származó pénzből kizárhatja-e?

Miután az ingatlanrész a házasságkötés előtt már a tulajdonát képviselte, mennyi idő elteltével válik közös vagyonná, mikor örökölheti azt a feleség is már, örökölheti-e egyáltalán?

A törvényes öröklés rendjét az alábbi táblázatban foglaltan találja, mely alapján beazonosíthatja, hogy alakul az öröklés házastárs és leszármazó megléte esetén.

 

Az örökösök köre: az öröklés: megjegyzés:
I. leszármazók A teljes hagyatékra kiterjed, házastárs hiánya vagy kiesése esetén
II. házastárs öröklése leszármazók mellett a házastársat megillető rész:
– holtig tartó haszonélvezeti jog az örökhagyóval közösen lakott lakáson és a hozzátartozó berendezési és felszerelési tárgyakon, ÉS egy gyermekrész a hagyaték többi részéből;
– a haszonélvezeti jog nem korlátozható, és a házastárssal szemben megváltása nem igényelhető;
– osztályos egyezségben a házastársat megillető gyermekrész haszonélvezeti joggal kiváltható
a házastárs kiesése:
– ha az örökség megnyílta kor: már nem él, vagy a házastársak között nem állt fenn az életközösség, és annak visszaállítására nem volt kilátás;
– a kiesésre az hivatkozhat, aki a kiesés folytán maga örökölne, vagy reá rótt kötelezettségtől mentesülne
III. házastárs öröklése
szülő mellett
a házastársat megillető rész:
– az örökhagyóval közösen lakott lakás ÉS a hozzátartozó berendezési és felszerelési tárgyak 1/1-ben
– a hagyaték többi részének 1/2-e (másik 1/2-re a szülők fejenként egyenlő arányban)
– az öröklésből kiesett szülő része
IV. házastárs egyedüli öröklése teljes egészében örököl, ha:
– leszármazó nincs vagy nem örökölhet
– szülő kiesése folytán
– nincs ági vagyon, ill. ági örökös
V. szülő és a szülő leszármazójának öröklése teljes egészében örökölnek fejenként egyenlő aranyban, ha:
– leszármazó és házastárs nincs vagy nem örökölhet
– szülő kiesése folytán – az őt megillető részre – a leszármazói egyenlő arányban
ha a kiesett szülőnek leszármazója nincs, vagy nem örökölhet:
– egyedül a másik szülő, vagy annak leszármazói örökölnek
VI. nagyszülő és a nagyszülő leszármazójának öröklése teljes egészében örökölnek fejenként egyenlő aranyban, ha:
– leszármazó, házastárs, szülő és szülőtől leszármazó nincs vagy nem örökölhet
– nagyszülő kiesése folytán – az őt megillető részre – a leszármazói egyenlő arányban
ha a kiesett nagyszülőnek leszármazója nincs, vagy nem örökölhet:
– helyette nagyszülőpárja, ha ő is kiesett, akkor leszármazója örököl
– nagyszülőpár kiesése esetén a másik nagyszülőpár, vagy leszármazójuk
VII. dédszülő és a dédszülő leszármazójának öröklése teljes egészében örökölnek fejenként egyenlő aranyban, ha:
– leszármazó, házastárs, szülő és szülőtől leszármazó,nagyszülő és nagyszülőtől leszármazó nincs vagy nem örökölhet
– dédszülő kiesése folytán – az őt megillető részre – a leszármazói egyenlő arányban
ha a kiesett dédszülőnek leszármazója nincs, vagy nem örökölhet:
– helyette dédszülőpárja, ha ő is kiesett, akkor leszármazója örököl
– dédszülőpár kiesése esetén a többi dédszülőpár, vagy leszármazójuk
VIII. távolabbi felmenők öröklése teljes egészében örökölnek fejenként egyenlő aranyban, ha:
– dédszülő és dédszülőtől leszármazó nincs vagy nem örökölhet
IX. az állam szükségképpeni öröklése más örökös hiányában az állam a törvényes örökös nem illeti meg az örökség visszautasításának joga

 

Öröklés tárgyát csak az örökhagyó halálakor meglevő vagyontárgy képezheti, így nem lehet öröklés tárgya az eladott ingatlan elköltött vételára.

Végrendeleti úton a fenti törvényes öröklési rendtől eltérően is rendezheti az örökhagyó az örökséget.

 

Örökbe fogadott gyerek örököl-e biológiai szülője után?

Share Button

Édesanyám első házasságából születtem, 3 éves koromban elváltak, anyám újra
férjhez ment és én az ő férjének a nevét vettem fel ill. mivel 3 éves voltam
vetették fel.

A biológiai apám újra nősült, de a felesége nemrég meghalt,
két gyerek van ebből a házasságból. Ha majd a biológiai apám is eltávozik
fogok örökölni utána? Amióta elváltak anyámtól semmilyen kapcsolat nem volt
vele, ő nem keresett ill. én sem kerestem, ez kb. 50 év.
Az örökbe fogadott gyermek nemcsak örökbefogadó szüleitől és azok
családjától, hanem vér szerinti rokonaitól is örökölhet.

Hogyan jelenthető be igény örökségre? Hogyan deríthető ki, milyen ingatlan-hagyaték van örökhagyó nevén?

Share Button

Két gyermekem édesapjától 25 éve elváltunk, azóta nincs
is kapcsolat köztünk-köztük, nem fizetett gyerektartást sem. Újra megnősült
és lett két gyermeke, jó módban élnek.

Van -e mód arra, hogy valamilyen nyilvántartásba felvetessem a gyerekeimet, hogyha esetleg elhalálozása esetén lenne hagyaték, a hagyatékfelvételnél ne tagadhassák le a
gyermekeimet. Tisztában vagyok vele, hogy megoldható nyilván, hogy halálakor
ne legyen semmi tulajdonjoga.

Halálesetkor a hagyatéki eljárást bármely örökös megindíthatja. Ha az örökös
feltételezi, hogy ingatlanhagyaték maradt az örökhagyó után – de azok
helyrajzi számát nem ismeri – kérheti a hagyatéki eljárásban eljáró
hatóságot (önkormányzat, közjegyző), hogy az örökhagyó nevére keresve a
Takarnet rendszerből derítse ki, van-e örökhagyó nevén a magyar
ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett ingatlan.  Ha igen, a vér szerinti
gyermek örököl. Ha örökhagyó halála előtt 10 évvel azt örökhagyó
elajándékozta, az ajándékozásból kimaradt vér szerinti gyermek kötelesrészre
jogosult.

Mi történik, ha az eltartó hamarabb halna meg, mint az eltartott?

Share Button

2005-ben kötöttem az édesanyám testvérével egy eltartási szerződést ingatlan átruházással és tartási joggal. Az eltartottam ez év márciusában 90 éves lesz, nagyon jó egészségnek örvend. Sajnos az én egészségi állapotom nagyon megromlott. A
kérdésem mi történik akkor ha én halálozom el előbb?

Az eltartási szerződés „szerencse-jellege” azt is eredményezheti, hogy az
eltartó időben korábban halálozik el, mint akiről gondoskodik. Ebben az
esetben az eltartó jogutódja az örököse, akivel a tartási szerződés
folytatódik.

Jogosult-e köteles részre a testvér?

Share Button

Gyermektelen vagyok. Halálom után ki a jogos örökösöm? Két élő testvérem van. A húgomra szeretném hagyni az ingó vagyonomat a gondoskodás és ápolása hálájául. A másik testvérem kérhet-e a jogos? részt?

A testvér nem jogosult kötelesrészre a testvére halála esetén.

Kötelesrész illeti meg az örökhagyó leszármazóját, házastársát, továbbá szülőjét, ha ez a személy az öröklés megnyíltakor az örökhagyó törvényes örököse vagy végintézkedés hiányában az lenne.

Ön végrendelettel egyik testvérének juttathatja összes ingóságát, vagy azokat reá ajándékozhatja, anélkül, hogy a másik testvér azokra bármilyen igényt támaszthatna.

Örökhagyó testvére törvényes örökös-e?

Share Button

Nagymamánk 2001-ben fiának – édesapánknak – ajándékozta lakása ráeső tulajdonjogát. Haszonélvezete maradt rajta. Édesapánk 2009-ben meghalt. A 2010-ben lefolytatott hagyatéki tárgyalás után mi – édesapánk két gyermeke – lettünk a tulajdonrész örökösei, természetesen nagymamánk haszonélvezeti joga mellett.

Nagymamánk 2016-ban meghalt, ami után, mi testvéremmel eladtuk a lakást. Érdeklődnénk, van -e jogi alapja annak, hogy ebből édesapánk egyik testvére most még tőlünk kötelesrészt követeljen. Nagymamánk halála után – mivel neki tulajdonában ingatlan nem volt – hagyatéki tárgyalás nem volt

A törvényes örökösök a leszármazók a kérdezett esetben. Örökhagyó testvére nem törvényes örökös. Köteles részre ezért nem jogosult.

2 / 6 oldal12345...Utolsó »