adó-érték bizonyítvány címkével jelölt bejegyzések

Ingatlan öröklésénél milyen módon kerül megállapításra az ingatlan értéke?

Share Button

Férjem testvérének az 1998-ban vásárolt házunkban bizonyos része volt. Ő októberben meghalt. Mivel örököse csak a férjem, így a házrész is rá maradt. Mennyi illetéket kell majd fizetni utána. Hiszen a házon rengeteg mindent újítottunk csak a mi pénzünkből Az akkor, vagy a mostani állapot számít az illeték fizetésekor?

Az öröklési illeték nem közeli hozzátartozók esetén lakóingatlan vonatkozásában 9 %. A hagyaték értékét általában a helyi önkormányzat adó és értékbizonyítványa állapítja meg. Ennek felvételekor javaslom személyes részvételét. A bizonyítványon szereplő összegen a közjegyző már változtatni nem tud.

Hogyan zajlik a hagyatéki eljárás?

Share Button

Szeretném megkérdezni Öntől, hogy a hagyatéki tárgyalás hogyan is zajlik, mert már többféle verziót kaptam, és teljesen össze vagyok zavarodva! Édesanyám elhunyt, én és a testvérem örököltünk tőle egy családi házat.

Végrendelet nem volt, így mindenféleképpen fele-fele arányban, vagy amit mi közösen meghatározunk magunk között dől el az öröklési hányad? Valamint felértékelik az ingatlant, és annak az összege határozza meg a közjegyzői díjat, ami tudtommal fél illetve egy % körül lehet?

Több százezret számoltam így költségként, és megmondom őszintén sokallom olyan szempontból hogy egyenes ágú örökösök vagyunk. A Polgármesteri Hivatalban elindították a folyamatot, onnan kerül az ügy a kirendelt közjegyzőhöz, ezek után értesítenek majd minket vagy nekünk kell kinyomozni és időpontot kérni a tárgyaláshoz?

Örökös indítja a hagyatéki eljárást a halotti anyakönyvi kivonattal az illetékes polgármesteri hivatalban. Itt adó és értékbizonyítvány készül, ez az érték – ha nincs más hagyaték a közjegyzői díj alapja, a közjegyzői díjat az alábbi linken tekintheti meg:

https://net.jogtar.hu/jr/gen/getdoc2.cgi?docid=99100014.IM  

A hagyatéki előadó küldi meg az illetékes közjegyzőnek a hagyatéki leltárt. A közjegyző idézi meg tárgyalásra az örökösöket és az esetleges köteles részre jogosultakat. Hagyatéki tárgyalás mellőzésével is átadhatja a közjegyző a hagyatékot, ha az örökösök ezt kérik, mert nincs közöttük vita, a törvényes öröklési rendet fogadják el.

Ha tárgyalásra kerül a sor az örökösök osztályos egyezséget tehetnek, mellyel a törvényes öröklés mértékétől eltérő mértékben kérhetik a közjegyzőt a hagyaték átadására. Az öröklés illetékmentes és földhivatali eljárási illeték mentes is.

Hogyan határozható meg az örökölt ingatlan piaci értéke?

Share Button

Két testvér fele-fele arányban örökölt egy házat. A hivatalos törvényes hagyatéki eljárás során felbecsülték az ingatlan értékét 6M forintra. Az egyik testvér el akarja adni a házat a másiknak, de nem tudnak az áron megegyezni.

Aki meg akarja venni, az ragaszkodik az hagyatéki értékbecslési árhoz, vagyis 3 Millióért vásárolná meg a másik fél tulajdont. Az eladó testvér szerint viszont 12 Milliót ér a ház, és ennek a felét követeli, 6 milliót kér a testvértől.

Mennyiért kell megvennie, az értékbecslés feléért, vagy kérhet-e többet az eladó testvér? Mennyiért kell megvásárolnia a testvérnek a testvérétől?

Javaslom, hogy a napi piaci érték meghatározásához mindkettőjükhöz képest pártatlan értékbecslőt bízzanak meg az ingatlan forgalmi értékének meghatározására.

A közös tulajdon értékesítése a tulajdonostársak közös akaratával jön létre. Ebbe bele tartozik a vételár közös meghatározása is.

Egyik tulajdonostárs nem mondhatja a másiknak, hogy mennyiért adja el az ingatlanrészét. Ha egyik sem váltja magához a másik tulajdon részét és vita van a vételár meghatározásánál a bíróságtól kérhető a közös tulajdon megszüntetése, mely végső soron árverés útján történik.

A befolyt vételár tulajdoni hányadaik arányában illeti a tulajdonostársakat.

Lehet-e kifogással élni az adó-érték bizonyítványban megadott összeg ellen?

Share Button

Nagyapám halála 25 éve következett be,majd 101 éves nagymamám tavaly augusztusban hunyt el. Én anyai ágon lettem örökös, mert nagyi három lányából már csak a legfiatalabb él, de ő is átadta az örökrészét a hagyatéki tárgyaláson.

A legidősebbik lány halálakor elmulasztottak hagyatéki eljárást lefolytatni, amit most a gyermekei megtettek. Jelenleg 2/3-ad részben vagyok tulajdonosa a lakásnak és szeretném kifizetni a legidősebbik lány két gyermekét, vagyis a fennmaradó1/3-ad részt,de a póthagyatéki tárgyalás során a lakás összértékét úgy állapították meg,hogy 100 ezer Ft-tal többet kellene kifizetnem az örökösöknek!

Felülírhatja e a póthagyatéki eljárás a már lezárt és átadott hagyatéki eljárásban megállapított összeget?

A hagyatéki, póthagyatéki eljárások alapja az abban készített adó- és értékbizonyítvány. Ezen bizonyítványon feltüntetett értéket az illetékes polgármesteri hivatal határozza meg, mely megállapított érték ellen felszólamlani/jogorvoslattal élni csak a hagyatéki eljárásnak ezen szakaszában lehet a polgármesteri hivatalnál.

Ha az örökös ezt elmulasztja a közjegyzői szakban az értéken módosítani már nem lehet. A póthagyatéki eljárásban alkalmazott értékbizonyítvány köti az eljáró közjegyzőt, csak annak alapján adhat át hagyatékot.

Mi a köteles rész alapja?

Share Button

Az édesapám elhunyt és a végrendeletében rám hagyta a házát és minden ingóságát, kivéve egy nagy értékű aranyórát és egy nagy értékű kerékpárt. Kérdésem, hogy ilyenkor mi az alapja a kötelesrésznek?

A kötelesrész alapja a hagyaték aktuális forgalmi értéke. Ezt a helyi önkormányzat adó-és értékbizonyítvány kiállításával állapítja meg – ami az eljáró közjegyzőre is irányadó.

Mit tehetek, ha nem értek egyet az adó-érték bizonyítványban szereplő hagyatéki értékkel?

Share Button

Édesapám július 6-n elhunyt. Az öcsémmel ketten vagyunk az örökösök. Ő már kb 16 éve benne él a szüleim egyik ingatlanában.

Édesanyám 8 évvel ezelőtti halálakor az abban ingatlanban lévő tulajdonrészemet elcseréltük a hagyatéki eljárás keretében. Így ebben én nem vagyok tulajdonos.

2011-ben az esküvőjüket követően a feleségét is bejelentették oda állandó lakónak. A hagyatéki eljáráshoz készített forgalmi érték meghatározásakor lakottnak számítottak az ingatlant / a sógornőm által/, így csak azt fele értékben akarják az öröklési rendbe beszámítani.

Kérdésem, ez jogilag így helyes-e. Mert igazságtalannak érzem. Mit tehetek?

Az adó -és értékbizonyítvány dönti el a kérdést. A körülmények teljes ismeret nélkül csak azt tudom javasolni, ha elkészült az adó -és értékbizonyítvány  – és nem értenének vele egyet –  azonnal az illetékes Önkormányzatnál támadják meg azt, mert a hagyatéki eljárás során erre már később nem lesz lehetőségük.