Siófok sóstón, egy három egységes osztatlan közös tulajdonú nyaralóházban van egy  nyaralóm.

Sokáig hirdettem, míg végül megjött rá a vevő. Az eltelt évek alatt egy szóval sem mondták, de az elővételi jogról való lemondatás kapcsán kiderült, hogy mindkét  osztatlan közös tulajdonostárs élni kíván az elővételi jogával, tehát meg akarja venni a nyaralóegységemet.

Mi a tenni valóm? Ki élvez elsőbbséget?

Az eladónak  a harmadik személytől származó és általa elfogadott vételi ajánlatát teljes terjedelmében kell közölnie az elővásárlásra jogosulttal írásban.

Az eladó közlési kötelezettségének az ajánlattevő személyére is ki kell terjednie, tartalmaznia kell a vételi árat, annak megfizetés módját, esedékességét és minden egyéb más, lényeges körülményt.

Az ajánlat közlése ajánlati kötöttséget eredményez. A közlést tértivevényes ajánlott levélben kell megtenni.

Ha a nyitva álló határidő alatt az elővételi jog jogosultja tulajdoni lapon szereplő címén értesítve nem válaszol  vagy a “címzett ismeretlen „ levélküldemény érkezik vissza ez azt jelenti hogy nem élt az elővételi  jogával. Ilyenkor a posta iratokat kell  földhivatalba beküldeni az  az adásvételi  szerződéssel együtt és a vevőt tulajdonosként jegyzik be.

Fontos tudni, hogy  a már közölt ajánlat nem vonható vissza. Az is fontos szabály hogy   az elővásárlási jog sérelmével megkötött szerződést az eladó és a vevő csak addig bonthatják fel ameddig még elővásárlási jog jogosultak  arról tudomást nem szereztek

Kérdésére válaszolva: Ingatlan adásvételénél az  elővásárlási jog jogosultjai egymás közötti megegyezésüknek megfelelően élhetnek az elővásárlási joggal. Megegyezés hiányában közülük  az eladó választhat.

Fontos tudni, hogy az eladónak  a harmadik személytől kapott vételi ajánlatot az olyan személyekkel is közölnie kell, akiknek a tulajdonszerzése még csak széljegyként van feltüntetve az ingatlan-nyilvántartásban.

Ez utóbbi személyek azonban az elővásárlási jogukat csak akkor tudják gyakorolni, ha tulajdonjoguk ingatlan-nyilvántartási bejegyzése az ajánlat elfogadására számukra nyitva álló határidőn belül megtörténik.

Az elővásárlásra jogosultnak a vele közölt ajánlatot teljes terjedelmében, ugyanolyan feltételekkel kell elfogadnia és teljesítenie. Az ajánlat közlésekor annak elfogadására általában  8-15 nap határidőt kell szabni.

Az elővásárlási joga megsértése esetén  a jogosult  kérheti annak megállapítását, hogy a megkötött  adásvételi szerződés vele szemben hatálytalan és annak  megállapítását  hogy ennek folytán az adásvételi szerződés közte és az eladó között jött létre.

2014.07.13.

További kérdések Az ingatlanszerzés szabályai

B400-as nyomtatvány
Földszerzéskor az ingatlanügyi hatóság új hatásköre
Megszűnt a részleges földhivatali kérelem elutasítás
Ingatlannyilvántartási kérelem elutasítása, pótlása
Jogorvoslat az ingatlanügyi eljárásban
Szerződés felbontása, vevői jog törlése
Eladható-e gondnokolt személy háza?
Szerezhető-e 1 hektárnál nagyobb belterületi ingatlan engedélyeztetési eljárás nélkül?
Öröklési, eltartási szerződés köthető -e hitellel terhelt ingatlanra?
Figyelembe lehet-e venni a kifüggesztéses eljárásnál a jövőben megszerzendő gazda végzettséget?
Leadható-e utólag egy föld adásvételi szerződés a földhivatalban?
Külterületre építhető-e lakóház?
Mikor kell kifüggeszteni a zártkerti ingatlan adásvételi szerződését?
Milyen ingatlant vásárolhat nem uniós külföldi?
Ki kell-e függeszteni a kivett kertet?
Cselekvőképtelen tulajdonos helyett aláírhat-e a leendő örököse?
Vásárolhat-e nem földműves 1 hektárnál nagyobb területet?
Aki a földforgalmi törvény hatályba lépése előtt magánszemélyként több hektár földet vásárolt, regisztráltathatja-e magát földművesként?
Milyen illetékkedvezménnyel vásárolhat meg egy cég ingatlanokat melyeket tovább akar értékesíteni?
Vásárolhat-e magánszemély 1 hektárnál nagyobb területet?
Zártkerti adásvételnél ki kell-e függeszteni a szerződést?
Vevőnek van-e egyetemleges felelőssége a lakásra fennálló tartozásokért?
Kiskorú ingatlanának eladásához szükséges-e mindkét szülő aláírása?
Milyen módon köthető érvényes adásvételi szerződés külföldön aláíró eladóval?
Külföldön tartózkodó eladó hogy adhat meghatalmazást?
Milyen módon ruházható át termőföld nagykorú gyermek részére?
Ajándékozható-e termőföld testvérek között kifüggesztés/jóváhagyás nélkül?
Hol történik a földművesek regisztrációja?
Elajándékozható-e hitellel terhelt ingatlan ?
Elég -e a vevő ügyvédje az ingatlaneladáshoz, eladónak is kell?
Ismeretlen helyen tartózkodó tulajdonostárssal történő ingatlaneladás
Osztatlan közös tulajdonú lakás vásárlása elővételi joggyakorlás nélkül
Kifüggesztési eljárásban minden személyi adatomat bárki láthatja?

Személyes tanácsadásra van szüksége? Vegye fel velem a kapcsolatot!

Ügyfélfogadás előre egyeztetett időpontban telefonon, e-mailen, online, kapcsolati oldalon történő bejelentkezéssel.