Hosszútávra bérelnénk egy ingatlant, melynek tulajdonosa egy 80 éves személy (akinek tudtommal nincsenek örökösei). Mi történik, ha a bérleti idő alatt a tulajdonos elhalálozik?
A törvényes öröklés általános rendje szerint, ha valakinek nincsen örököse, akkor a hagyatékot az állam örökli.
Az állam tehát szükségképpeni törvényes örökös, a hagyaték visszautasítási joga nem illeti meg.
Általában elmondható, hogy bérbeadó elhalálozása esetén, ha a bérleti jogviszony ezt követően is érvényesen fennáll, az örökösök tartoznak helytállni a bérleti jogviszonyban.
Ugyanolyan jog illeti meg őket, mint a korábbi elhunyt bérbeadót.
Jogosultak tehát a bérleti díj szedésére és gyakorolhatják a felmondás jogát is, kivéve, ha a bérlet határozott időre szól.
A határozott időtartamú szerződést ugyanis általában nem lehet felmondani, az a határozott idő leteltével szűnik meg.
Ha valamelyik fél mégis felmondja, számolnia kell azzal, hogy a hátralevő időre járó bérleti díjnak megfelelő összeget kell a másik félnek megfizetnie.
Ha kiderülne, hogy van törvényes örökös, akkor jogutódként vele folytatódik a jogviszony ugyanolyan feltételekkel.