Férjemmel az Ő tulajdonában lévő lakásban lakunk.  Van egy gyermeke, aki az édesanyjával él.

A kérdésem az lenne, hogy esetlegesen, halála esetén, mint özvegyet milyen jogok illetnének meg, mivel a fia igencsak szabados életmódot folytat, nem dolgozik stb.

Mivel a lakás nem az én tulajdonomban van, halál esetén ki tudna-e tenni a fia engem és lányomat ebből a lakásból, vagy az új törvények szerint megillet erre a lakásra teljes haszonélvezeti jog (mivel itt élünk), illetve egy gyermeknyi örökrész.

Az özvegyet a  házastársával közösen lakott lakás és az ahhoz tartozó felszerelési, berendezési tárgyak, továbbá egy gyermekrész  illeti meg öröklése során.

Fontos tudni, hogy gyermek mellett már nem általános haszonélvezeti jogot örököl hanem részben ő is a gyermekekhez hasonlóan tulajdonjogot örököl, mégpedig annyit, mintha ő maga is az örökhagyó egy gyermeke lenne.

Ezen felül a közösen lakott lakásban lakhat és az ahhoz tartozó berendezési és felszerelési tárgyakat használhatja, mint haszonélvező.

PTK. 7:58. § [Házastárs öröklése leszármazó mellett]

(1) Az örökhagyó házastársát leszármazó örökös mellett megilleti

a) a holtig tartó haszonélvezeti jog az örökhagyóval közösen lakott lakáson és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakon; és

b) egy gyermekrész a hagyaték többi részéből.

(2) A haszonélvezeti jog nem korlátozható, és a házastárssal szemben megváltása nem igényelhető.

2014.07.13.

További kérdések Haszonélvezet

Lehet-e utólag haszonélvezeti jogot alapítani korábban kiskorúnak ajándékozott ingatlanra?
Hogyan biztosíthatom, hogy élettársam halálom után zavartalanul használhassa ingatlanomat?
Alapítható-e végrendelettel haszonélvezet?
Alapítható -e utólag haszonélvezet a gyermekeknek elajándékozott házra?
Alapítható-e haszonélvezettel terhelt ingatlanra másik haszonélvezet is?
Örökölhető-e a haszonélvezeti jog?
Örökölt ingatlan fele forgalomképes-e, ha a másik fele haszonélvezettel terhelt?
Élettárs halála esetén mivel biztosítható, hogy a túlélő társ a lakásban maradhasson?
Ki felel az elhunyt haszonélvező közműtartozásaiért?
Megszüntethető-e a haszonélvezeti jog?
Hogyan szüntethető meg gondnokolt személy haszonélvezeti joga?
Eladhatja-e a haszonélvező az ingatlant? Lemondhat - e ezen jogáról?
Beköltözhetnek -e végrendeleti haszonélvező az ingatlanba?
Kinek mihez van joga haszonélvezettel terhelt ingatlan esetében?
Mire terjed ki a haszonélvezet?
Kifestheti -e a haszonélvező a használt ingatlant?
Tartozik-e helyt állni a haszonélvező a tulajdonos tartozásaiért?
Beköltözhet-e a tulajdonos haszonélvezettel terhelt lakásban?
Hogyan töröltethető az elhunyt haszonélvező a tulajdoni lapról?
Hogyan törölhető az Angliában élő haszonélvező a tulajdoni lapról?
Korlátozható-e a haszonélvezeti jog?
Élethosszig tartó haszonélvezet bejegyeztetése a földhivatlalba
Haszonélvezet alapítása
A haszonélvező tartozása ráterhelhető -e az ingatlanra?
Milyen összeg illeti meg a haszonélvezőt az eladásra kerülő ház árából?
Megszűnik-e az özvegyi jog új házasság megkötésével?
Eladhatja-e a haszonélvező az ingatlant?
A tulajdonos ugyanazon ingatlanra bejegyezheti a haszonélvezeti jogát?
Elcserélhető-e a haszonélvezettel terhelt ingatlan?
Hogyan szüntethető meg a haszonélvezeti jog?
Mi történik a haszonélvezettel, ha árverésen adják el a lakást?
Tanyára holtig-tartóan alapított haszonélvezeti jog érvényes-e?
Mennyit ér az eladásra szánt ingatlanon lévő haszonélvezet ?
Mikor törli a földhivatal hivatalból a haszonélvezeti jogot?
Milyen illeték alá esik a közeli hozzátartozók közötti haszonélvezet alapítás?
Mit tehet a tulajdonos, ha a haszonélvező nem használja az ingatlant rendeltetésének megfelelően?
Végrendeleti úton juttatható-e haszonélvezet?
Honnan tudható, valóban van-e haszonélvezet egy ingatlanon?
Köteles-e a tulajdonos a haszonélvezőt elviselni?
Hogyan számítható ki a haszonélvezeti jog értéke?
Mennyi a haszonélvezet értéke?
Milyen feltétellel alapítható élettárs javára haszonélvezet?
Mennyi a haszonélvezet értéke 75 év felett?
Eladás esetén ki kell -e fizetni az özvegyi jog értékét? Ha igen, mennyi az?
Milyen feltétellel szüntethető meg a szülői haszonélvezet ?
Terhelhető-e a haszonélvezeti jog adótartozás miatt?
Eladható-e egy ingatlan haszonélvező beleegyezése nélkül, haszonélvezettel terhelten?
Hogyan töröltethető a haszonélvezti jog?
Milyen jogai vannak a haszonélvezőnek?
Korlátozhatja -e a tulajdonos a haszonélvezőt a használat jogában?
Korlátozhatja-e a tulajdonos a haszonélvezőt jogai gyakorlásában?
Alapítható-e fél házra haszonélvezeti jog a másik tulajdonostárs beleegyezése nélkül?
Hogyan számítandó a haszonélvezet értéke?
Eladható-e haszonélvezettel terhelt ingatlan?
Használatba adható-e a haszonélvző által nem használt ingatlan?
Mennyivel csökkenti a haszonélvezet a megvásárolni kívánt ingatlan értékét?
Özvegyi jog értékének számítása
Jogosult-e az élettárs/felség a haszonélvező halála után a közösen lakott lakás használatára?
Örökölnek-e a haszonélvező gyermekei?
Kiadhatja-e a haszonélvező a tulajdonos által lakott lakást?
Milyen módon alapítható az élettárs javára haszonélvezet?
Értesíti-e valaki a tulajdonosokat a haszonélvező haláláról? Elvész-e az özvegyi jog újabb házassággal?
Honnan lehet megtudni, hogy van-e egy ingatlanra haszonélvezeti jog bejegyezve?
Megszüntetett haszonélvezeti jog utólag visszaállítható-e?
Megszüntethető-e gondnokolt személy haszonélvezeti joga, ha igen, hogyan?
Eladható-e egy haszonélvezeti joggal terhelt lakás?
Hogyan oszlik meg a vételár haszonélvezettel terhelt ingatlan esetén?
Milyen módon szüntethető meg a haszonélvezet, hogyan kell számítani a haszonélvezet értékét?
Megterhelhető-e az ingatlan a haszonélvező tartozásai miatt?
Együttes haszonélvezet esetén a birtoklására vonatkozó szabályok.
Erősebb-e a haszonélvezeti joga tulajdoni jognál?
Eladható-e kiskorú haszonélvezetével terhelt lakás?
Alapítható-e utólag haszonélvezeti jog?
Hogyan szüntethető meg a haszonélvezet?
Megnevezhető-e haszonélvezeti jog jogosult végrendelettel?
Kötelezheti-e a haszonélvező a tulajdonost az ingatlan elhagyására?
Eladható-e a haszonélvezeti jog?
Eladható-e, elajándékozható-e a haszonélvezet?
Eladható-e haszonélvezeti joggal terhelt ingatlan?
Megszűnik -e a haszonélvezet az újabb házassággal?
Mihez van joga a haszonélvezőnek?
Mennyi a haszonélvezeti jog értéke?
Ki köteles viselni az örökölt ingatlan költségeit: a tulajdonosok, vagy a haszonélvező?
Haszonélvezeti joggal történő eladás/vétel.
Élettárs/lakótárs örökölhet-e haszonélvezetet?
Elcserélheti-e az ingatlant a haszonélvező?
Kötelező-e megváltani a haszonélvezeti jogot?
Megrendelhet-e a haszonélvező beruházást az ingatlanon?
Mi a különbség a haszonélvezeti jog és a használati jog között?
Hogyan határozható meg a haszonélvezeti jog értéke?
Örökölhető-e a haszonélvezeti jog?
Ajándékozással egyidejűleg alapítható-e haszonélvezeti jog is?
Milyen buktatói vannak a haszonélvezettel terhelt ingatlan megvásárlásának?
Le lehet-e mondani közös megegyezéssel a hasznélvezetről?
Mit jelent a haszonélvezet?
Özvegyi jogról való lemondás
Elajándékozható-e a haszonélvezet?
Hogyan kell számítani a haszonélvezet értékét?
Haszonélvezeti jog értéke
Milyen joga van a haszonélvezőnek, eladható -e haszonélvezettel terhelt ingatlan?
Bérbe adható-e a tulajdonos által a haszonélvezettel terhelt ingatlan?
Hogyan szüntethető meg a haszonélvezeti jog?
Haszonélvezet az új Ptk. szerint
Haszonélvezet értéke
Haszonélvezettel terhelt lakás eladása
Ajándékozható – az özvegyi jog?
Közösen lakott lakás használata válás esetén
Mezőgazdasági területre bejegyzett haszonélvezet törlése
Megszűnik-e a haszonélvezeti jog élettársi kapcsolattal?
Hogyan szüntethető meg a haszonélvezeti jog?

Személyes tanácsadásra van szüksége? Vegye fel velem a kapcsolatot!

Ügyfélfogadás előre egyeztetett időpontban telefonon, e-mailen, online, kapcsolati oldalon történő bejelentkezéssel.