örökös címkével jelölt bejegyzések

Támaszthat-e az örökössel szemben a leszármazó igényt, ha már van jogerős végzés a hagyatéki egyezségről?

Share Button

Volt férjem édesanyja halála után örökölte szülei ingatlanából az anyai részt. Örökségéről lemondott az apja javára. (Apja megzsarolta. Így az apja 1/1-es tulajdonosa, valamint haszonélvezője lett a lakásnak. A lakást eladta.

Volt férjemmel van egy közös lányunk. Kérdésem az, hogy exférjem az örökrészről való lemondással a lányunkat is kizárhatta az öröklésből? Miután az ingatlan azóta eladásra került lehet még tenni valamit?

A hagyatéki eljárás során kötött jogerős egyezség nem lemondás, hanem ajándékozás, ezért a leszármazót jogilag nem érinti, a leszármazó az örökössel szemben követeléssel nem élhet.

Az örökös váratlan halála után ki örököl?

Share Button

Azt szeretném kérdezni, hogy abban az esetben ha az örökös előbb elhunyt ( balesetben) mint az örökhagyó akkor annak gyerekei lesznek az örökösök?

A törvényes öröklés rendje szerint leszármazó halála miatt – kiesése folytán – annak gyermekei, azaz az unokák törvényes örökösök.

Igényelhető-e köteles rész elajándékozott ingatlan után?

Share Button

A férjem a lakás felét ajándékba adta , hogy az első házasságból a 2  gyermeke ne örököljön. 35-éve nincs kapcsolat . Közös gyerek nincs . Kérdésem hogy kérhetnek -e valami anyagi részt . Számlák nevemen vannak be van már jegyezve a földhivatalnál.

Amennyiben az ajándékozás a férj halálát megelőző 10 éven belül történt, a törvényes örökös gyerekek köteles részre jogosultak. Fontos tudni, hogy a köteles rész nem automatikusan jár, azt a hagyatéki eljárás során az eljáró közjegyző előtt igényelni kell, de a kérelmet mellőzni is lehet.

Jár-e köteles rész a házasságon kívül született gyermeknek?

Share Button

Jár-e a köteles rész a házasságon kívül született gyermeknek, ha az a végrendelet megírását követően fogant?

Köteles rész jogalapjának megállapítása mindig a haláleset időpontjának figyelembevételével a hagyatéki eljárásban történik. A végrendelet keltének időpontja nem rontja le a később született vér szerinti örökös kötelesrész igényét.

Fontos tudni, hogy a köteles rész nem automatikus, azt az arra jogosult örökösnek a hagyatéki eljárás során elő kell terjesztenie. Amennyiben a közjegyzőnek hivatalos információja van az örökösökről, minden örököst köteles a kötelesrész előterjesztésének lehetőségére felhívni.

 

Milyen feltételekkel örökölhet nevelt gyermek?

Share Button

Nagyapám 1955-ben elvette nagymamámat.Ekkor már 4 éves volt anyukám. Közös gyermekük nem született-nagyanyámnak nem született-. Nagyapám 1996-ban elhalálozott. Azóta együtt éltek, anyukám ápolta a most 93 évesen elhunyt nagymamámat. Nem hagyott végrendeletet. Azt hittük Ő az örökös 61 év után.

A vér szerinti leszármazó és felmenő lehet csak törvényes örökös. A nevelt gyermek csak akkor, ha örökbefogadás is történt. Örökölni nem vér szerint csak végrendelettel lehet, mivel a kérdezett esetben egyik fenti feltétel sem áll fenn, ezért nem következhetett be az öröklés.

 

Mi a ptk. szerinti öröklési sorrend?

Share Button

Lakóingatlan haszonélvezője nagypapa, tulajdonosa unoka. Nagypapa halála után örököl-e a tulajdonos testvére a nagypapa tulajdonában lévő, ill. általa a lakásban használt ingóságokból, melynek egy része a korábban elhunyt nagymamáé volt ?

Akár tulajdonos akár haszonélvező az elhalálozó a törvényes öröklés rendje a Ptk. által szabályozott. Ehhez képest első körben mindig egyenes ágon zajlik az öröklés lemenő-felmenő vonalon. Ha ilyen nincs oldalágon a testvér az örökös. Az elmondottak az ingatlan és ingó hagyatékra is vonatkoznak.

Ingó hagyaték általában csak akkor képezi hagyaték tárgyát, ha azt az örökösök kifejezetten kérik hagyatéki leltárba venni.

Ebben az esetben értékmegjelölést is kap minden ingó vagyontárgy.

Hogyan kerülhet örökhagyó testvére nevére vagyontárgy, ha a testvér nem örökös?

Share Button

Testvérem sajnos 41 évesen meghalt. Az autóm az ő nevére lett véve. Én használom én fizetem a díjait én szervizeltetem. Az örökös a férje és a kisfia lett. Hogyan lehetne a nevemre íratni, vagy megoldani hogy ne a férjé legyen az autó? A férj beleegyezne minden megoldásba.

Hagyatéki eljárásban az örökség tárgyát képező vagyontárgyak csak az örökösök között „mozgathatóak” –  egyezség keretében. Olyan egyezség nem jöhet a hagyatéki eljárás során a nem örökös testvérrel, hogy a gépjármű a testvéré legyen. Ez a jogügylet csak a hagyaték átadását követően köthető az örökös és Ön között például adásvétel jogcímen.

 

Eltartási szerződés megléte esetén jár-e örökség a többi örökség várományosnak?

Share Button

Nagyapám halála után az ő része a házból 3 felé lett elosztva, édesanyám és 2 testvére örökölt. Édesanyám halála után az ő része a testvéremé és az enyém lett. Most meghalt a nagymamánk, vele eltartási szerződést kötött a nagynéném, kérdésem, hogy így jár-e nekünk valami a nagyanyánk után illetve összességében mire tarthatunk igényt? Készpénzben kell hogy kifizessenek minket?

Az eltartási szerződés jogi következménye, hogy a törvényes örökösök nem öröklik meg az eltartási szerződéssel lekötött eltartotti vagyontárgyakat, feltéve hogy az eltartott a szerződést követően még legalább 2 évig nem huny el.

A törvényes örökösök ugyanis a hagyatékból nem részesülnek, ha a tartás ellenértéke az eltartott valamennyi ingó és ingatlan vagyonát tartalmazza. 2 éven belüli eltartotti elhalálozás esetén elszámolási jogviszony keletkezik az örökös és az eltartó között, mely vagy készpénzben vagy ingatlan tulajdoni hányadban rendezhető. A régi Ptk. a 2 éves intervallumot nem tartalmazta.

Visszautasítható-e az örökség? Ki örököl visszautasítás esetén?

Share Button

Elhunyt férjem előző házasságából egy kiskorú és egy nagykorú gyermek született. Az örökösök – a fiai és én, mint feleség – nem tudtuk, hogy van egy ingatlana, ami hitellel terhelt.

Hogy mondhatok le az örökségről vagy utasíthatom vissza, és kinek a javára mondhatok le, a fiai javára, bárkire, vagy a magyar állam javára?

Milyen jogkövetkezményei vannak a lemondásnak illetve visszautasításnak részemről, mint túlélő feleség részéről?

Örökségről lemondani csak az örökhagyó életében lehet. Örökhagyó halálát követően az örökséget csak visszautasítani lehet, ha az örökös nem akar örökölni.

Visszautasítani azonban csak az egész hagyatékot lehet, így például nem lehet azt tennie, hogy a terhelt ingatlant visszautasítja az örökös, míg a nem terhelt elfogadja örökségként.

Visszautasítás esetén a sorban következő törvényes örökös örököl, aki általában az örökös gyermeke. Ha a gyermek például kiskorú a reá is kiterjedő hatályú visszautasításhoz az illetékes gyámhatóság jóváhagyása is szükséges.

Ha minden örökös visszautasít a Magyar Állam örököl.

Leszármazó hiányában ki örököl?

Share Button

Május 30 el hunyt a Testvérem nincs gyermek se bejegyzett élettársa csak barátnője volt. Szülőnk apukám él és az lenne a kérdésem ki örököl utána?

A törvényes öröklés rendje szerint az egyenes ági öröklés megelőzi az oldalágit. Ha elhunyt testvérének nincsen leszármazója, akkor az örökös az édesapa.

 

3 / 6 oldal12345...Utolsó »