Külföldi vevőnek eladott termőföld vételárát forintban is meg kell határozni.
Termőföld vételárának forintban feltüntetése, a szerződés tartalma A termőföld adásvételi szerződésben az euróban vagy más külföldi pénznemben meghatározott vételár mellett forintban is fel kell tüntetni a vételárat. Ehhez képest a vételár teljesítése történhet forintban is pl. magyar földműves elővásárlási joggyakorlása esetén. A forintosított összeget a szerződő felek határozzák meg.
Az adásvételi szerződésben szereplő ellenértéken belül fel kell tüntetni külön-külön a föld, illetve az azon található ültetvény, felépítmény vagy a földrészlet forgalmi értékét, illetve hasznait növelő agrotechnikai létesítmény ellenértékét is.
Több föld egybefoglalt vételáron történő értékesítése esetén is így kell eljárni továbbá a szerződésben egyértelműen utalni kell a vételár egybefoglaltságára. E körben fontos tudni, hogy a vételárat vizsgáló agrárkamara kizárólag a termőföld vételárát vizsgálhatja azzal kapcsolatban, hogy az megfelel-e a helyben szokásos piaci árnak. Ha több földet együtt kívánnak eladni, akkor a szerződésben egybefoglalt vételárat lehet alkalmazni, ami több föld egy vételáron való eladását jelenti. Ha valaki ilyen adásvételi szerződésre kíván elfogadó nyilatkozatot tenni, mint elővásárlásra jogosult, akkor fontos tudni, hogy kizárólag az összes területre tehet elfogadó nyilatkozatot.
Amennyiben az elővásárlásra jogosult „helyben lakó szomszédnak” minősül az elővásárlási rangsor tekintetében, akkor elegendő, ha csak egy helyrajzi számú föld esetében rendelkezik elővásárlási rangsorhellyel, mert az a többi eladásra kerülő termőföldre is vonatkozik.
Az egybefoglalt vételárat akkor lehet a szerződésben alkalmazni, ha szomszédos földekről van szó, vagy ha az összes eladásra kerülő földet a vevő használja legalább 3 éve.
Ha a vevő tagja az Agrárkamarának, akkor kötelező feltüntetni az agrárkamarai nyilvántartási számát is. Nem lehet készpénzben kiegyenlíteni a vételárat, a vételárat banki átutalással kell megfizetni, vagy ügyvédi letétbe kell helyezni.
Nem tartalmazhat az adásvételi szerződés semmilyen külön rendelkezést az elővásárlásra jogosultakra, az ilyen rendelkezés semmis. Tehát nem lehet a szerződésbe belevenni, hogy az elővásárlásra jogosultnak a szerződés jóváhagyásától számított 3 vagy 8 napon belül ki kell fizetnie a teljes vételárat vagy ki kell fizetnie a korábban felmerült az ügyvédi munkadíjat vagy ingatlanközvetítői díjat stb.
Az adásvételi szerződés jóváhagyására irányuló eljárásban a hatóságnak azt kell vizsgálnia, hogy az erdőnek nem minősülő föld esetén a földnek – indexálással meghatározott – 20 éves termelési időszakra számított jövedelemtermelő képességét alapos indok nélkül ne haladja meg a vételár. A helyben szokásos forgalmi értéket tehát már nem kell figyelembe venni.
További hírek

Az un. kétéves szabály eltartási szerződés esetén
Bővebben
Mikor beszélünk elbirtoklásról?
Bővebben
Hogyan juthat az Örökös az örökségéhez?
Bővebben
Mi a különbség a tanúk előtt aláírt magánvégrendelet és a saját kezűleg írt magánvégrendelet között?
Bővebben
2026-os változások az illetéktörvényben, melyek Önt is érinthetik!
Bővebben