Férjem meghalt. 2 nagykorú és egy kiskorú közös gyermekünk van. Van egy házunk, ahonnan a gyermekeimmel már elköltöztem 2 éve.
A ház tulajdonjoga: 2/3 a férjem nevén,1/3 az enyémen. A házon jelzálog van, egy ismerős felvett rá devizahitelt, amit nem fizet évek óta, a férjem és én kezesként vagyunk bejegyezve.
A bank már felmondta a szerződést. Ezen kívül még van kettőnk nevén egy 2,5 milliós saját nem fizetett hitel, melyből az adós helyett fizettünk egy ideig a banknak, mint kezesek.
Valamint vannak a 2 év alatt férjem és albérlői által felhalmozott milliós rezsitartozások, melyek a férjem nevén voltak.
Gyermekeim és én is szeretnénk majd visszautasítani az örökséget. Az lenne a kérdésem, hogy a ház rám eső tulajdonjoga, valamint az általunk felvett hitel rám eső része is visszautasítható-e vagy ezekből van-e olyan, ami továbbra is rám terhelhető?
Más ingó-és ingatlanvagyonom, értéktárgyam, pénzem nincs, csak a havi fizetésem, sajnos. Valójában mindentől szeretnénk megszabadulni és inkább nulláról kezdeni, de attól tartok ez nem lesz egyszerű.
Szeretném megtudni, hogy mi lenne a legkevésbé rossz megoldás ebben a helyzetben?
Minden olyan banki hitelszerződés alapján, ahol házastársak együttesen adóstársak vagy kezesek az egyik házastárs halálával a másik házastárs a vállalt kötelezettsége aló nem mentesül.
A hagyaték visszautasítása kizárólag a visszautasított ingatlan tulajdoni hányadot érinti. Ha minden örökös visszautasít, ez a tulajdoni hányad a magyar államra száll.
Az Ön tulajdon illetősége és egyéb vagyona azonban helytállni tartozik a közös kezesi jogviszony alapján. A bank a kezességet egyetemleges kézfizető kezesként köti ki, amely azt jelenti, hogy bármelyik kezesen a tartozás behajtható még akkor is ha a másik kezes elhalálozott.