Vissza az előző oldalra

Eladható-e haszonélvezettel terhelt ház?

Share Button

Édesanyám 2004-es halála után én örököltem a szülői házunk tulajdonjogát 1/1 arányban. A bátyám a nagyanyám házának édesanyánkra eső részét örökölte, illetve ha majd nagyanyánk elhunyt, a teljes ingatlant.Tehát ketten vagyunk testvérek, 1-1 ingatlannal.

A szülői házunkra édesapánk holtig tartó haszonélvezetet örökölt. Ez az ingatlan kb 2010 óta üresen áll. Évente kb 10 napot töltenek benne a bátyámék, mikor külföldről hazajönnek látogatni.

Minden közüzemet én fizetek 2010 óta, de már előtte is többször mikor édesapám nem fizette a közüzemi számlákat és kikapcsolás szélén állt a villany, a víz. A gázt még 2010 előtt kikapcsolták.

A ház állapota folyamatosan romlik. Elmondtam apámnak, hogy el szeretném adni a házat, mert feleslegesen áll, most még többet ér, mint mondjuk 5-10 év múlva.

Először azt mondta igazam van, rendben van. Bátyám hazajött karácsonyra, neki is elmondtam mi a tervem a házzal, de nem akar belemenni, holott nem ő ennek a háznak a tulajdonosa, illetve apánk véleményét is megváltoztatta, aki azóta hallani sem akar az eladásról.

A kérdésem az lenne, hogy hogy tudnám eladni az ingatlant, hogy a haszonélvezet megszűnjön? Csak peres úton tudom elérni, hogy a haszonélvezetet megszüntessék?

Az Ön tulajdonában lévő, de édesapja haszonélvezeti/özvegyi joggal terhelt ingatlant Ön csak a haszonélvezeti  joggal terhelten tudja értékesíteni.

A vevő részéről a vétel ilyenkor befektetési jellegű beruházás hiszen az ingatlant csak a haszonélvezeti joggal tudja megvásárolni.

E körben tudni kell, hogy a haszonélvezőnek a vonatkozó adásvételi szerződést nem kell aláírnia.

Javaslom azonban, hogy édesapát mindenről tájékoztatva egyezzenek meg abban, hogy édesapa a vevőnek eladja a haszonélvezeti jogát, mely az Illetéktörvény 72. §-a szerinti érték.

Például ha édesapa 65 éves elmúlt és az ingatlan 20 millió forintért kel el, a vételárból 4 millió forint míg Önt 16 millió forint illeti  meg.

Tájékoztatom, hogy a haszonélvezet csak az említett módon vagy ingyenes lemondással szüntethető meg – peres úton nem.

Vélemény, hozzászólás?