Az örökösi minőség igazolása történhet:
- Magyarországon kiállított, jogerős, teljes hatályú hagyatékátadó végzéssel vagy jogerős öröklési bizonyítvánnyal
- Külföldön kiállított, jogerős hagyatékátadó végzéssel vagy jogerős öröklési bizonyítvánnyal
- Európai öröklési bizonyítvánnyal
A külföldön kiállított, jogerős hagyatékátadó végzés vagy jogerős öröklési bizonyítvány önmagában nem elégséges a hagyaték átadásához.
A Magyar Bank ugyanis az abban foglaltakat nem hajthatja végre közvetlenül. Szükséges ezeknek az iratoknak az illetékes magyar bíróság (Budai Központi Kerületi Bíróság) általi elismertetése, amelyet az érdekelt (örökös) kérelmezhet, és amelyről a bíróság, 2015. augusztus 17. napját követően, az Európai Unión belül elhalálozott személy esetében végrehajtási tanúsítványt állít ki.
Az eredeti végzésnek/bizonyítványnak és a magyar bíróság jogerős végzésének, valamint az eredeti okirat hiteles, magyar fordításának együttes bemutatásával adható át a hagyaték az örökös(ök) részére.
Európai öröklési bizonyítvány benyújtása esetén a bizonyítványról hiteles, magyar nyelvű fordítást is szükséges csatolni.
Mi az eljárása, menete a bankszámla hagyaték hozzáféréséhez?
- A bankszámla hozzáférés a hagyatéki eljárás megindításával kezdődik.
- A hagyatéki eljárást az elhunyt lakóhelye szerint illetékes jegyzőnél kell kezdeményeznie a túlélő örökösnek.
- A hagyatéki eljárás megindítását követően a polgármesteri hivatal hagyatéki leltárt vesz fel.
- A hagyatéki leltárhoz szükséges megadni az örökös által ismert banki megtakarításokat.
- Ha az örökösnek nincs pontos ismerete az elhunyt által igény bevett banki szolgáltatásokról, ezt mindenképp érdemes jelezni.
- Fontos megadni a bank nevét, amellyel az elhunyt kapcsolatban állhatott. Ebben az esetben a hagyatéki eljárás során a közjegyző kér tájékoztatást a banktól. Ha a hagyatéki eljárásból valamely banki számla kimarad, az a feletti rendelkezéshez póthagyatéki eljárás lefolytatását kell kezdeményezni.
- A haszonélvezeti joggal terhelt megtakarításokhoz hozzáféréshez az örökös és a haszonélvező együttes megjelenése szükséges.
- A banki ügyintézés egyszerűsítése érdekében már a hagyatéki eljárás során érdemes az örökösöknek és a haszonélvezőknek oly módon megállapodniuk (esetleg haszonélvezőnek haszonélvezeti jogairól lemondaniuk), hogy az örökösök örökrészük felett már egyedül és korlátozás nélkül jogosultak legyenek rendelkezni.
- Több örökös esetén a hagyatékátadó végzésben leírtak szerinti arányban oszlik meg az elhunyt bankszámla pénze.
- Az örökösöknek már a hagyatéki eljárás során érdemes megegyezniük, hogy az egyes vagyontárgyakra mely örökös és milyen arányban tart igényt. Az értékpapír örökség felosztása során fontos figyelni arra, hogy a hagyatékátadó végzés meghozatalakor, minden örökös egész számú értékpapírt örököljön. Ez azt jelenti a gyakorlatban, ha az örökölt vagyon/értékpapír nem osztható el egyenlő és egész arányban az örökösök között, akkor az örökösöknek az eljáró közjegyző előtt kell megegyezniük örökségük pontos darabszámában.
- Javasolt, hogy a lakástakarékpénztár szerződést egyetlen személy örökölje, tekintettel arra, hogy a szerződés csak ritkán osztható meg több személy között.
- Amennyiben az elhunytnak széf-bérleti szerződése is volt, a hagyatékátadó végzésnek a széf-bérleti szerződésről és a széf tartalmáról is rendelkezni kell.
- A SZÉP kártyára vonatkozó adatokat a közjegyző megkeresésére a Bank megadja.
- Külföldi örökös csak személyesen intézheti az örökölt bankszámla lezárását a rajta levő összeg kifizetését.
- Egymillió forintot nem meghaladó számlapénz esetén lehet csak meghatalmazottat igénybe venni.
További hírek

Az un. kétéves szabály eltartási szerződés esetén
Bővebben
Mikor beszélünk elbirtoklásról?
Bővebben
Hogyan juthat az Örökös az örökségéhez?
Bővebben
Mi a különbség a tanúk előtt aláírt magánvégrendelet és a saját kezűleg írt magánvégrendelet között?
Bővebben
2026-os változások az illetéktörvényben, melyek Önt is érinthetik!
Bővebben