örökség visszautasítása címkével jelölt bejegyzések

Örökség visszautasításával mentesülhet -e a kezestárs a kötelezettségek megfizetése alól?

Share Button

Férjem meghalt. 2 nagykorú és egy kiskorú közös gyermekünk van. Van egy házunk, ahonnan a gyermekeimmel már elköltöztem 2 éve.

A ház tulajdonjoga: 2/3 a férjem nevén,1/3 az enyémen. A házon jelzálog van, egy ismerős felvett rá devizahitelt, amit nem fizet évek óta, a férjem és én kezesként vagyunk bejegyezve.

A bank már felmondta a szerződést. Ezen kívül még van kettőnk nevén egy 2,5 milliós saját nem fizetett hitel, melyből az adós helyett fizettünk egy ideig a banknak, mint kezesek.

Valamint vannak a 2 év alatt férjem és albérlői által felhalmozott milliós rezsitartozások, melyek a férjem nevén voltak.

Gyermekeim és én is szeretnénk majd visszautasítani az örökséget. Az lenne a kérdésem, hogy a ház rám eső tulajdonjoga, valamint az általunk felvett hitel rám eső része is visszautasítható-e vagy ezekből van-e olyan, ami továbbra is rám terhelhető?

Más ingó-és ingatlanvagyonom, értéktárgyam, pénzem nincs, csak a havi fizetésem, sajnos. Valójában mindentől szeretnénk megszabadulni és inkább nulláról kezdeni, de attól tartok ez nem lesz egyszerű.

Szeretném megtudni, hogy mi lenne a legkevésbé rossz megoldás ebben a helyzetben?

Minden olyan banki hitelszerződés alapján, ahol házastársak együttesen adóstársak vagy kezesek az egyik házastárs halálával a másik házastárs a vállalt kötelezettsége aló nem mentesül.

A hagyaték visszautasítása kizárólag a visszautasított ingatlan tulajdoni hányadot érinti. Ha minden örökös visszautasít, ez a tulajdoni hányad a magyar államra száll.

Az Ön tulajdon illetősége és egyéb vagyona azonban helytállni tartozik a közös kezesi jogviszony alapján.  A bank a kezességet egyetemleges kézfizető kezesként köti ki, amely azt jelenti, hogy bármelyik kezesen a tartozás behajtható még akkor is ha a másik kezes elhalálozott.

Hogyan lehetséges örökség gyermekre is kiterjedő hatályú visszautasítása?

Share Button

A tavalyi év közepén a feleségemnek és testvérének édesapja meghalt egy távolabbi városban, akivel évtizedek óta nem tartottak semmiféle kapcsolatot. De tudomást erről csak decemberben szereztek miután értesítették a testvéreket a lakhelyük szerinti Polgármesteri hivatalából levélben, hogy a hagyatéki leltáron szíveskedjenek megjelenni.

A hagyatéki tárgyalás még nem volt ez idáig, ezért a hagyatéki tárgyalással megbízott Közjegyzőnek levélben a testvérek vissza akarták utasítani az örökséget. Mivel kis értékű az ingatlan, távolság, a költségek esetleges elmaradt rezsik, ügyintézés, stb., és lehet, hogy nem maradna az örökségből semmi.
Majd levél fordultával a válasz lényege az volt, idézem: „az örökség visszautasítása esetén az öröklésből kiesik, azonban – tekintettel arra, hogy a hagyatéki vagyon pozitív – visszautasítás estén a kiskorú örökös a törvény kizáró rendelkezése értelmében az örökséget érvényesen nem utasíthatja vissza”.
Mint kiderült, hogy a testvérek, mint szülők nem mondhatnak le az örökségről pozitív vagyon esetén a kiskorú gyermekek nevében!
Ha nem mondhatnak le semmiféle formában a gyerekek nevében, akkor öröklik az ingatlant, de ki felel a fent tartásáért ezek után (talán a gyerekek)? Van erre valamilyen megoldás?

Gyermekre is kiterjedő hatályú visszautasítást csak az illetékes gyámhatóság hozzájáruló határozatával lehet tenni.

Fontos tudni, hogy a jogszabály a gyámhatóság hatáskörébe rendelte annak az eldöntését, hogy a lemondó nyilatkozat megfelel-e a gyermek érdekeinek vagy sem.

Ha tehát ilyen tartalmú gyámügyi nyilatkozat a hagyatéki eljárás során nem volt, a közjegyző nem tehet mást, mint átadja a hagyatékot a törvényes öröklés rendje szerint.

 

 

Ki örökli az örökrészem, ha én visszautasítom az örökséget?

Share Button

Szüleink elváltak és édesapám nemrég meghalt. Ketten vagyunk testvérek, valamint apai nagymamám él még. Ha én visszautasítom az örökséget, mivel gyermekem és házastársam nincs, ki fogja örökölni az örökrészemet? A testvérem, vagy a nagymamám, vagy mindkettő?

A polgári törvénykönyvünk szerint az örökös az örökséget visszautasíthatja. A visszautasítás azonban csak a hagyaték egészére vonatkozhat, annak egy részére nem.

Abban az esetben, ha valaki visszautasítja az örökséget, kiesik az öröklésből és az utána öröklésben következő személy fog örökölni.  Ha tehát  Ön visszautasít a testvér örököl mindent.

Hogyan szabadulhatok jelzáloggal terhelt ingatlanomtól?

Share Button

Édesapám meghalt. Az ingatlanon jelzáloghitel van. Édesapám és édesanyám a zálogkötelezettek. Feleségem és én adóstárs és adós vagyok benne. Van egy fiam is.

 Az lenne a kérdésem hogy a terhelt ingatlantól és az adósságtól hogyan tudnánk meg szabadulni? Visszautasítással vagy lemondással az örökségről. Vagy egyik se megy.

Édesapa életében Ön lemondhatott volna az ingatlan örökségről. Mivel édesapa már meghalt, ezért az örökséget csak visszautasítani lehet.

Fontos tudni, hogy a visszautasítás nem hat ki az Ön gyermekire, ezért nekik is meg kell azt tenni.

Ha minden örökös visszautasít, a hagyaték a Magyar Államra száll.

Az adóstársi minősége tekintettel a visszautasítás nem oldja meg a tartozási problémát, hiszen az örökségen kívül az adós más vagyontárgyaival is helytállni köteles.

Visszautasíthatom-e adósságokkal terhelt örökrészem az állam javára?

Share Button

Az „Öröklésről való lemondás, öröklés visszautasítása” kategóriába szeretnék írni.

Édesapám kiskoromban halála után rám hagyta az ingatlan felét. Édesanyámé a másik fele, de sajnos beteg és több hitele is van. Az egyikben adóstárs vagyok, amit én is törlesztek a jelzálog miatt. 

Egyedüli örökös vagyok, így lehetséges lemondani az állam javára úgy, hogy 50%-ban enyém az ingatlan?

Az ingatlan tulajdoni hányad öröklése visszautasítása semmilyen módon nem érinti a visszautasító tulajdonostárs ingatlani hányadát.Önnek lehetősége van az állam javára visszautasítással élni.

Ebben az esetben az ingatlan vonatkozásában Ön osztatlan közös tulajdonba kerül a magyar állammal  a hitelező igényektől mentesen.

Az adóstársi jogviszony azonban kihathat az Ön tulajdonában levő fél ingatlanra, mellyel kapcsolatban egyeztessen a  hitelezővel.

Az örökség visszautasításánál azonban tudnia kell, ha a visszautasító örökösnek van leszármazója, a visszautasítást őrá nézve is meg kell tenni ahhoz, hogy az állam legyen az örökös.

Mivel jár, ha visszautasítom az örökségem?

Share Button

Hagyatéki tárgyalásra idéztek be, miszerint Nagymamám után örököltünk. Egy édes és egy féltestvérem van.

A közjegyzővel folytatott telefonbeszélgetést követően megtudtam, hogy Nagymamám után „utat” örököltünk, melynek nincs értéke, így le lehet róla mondani. A kérdésem az lenne, lehetséges-e, hogy tényleg utat örököltünk és ez mégis hogy lehetséges?

A közjegyző továbbá azt is elmondta, hogy abban az esetben, ha olyan nyilatkozatot írok, miszerint felajánlom az örökségemet a magyar állam javára, fizetnem kell a közjegyzői költség rám eső részét, viszont ha azt írom, hogy visszautasítom az örökségemet, továbbá, hogy gyermekem nincs, abban az esetben semmilyen költség nem terhel. Ez valóban így van?

A hagyták visszautasítása esetén a visszautasító nem lesz örökös, ezért közjegyzői díjat sem fizet. A hagyták során tett ajándékozás ( államnak felajánlás” nem fosztja meg Önt az örökösi státusztól ezért a közjegyző Öntől kéri el a neki járó díjat.

Legkésőbb mikor nyújtható be az örökség visszautasításáról szóló nyilatkozatom?

Share Button

Az örökségem visszautasító nyilatkozatom mikor nyújthatom be? Ha megnyílik a hagyatéki procedúra vagy már előtte is átadhatom a hagyatéki eljárást lefolytató ügyvédnek, hogy engem ne is keressenek az örökség miatt?

A hagyaték visszautasítását legkésőbb a hagyatéki tárgyaláson teheti meg, de korábban bármikor, az örökhagyó halálát követően.

Van-e mód utólag visszautasítani az örökséget az állam javára?

Share Button

A férjem halála után a lányom megörökölt tőle 5db földterületet a férjem szülőföldjén. A hagyatéki eljárásnál a közjegyző hölgy felajánlott, hogy mivel ezeknek a földeknek szinte semmi értékük nincsen így átruházhatjuk az államra.

Akkor úgy döntöttünk, hogy mivel sógorom a földek másik felének az örököse nem ruházzuk át a mi részünket az államra. A napokban megkaptuk a földek után fizetendő illetékről a csekket.

Mivel a férjem halála után a rokoni kapcsolatot nem igazán tartjuk úgy döntöttünk, hogy a lányom ráeső részét átruházzuk az államra.

Lehetséges-e hagyatéki tárgyalás után és ha az államra átruházzuk a ránk eső részt be kell-e fizetnünk az illetéket?

A hagyatéki eljárás során lehetőség van az örökség visszautasítására.

Ha minden örökös visszautasítja az örökséget, a Magyar Állam örököl. Mivel a leírtak alapján megállapítható, hogy az örökség nem került visszautasításra, ezért utóbb erre mód nincs.

Javaslom, értékesítsék a földeket, és a befolyó vételár fedezetet biztosíthat a költségeikre.

Örökölhetek-e adósságot?

Share Button

Szüleim már nagyon régen elváltak, és édesanyámmal nem is tartom a kapcsolatom. De ha van neki hitel tartozása a bank felé és ha ő elhuny akkor én örökölök adósságot felőle?

A hagyaték erejéig az örökös helytállni tartozik az adósságokért.

Ha a hagyaték értéke nem fedezi az adósságok mértékét, Önnek helytállási kötelezettsége nincs a különbözetre.

Lehetősége van azonban legkésőbb a hagyatéki tárgyaláson az örökség visszautasítására is.

Fontos tudni, ha valamennyi örökös a hagyatékot visszautasítja, az örökség, az adóssággal együtt a magyar államra száll.

Visszautasítható-e az örökség?

Share Button

Nagyapám halála után 3 gyereke örökölt egy fél házat, illetve nagybátyám lemondott örökségéről anyám javára.

Nagybátyám elhunyt. Vagyona nem lévén nem volt hagyatéki tárgyalás.

3 hónap múlva megjelent valaki egy behajtás követelő cégtől, hogy az elhunyt 4 hónapja nem fizeti az egyik bank felé fennálló, közel 1 millió forintot meghaladó tartozásának törlesztőrészleteit.

Nagybátyámnak van egy fia, aki(érthető módon) nem akarja a tartozást kifizetni, ezért lemondana örökségéről.

Lehet mégiscsak hagyatéki eljárást kérni? Akkor most nagyanyám örökli a tartozást?

Ha igen akkor ő is lemondhat róla, és így tovább gyerekek, unokák? Mi lesz nagyanyám halála után a ház másik felével?

Az örökös az örökséget visszautasíthatja. Ha minden örökös visszautasítással él a végső örökös a Magyar Állam lesz.

4 / 5 oldal12345