Nagypapám 2013. évben elhalálozott. Halála előtt nagyobb pénzösszeget adott unokáinak, illetve egyik gyermekének. A másik gyermekével nem tartotta a kapcsolatot több mint 10 évig, se szóban, se személyesen. Végintézkedés nem volt, egy kis terület maradt utána tiszta hagyatékként. A kis terület a törvényes öröklés rendje szerint kerül szétosztásra.
A másik gyermek viszont kéri a köteles részét a pénzösszegből. Nagypapám nem utalt arra, nem tett soha olyan nyilatkozatot, hogy a hagyaték tiszta értékéhez ez is hozzátartozna, ezt direkt felújításra adta nekünk, valamint azért, mert mi ápoltuk és gondoztuk. Soha nem olyan kitétellel, hogy osztályra kellene bocsátani. Van okunk aggódni?
Az örökhagyó halálát megelőző 10 éven belül bizonyítottan adott pénzajándék a köteles rész alapjába beszámít.