Érdemtelenség miatt kizárhatom-e fiamat a köteles részből?

Az a kérdésem, hogy az alábbiak miatt „érdemtelenség” címen kizárhatom-e a köteles részből fiamat:
– 7 éve bejelentette, hogy minden kapcsolatot megszakít velem.(Azóta -érdekből, mivel hirtelen rossz körülmények közé került- egyszer megkeresett, de mivel észleltem, hogy csak azért, én visszautasítottam)
– a gyerekeinek (unokáimnak) írt tértivevényes leveleit visszaküldi, felbontatlanul. Úgy nevelte őket, hogy egyszeri – véletlen találkozásunkkor – nem álltak szóba velem. E-mail-re nem válaszolnak.
-véletlen találkozásunk alkalmával elfordította a fejét, feleségével együtt (akarattal).

Az érdemtelenségnek csak  nagyon súlyos magatartás lehet az alapja,melynek  az Ön által vázolt magatartások közül egyik sem felel meg. A Ptk a következők szerint rendelkezik:

7:6. § [Érdemtelenség]

(1) Érdemtelen az öröklésre,

a) aki az örökhagyó életére tört;

b) aki szándékos eljárásával az örökhagyó végakaratának szabad nyilvánítását megakadályozta, a végakarat érvényesítését meghiúsította vagy ezek valamelyikét megkísérelte;

c) aki a hagyatékban való részesülés céljából az örökhagyó után törvényes öröklésre jogosult vagy az örökhagyó végintézkedésében részesített személy életére tört.

2014.12.11.

További kérdések Köteles rész

Mennyi ideig igényelhető a köteles rész?
Kötelesrész igény és mértéke
Ingatlanra kötött eltartási szerződés esetén meddig érvényesíthető kötelesrész igény?
Meddig számít bele a kötelesrészbe az ajándékozott ingatlan értéke?
Jogosult-e kötelesrészre az unokatestvér, ha ő a legközelebbi hozzátartozó?
Igényelhető-e köteles rész oldalági rokontól?
Kérhető-e köteles rész 10 éven túli ajándékozás esetén?
Meddig igényelhető a köteles rész?
Unokának történő ajándékozás esetén előterjeszthet-e a gyermek köteles rész igényt?
Le lehet -e mondani előre a köteles részről?
Szülő kérhet -e köteles rész igényt a nagyszülő által unoka javára tett végrendelet esetén?
Igényelhető-e köteles rész 10 éven túli ajándékozás után?
Kérhető-e köteles rész a 10 éven belül adott ajándékból?
Jár-e köteles rész eltartási szerződés esetén?
Örököl-e a feleség, ha a férj végrendeletileg kitagadta?
Ajándékba kapott ingatlan meddig számít a köteles rész alapba és milyen értékkel?
Ajándékozás után meddig jár a köteles rész, mennyi a mértéke?
Megillet-e köteles rész halál esetére szóló ajándékozása után?
Meddig érvényesíthető a köteles rész?
Ajándékba kapott ingatlan után kell -e kötelesrészt fizetnem a testvéremnek?
Mi történik, ha a köteles részt nem tudom pénzben kifizetni?
Illetékköteles-e a köteles rész?
Kiskorú javára történő végrendelkezés
Jogosult-e a gyermek köteles részre végrendelet esetén?
Csökkenthető -e a köteles rész mértéke a ráfordításokkal?
Jár-e a köteles rész 16 éven túli ajándékozás esetén?
Öröklés köteles rész nélkül
Követelhető-e a köteles rész?
Megtámadhatja-e a végrendeletet az örökös a jogos öröksége érdekében?

Személyes tanácsadásra van szüksége? Vegye fel velem a kapcsolatot!

Ügyfélfogadás előre egyeztetett időpontban telefonon, e-mailen, online, kapcsolati oldalon történő bejelentkezéssel.